Késik a fizetés a csornai napelemgyárban
Késik a januári bérek kifizetése és állásidőre küldte a dolgozókat a csornai napelemgyártó, az Ecosolifer Heterojunction Kft. - számolt be a 24.hu.
Késik a januári bérek kifizetése és állásidőre küldte a dolgozókat a csornai napelemgyártó, az Ecosolifer Heterojunction Kft. - számolt be a 24.hu.
Tavaly csaknem 3%-kal csökkent a reálbér Magyarországon. Ilyen jelentős visszaesésre több mint egy évtizede nem volt példa. Az egyes szektorok között azonban óriási különbségeket láthatunk: volt, ahol nagyot zuhant a reálbér, de találunk olyan szektort is, ahol kismértékben emelkedett a keresetek reálértéke. Most azonban már mindenkit az érdekel, hogy idén mi várható: amíg egyes előrejelzések visszafogott bérdinamikát sugallnak a tavalyi recesszió és az idei bizonytalan kilátások miatt, addig a gazdaság kilábalása, a munkaerőhiány várható növekedése, a minimálbér és a bérminimum jelentős emelése, illetve a bértorlódás elkerülése magas béremelkedési ütemet vetít előre.
Először tette közzé a járási fizetési adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. Ebből kiderült, hogy van olyan budapesti kerület, ahol már bruttó 950 ezer forint volt az átlagkereset, de olyan járás is található az országban, ahol 350 ezer forint alatt mozog az átlag.
A munkavállalók 43%-a idén 5 és 10% közötti béremelésre számíthat. A Hays Hungary felmérése szerint a vállalatok idén kisebb emeléseket terveznek, mint tavaly. Ugyanakkor a legtöbben továbbra is érdemi munkaerőhiányról számolnak be, a nyitott pozíciókat egyre nehezebb betölteni.
Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a pedagógusbérek emelkedése kapcsán.
A pedagógusbéreket meghatározó, csütörtökön megjelent kormányrendeletből első ránézésre az derül ki, hogy a korábban beígért bruttó bérek alapján határozták meg a fizetési sávokat. Mindamellett a tanárok majd csak a hónap végén tudják meg, hogy pontosan mekkora béremelést kapnak. Az viszont nagyon úgy tűnik, hogy a teljesítményértékelésnél a kormány nem fogja alkalmazni a negatív eltérítést. Vagyis annak a tanárnak sem lehet csökkenteni a bérét, aki a teljesítményértékelés szerint nem teljesít jól.
2024-re a versenyben élő cégek elértek egy olyan szintre, hogy további béremelést csak a működésük hatékonyságának növelésével tudnak kitermelni. Mindenki tapasztalja, hogy a német diszkontban milyen gyorsan nyitnak új kasszát, ha torlódnak a vásárlók, milyen gyorsan húzza le a termékeket a kasszás, aki 2 perccel előtte még boltvezető-helyettes, árufeltöltő volt, és a hitelkártyánkat milyen gyorsan fogadja el a rendszerük ellentétben más boltokkal. Ezért (is) tudnak hatékonyabban dolgozni és magasabb bért kínálni, mint a többi bolt. Ez más iparágakra is igaz: nagyon eltérő hatékonysággal dolgoznak a magyarországi cégek. A hazai cégek termelékenysége nemzetközi összehasonlításban kihívásokkal teli, ami miatt a további bérnövekedés nem biztos, hogy könnyen végrehajtható.
Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy mennyivel nő a pedagógusok bére.
A kormányzati bejelentés szerint az új bérstruktúra az óvodai pedagógusokra és a gyermekvédelemben dolgozó pedagógusokra is vonatkozik, az ő fizetéseik is emelkednek majd. A bölcsődei dolgozók ugyanakkor nem a közoktatási, hanem a szociális szférához tartoznak. Nagyjából 12 ezren dolgoznak ezen a területen, közülük 2 ezren diplomások, utóbbiakat érinti majd a pedagógus béremelés.
Talán nem lenne túlságosan nagy elvárás egy munkavállaló részéről, hogy megtudja, mennyi pénzért dolgozik. A pedagógusoknál azonban még a szakszervezeteknek sincs információja arról, miként alakulnak a fizetések. Konkrét pedagógus besorolás még nincs arról, hogy mi alapján lépi meg a kormány az oktatásban dolgozó tanárok, óvónők és a diplomás bölcsődei dolgozók béremelését. Az átlagos, 32,2 százalékos jövedelememelkedés a szakszervezetek szerint csökkentheti az oktatás területéről az elvándorlást, azonban nagy esély van arra, hogy nem mindenkinek nő ennyivel a bére. Egyebek mellett nem világos, hogy a fizetési sávhatárokon belül valóban a teljesítmény határozza-e meg a béreket, és ha igen, akkor milyen kritériumokat vesznek majd figyelembe az intézményvezetők. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján megszűnhettek a pályán töltött évek alapján meghatározott bérkategóriák, tehát az oktatásban töltött évek automatikusan nem számítanak az illetményekbe, helyette új besorolási kategóriák lesznek, ezért sok múlik azon, hogy egy pedagógus melyikből melyikbe kerül. Ráadásul idővel akár csökkenhet is a pedagógusok bére az emelés után, ami teljesen megdöbbentette a szakmát, másrészt feszültségeket eredményezhet a tanárok körében, ami nem csak az ő teljesítményükre lesz hatással.
A Fülöp-szigeteki munkaerő-közvetítők szövetségének (PASEI) alelnöke, Rowena Paragas a HR-portálnak nyilatkozott a hazánkban dolgozó filippínó vendégmunkásokról - Írta meg a 24.hu.
Az utóbbi időben sokat írtunk Kína gondjairól és lehetőségeiről, így érdemes most egy kicsit a másik nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok helyzetét is megvizsgálni egy bizonyos szempontból. Az elmúlt években ugyanis ismét nagy divat lett az USA állítólagos hanyatlását hirdetni, különösen az amerikai társadalom belső vitáit felhánytorgatva. Csakhogy e fejtegetések többnyire elfelejtik, vagy éppen elhallgatják, hogy egy nyílt társadalom esetén a nézetkülönbségek mindig látványosabbak és hangosabbak, mint a kívülről nagyon szilárdnak és stabilnak tűnő autoriter rezsimekben. Aztán valahogy a veszekedős demokráciák túlélnek, a diktatúrák meg váratlanul összeomlanak. Azaz – Hofit parafrazálva – A Nyugat továbbra is a szakadék szélén áll, de hős népünk mindig egy lépéssel előtte jár!
2023-ban összesen 4314 tanár szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát - derült ki az Átlátszó cikkéből.
Miután decembertől 15 százalékkal emelkedett a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum, egy hónapig bizonyosan bértorlódás várható a legalacsonyabb fizetések és az alacsony vagy közepes jövedelmű dolgozók bérei között. Ráadásul úgy tűnik, hogy a legtöbb dolgozónak kisebb emeléssel kell beérnie, mint amennyivel a minimálbér nő.
A pénzügyi-számviteli területen dolgozók aktuális helyzete hasonló, mint a mérnököké és az IT szakembereké volt pár évvel ezelőtt: kiugró kereslet mutatkozik e munkavállalók iránt, nagy a cégek emberierőforrás-igénye, az aktív munkavállalók ezzel egyidőben pedig széles kínálatból válogathatnak, és válogatnak is: gyakori, hogy egyszerre több helyre nyújtják be jelentkezésüket – mutat rá a Profession.hu friss bérelemzése. A kialakult helyzet pedig az érintett munkavállalók bérigényének folyamatos emelkedését vonja maga után.
A legalsó ötödben bruttó 243 ezer forintot keresnek a dolgozók, míg a csúcson havi 1 millió 200 ezer forint a fizetés.
Szeptemberben újra nőtt a keresetek reálértéke az előző év azonos időszakához képest. Ezzel egy évig tartó csökkenő trend szakadt meg. A dolgozók azonban egyelőre nem örülhetnek igazán: egyrészt csökkent a bérdinamika, másrészt csak a bértárgyalási forduló után érzik majd, hogy nő a fizetésük értéke.
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset – munkaviszonyból származó jövedelem –, ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett, derült ki a GKI kutatásából.
Még idén 15%-kal emelkedik a minimálbér - jelentette be a Facebookon Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. Ezzel megerősítette Czomba Sándor államtitkár szavait, aki a napokban arról beszélt, hogy a 100 ezer forintos bérkompenzáció helyett (amelyet a kormány nem fogadott el) előre hozzák a minimálbér emelését.
Frissítés: később Hollik István "emelkedik" helyett már azt írja, hogy "emelkedhet" a minimálbér.
Magyarországon évtizedek óta központi téma a bérszínvonal nyugat-európai szintre történő felemelése, míg az utóbbi egy-két évben a magas inflációból adódó reálbér-csökkenés hívta fel a figyelmet az alacsony hazai bérekre és a megélhetés problémáira. Az év vége közeledtével sokat hallhatunk arról, hogy megkezdődtek a tárgyalások a vállalatok és a munkavállalók között a minimálbér emeléséről. A kérdés az, hogy mi határozza meg a gazdaságban tapasztalható bérszínvonalat és hogyan növelhető ez a szint. A cikk ennek a kérdéskörnek jár utána amellett érvelve, hogy elsősorban a gazdaságban elvégzett termelési folyamatok jellege határozza meg a bérszínvonalat. (2. rész)
Túl sokat késlekedtek.
Egyszerre két fontos szintet is letört a magyar fizetőeszköz.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?