Az izraeli haderő (IDF) kedden bejelentette, hogy egy akció során meggyilkolták a libanoni Hezbollah egyik legmagasabb rangú parancsnokát – számolt be a Jerusalem Post.
Viszonylag nehezen átlátható a helyzet Mianmarban, ahol immár negyedik éve dúl a polgárháború. Egy friss térkép viszont jól mutatja, hogy miért egyre nagyobbak az aggodalmak a puccsista rezsimben.
Pár napja videó jelent meg egy orosz gyakorlóban pózoló katonáról, aki amerikai zászlót lobogtatott a nemrég elfoglalt Avgyijivka romjai közt, majd tökéletes amerikai angol akcentussal nyilatkozott az orosz sajtónak. Amerikában kiderítették: a férfi egy amerikai nemzeti gárdista, aki azért szökött el hazájából, mert gyermekpornográfia birtoklása miatt eljárást indítottak ellene.
Kína a mianmari határ közelében éleslövészeti gyakorlatokat hajt végre. A hadművelet célja, hogy nyomást gyakoroljanak a helyi hadseregre és fegyveres csoportokra, hogy tartsák be a januári, Peking által közvetített tűzszünetet. Peking azt is jelzi, hogy készen áll a határ stabilitásának és az ország szuverenitásának védelmére – tudósított a Nikkei Asia.
Tegnap terrortámadást követett el egy pakisztáni haditengerészeti bázis ellen egy beludzsisztáni szeparatista csoport, helyszíni felvételek alapján úgy tűnik, Afganisztánban hagyott amerikai fegyvereket használtak.
A közösségi médiában megjelent felvételek szerint elfogták az első terroristát Moszkvában.
A napokban hadgyakorlatot tart Kína, amely során egy lehetséges partraszállást gyakorolnak a Népi Felszabadítási Hadsereg (PLA) katonái. A műveletekről számos felvételt is közzétettek.
Korábban nem látott, sisakkamerás videó jelent meg az orosz-ukrán határon zajló harcokról, a felvételt az Orosz Önkéntes Hadtest (RDK) egyik Kijevhez lojális katona rögzítette. Az állítólag Belgorodban készült videón az látható, ahogy a fegyveres közvetlen közelről lő rá egy orosz harckocsira egy M72-es páncéltörő gránátvetővel.
Geolokációval megerősített felvételek igazolják, hogy betörtek Oroszország területére az Ukrajnához lojális „orosz szeparatisták,” Kozinka község utcáin folynak, folytak a harcok.
Az Al-Jazeerán jelent meg egy beszámoló az indiai fegyveresek bevetéséről az ukrajnai frontvonalon. Az elmondások szerint a toborzók jól kidolgozott terv szerint győzik meg az embereket a szerződés aláírásáról, majd aztán teljese más történik, mint amiben előzetesen megállapodtak.
Úgy néz ki, mára teljesen kitolták Oroszország területéről az „orosz partizánok” akciócsoportját, Moszkva pedig felvételeket publikált az ukránbarát szeparatisták veszteségeiről.
Az orosz „felszabadító erők” megszerezték Tyotkino községet, Oroszország nemzetközileg elismert határain belül – állítja ezt az Oroszország Szabadságáért Légió X-oldalán.
Megpróbáltak gúnyt űzni Vlagyimir Szolovjov orosz tévés műsorvezető műsorában Jevgenyij Prigozsin néhai Wagner-vezérből és a bahmuti csatából, az Avgyijivkánál harcoló orosz katonák egy csoportja szabályosan szétszedte az orosz hírességet és stábját.
Ha az orosz haderő győz Ukrajnában, Putyin nem áll meg, más országok ellen is támadást fog intézni, jó esély van rá, hogy NATO-orosz háború lesz – jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a Newsweek szerint.
Jóváhagyta mintegy 3000 telepes új otthonának megépítési tervét Bezalel Smotrics izraeli pénzügyminiszter Ciszjordániában, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok határozottan ellenzi Izrael expanzióját a palesztin többségű régióban – írja a Times of Israel.
A Hamász tűzszünetet kezdeményez a gázai konfliktus lezárására, amely a foglyok cseréjét és Gáza újjáépítését is tartalmazza – írja a Reuters.
17,2 milliárd forinttal lehetett felkerülni a listára.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Erre az adatra vártak a piacok egészen héten.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?