Új különadót jelentettek be a múlt heti piaczárást követően, ami a Magyarországon termelő gyógyszergyártókat, így elsősorban a Richert terheli. Ahogy az várható volt, a befektetők kimondottan élesen reagáltak a váratlan fejleményre, jelentős forgalom mellett adják a vállalat részvényét.
Már a hazai tőzsde zárása után, pénteken éjjel jelent meg az új kormányrendelet a Magyarországon termelő gyógyszergyártók árbevétel-arányos különadójáról, ami a legnagyobb hazai gyógyszergyártóként a Richtert érintheti a leginkább. A vállalat részvényei a karácsonyt megelőző héten éves csúcson jártak és már a történelmi rekordot közelítették, az új különadó azonban negatív hír, számításaink szerint ugyanis az idei és a jövő évi profit számottevő részét elviheti.
A jelek szerint az ünnepek előtt egy valóságos jogalkotási hajrát hajtott végre a kormányzat a veszélyhelyzet miatti rendeleti kormányzás lehetőségét kihasználva: egyszerre ugyanis két közlöny jelent meg december 23-án este 11 óra környékén. Ezek egyikében pedig a kormány az extraprofitadókról szóló rendeletet módosítja úgy, hogy a gyógyszergyártók számára egy árbevétel-arányos különadót vezet be. Cikkünk végén már egy első gyors számítást is végeztünk, hogy érzékeltessük: jelentős plusz bevételhez jut az egyébként nehéz helyzetben lévő állami büdzsé 2023-ban.
Holnap hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Richter, a Portfolio elemzői konszenzusa alapján erős negyedévet zárhatott a hazai gyógyszergyártó. A számok közzététele előtt kisebb rali alakult ki a részvénynél, ami nagyban hozzájárul a magyar tőzsde nemzetközi szinten kiemelkedő teljesítményéhez.
A Moderna megtagadta, hogy átadja Kínának az áttörést jelentő koronavírus elleni vakcina kifejlesztése mögött álló szellemi tulajdonjogokat, ami több forrás szerint is a kínai forgalmazásról szóló tárgyalások meghiúsulásához vezet majd - írja a Financial Times.
Hétfőn vádat emeltek egy volt Goldman Sachs bankár, egy volt FBI-ügynök gyakornok és egy technológiai igazgató ellen, akik összesen több millió dollárt érő bennfentes kereskedelmi ügyletekben voltak érintettek- közölték az amerikai ügyészek.
Az amerikai Merck & Co. gyógyszergyártó 40 milliárd dollárért vagy még többért megvásárolhatja a biotechnológiai Seagent - számolt be a The Wall Street Journal csütörtökön, az ügyet megismerő forrásokra hivatkozva.
A CureVac beperli a BioNTech gyógyszeripari vállalatot, azt állítva, hogy a Covid-19 vakcinagyártó megsértette a hírvivő RNS-technológiával kapcsolatos létfontosságú szabadalmakat – számol be a hírről a Financial Times.
A Pfizer vezérigazgatója szerint a koronavírussal kapcsolatos növekvő önelégültség és a világjárvány elleni fellépés politizálása életekbe fog kerülni, amikor a következő hónapokban újabb vírushullámok érik el a világot – írja a Davosban adott interjúra hivatkozva a Financial Times.
Mára eldőlni látszik: a heteken belül felálló ötödik Orbán-kormány első és legfontosabb feladatai között a költségvetési egyensúly biztosítása lesz, ami – tekintettel az elszálló idei deficitre – még idén kiigazító lépéseket fog eredményezni. Már az sem kérdés, hogy a büdzsében tátongó több ezer milliárd forintos lyukat részben a különadók emelésével tömné be a kormány. Inkább csak az a kérdés, hogy változnak-e a meglévő különadók, lesznek-e újak, és ha igen, mely szektorokra. A célba vehető szektorok között jelen van a gyógyszeripar (gyártók és forgalmazók) is, amely viszont nominálisan és árbevétel-arányosan is már most az egyik legnagyobb különadó-terhet viseli, és lassan már 20 éve közelről ismerik az ágazat szereplői a különadó működését. Cikkünkben iparági forrásainkkal folytatott beszélgetéseink alapján azt mutatjuk be, hogy a szektor terhelésének esetleges további növelése mit okozhat a szereplőknek, az egész egészségügyi rendszernek, valamint a betegeknek.
A tavalyi év eredményeiről, az idei év kilátásairól és az orosz-ukrán háború hatásairól beszélt Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója és Bogsch Erik, a cég elnöke a vállalat gyorsjelentését követő sajtótájékoztatón ma reggel. A kilátások változtak az orosz-ukrán háború kitörését követően. Ha nem omlik össze teljesen az orosz piac, akkor a tavalyi bevételt hozhatja idén a Richter a nyugat-európai és az amerikai értékesítés növekedésének, az erős termékportfóliónak köszönhetően, de a 2021-es üzemi eredmény nem fogja tudni elérni a vállalat – mondta el a cégvezér.
Folytatódott a növekedés a Richternél a negyedik negyedévben, az árbevétel és az adózott eredmény korábban nem látott szintre emelkedett. A rekordprofit annak köszönhető, hogy a forgalomnövekedés mellett javultak a profitráták, az adózott eredményt megdobta továbbá, hogy a pénzügyi soron jelentősebb pozitív eredményt könyvelt el a Richter – derül ki a cég ma hajnalban közzétett gyorsjelentéséből. A Portfolio elemzői konszenzusát minden szinten felülteljesítette a gyógyszergyártó, az adózott eredmény a legoptimistább elemzői várakozást is meghaladta. Az orosz-ukrán háború hétvégi fejleményei azonban beárnyékolhatják az erős számokat a hétfői tőzsdei kereskedésben, tekintve, hogy Oroszország a Richter második legnagyobb piaca és a rubel jelentős gyengülése nem kedvez.
Az omikron-specifikus booster vakcina augusztusra készülhet el, az influenza, a koronavírus és más légzőszervi fertőzések elleni "pán-vakcina" pedig 2023 augusztusáig – jelentette ki a gyógyszergyártó vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.
Egy új bioszimiláris készítménnyel jelenhet meg a Richter az Egyesült Államokban, miután kizárólagos értékesítési és licencmegállapodást kötött. A fázis 1 és fázis 3 vizsgálatok alatt lévő termékeket a csontritkulás, illetve a csontrák következtében kialakult csonttörés kezelésére alkalmazzák.
A gyógyszeripar vezető cégeinek kutatás-fejlesztési tevékenységét már a biotechnológia határozza meg, ez az a terület, ahol valódi áttörést, innovációt tudnak létrehozni - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Rónay Tamás, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója, aki arról is beszélt, hogy a gyógyszeripari vállalat a 2019-ben bejelentett új stratégiája mentén meghatározó szereplővé válik a biotechnológiai piacon. A csoport ehhez hatalmas erőforrásokat rendel és a cégvásárlásai is erre a területre fókuszálnak. A cégvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a globális változások pontosan hogyan is érintik a magyarországi operációt, valamint hogy milyen Covid-vakcinafejlesztések zajlanak a vállalatnál.
Nemrég számoltunk be róla, hogy szájon át adagolható koronavírus-gyógyszert fejlesztett a Pfizer, amely egy széles körben használatos HIV-gyógyszerrel együtt használva 89 százalékkal csökkenti a magas kockázatú koronavírus-fertőzöttek súlyos fertőzöttségi és halálozási esélyeit. Az örömteli hírt a befektetők is díjazzák, kifejezetten magas forgalom mellett zsákolják a részvényt.
A koronavírus-járvány hatására az innovatív gyógyszeriparban felgyorsult az információáramlás, és a gyógyszerkutatás olyan fejlődésen ment keresztül, amely segíthet abban, hogy a jövőben könnyebben kezelhetőek legyenek a hasonló méretű pandémiák – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) és V4-es partnerszervezeteinek közös, a régiós innovatív gyógyszervállalatok vezetőinek körében végzett kutatásából. Az eredmények alapján a magyarországi válaszadók másokkal összehasonlítva jobban tartanak a nem kellő mértékben bővülő forrásoktól, és nálunk jelenik meg legmarkánsabban a hamis hírekkel, információkkal kapcsolatos aggodalom.
Idén októberben zárult ügy az Európai Unió Bíróságán, aminek a végkifejlete az lett, hogy a NAV pert vesztett a Boehringer Ingelheim Pharmával szemben, aminek eredményeképpen a magyar adóhatóságnak 354 millió forintot vissza kell fizetnie a gyógyszergyártónak, írja a Telex.
Csaknem négymilliárd euró profitot termelt 2021 első felében a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen.