Feloszlatja magát a legnagyobb hongkongi szakszervezet
Bejelentette feloszlatását kedden a legnagyobb szakszervezet Hongkongban, a lépés oka a tájékoztatás szerint a hatóságok részéről érkező "erős nyomás".
Bejelentette feloszlatását kedden a legnagyobb szakszervezet Hongkongban, a lépés oka a tájékoztatás szerint a hatóságok részéről érkező "erős nyomás".
Menedéket ígért Joe Biden elnök azoknak a Hongkongiaknak, akik az Egyesült Államokban tartózkodnak a városban leépülő demokrácia miatt – írja a Reuters.
Kilenc év börtönre ítéltek egy hongkongi demokráciapárti tüntetőt, amely az első ilyen jellegű ítélet volt az új nemzetbiztonsági törvény elfogadása óta – írja a CNBC.
Először találták bűnösnek terrorizmus és szecesszionizmus vádjával egy hongkongi ellenzéki aktivistát terrorizmus és szecesszinizmus vádjával – írja az AP News.
Szakadnak a ma reggeli ázsiai kereskedésben a technológiai részvények, ami a hongkongi tőzsdeindexet közel 5 százalékos mínuszba rántotta.
Több internetes óriáscég, köztük az Amazon, a Google, a Twitter és a Facebook is kilátásba helyezte kedden, hogy kivonul Hongkongból, amennyiben elfogadják a tervezett új adatvédelmi szabályokat.
Hongkong megtiltja, hogy területére az Egyesült Királyságból utasszállító repülők érkezhessenek a delta, indiai eredetű koronavírus-variáns miatt - adta hírül hétfőn a volt brit koronagyarmat.
Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. Az 57 éves Fung Wai-kong a SCMP forrásai szerint Nagy-Britanniába utazott volna, amikor a rendőrség a repülőtéren feltartóztatta a nemzetbiztonsági törvény megsértésének gyanúja miatt.
A lap kiadója állítólag péntekkel bezárólag leállíthatja az Apple Daily forgalmazását, ha a hatóságok nem biztosítanak számukra hozzáférést a működést finanszírozó bankszámlákhoz, derül ki a kiadó belső levelezéséből – írja a Bloomberg.
A hongkongi Apple Daily lap több munkatársát, köztük a főszerkesztőt is őrizetbe vette csütörtökön a város nemzetbiztonsági rendészete több tucat, a nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikk tartalmára hivatkozva - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Peking bírálta szombaton az Egyesült Államok és az Európai Unió hongkongi konzulátusának előző napi megemlékezését a Tienanmen téri vérengzésről, a kínai külügyminisztérium hongkongi irodájának szóvivője "destabilizáló szándékú ügyetlen politikai előadásnak" nevezte, hogy a konzulátusokon gyertyákat gyújtottak.
Német források szerint a magyar kormány megvétózta az Európai Unió Kínával szembeni, a hongkongi szabadságjogok megsértése miatt tervezett közös nyilatkozatot – írja a Telex.
További, 14 hónapos börtönbüntetést szabtak ki pénteken Jimmy Lai hongkongi médiamogulra egy 2019-ben zajló illegális tiltakozás kapcsán, miután hasonló ügyben korábban már egy év, illetve nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A hongkongi biztonsági iroda pénteken zárolta a hatóságilag nem engedélyezett tiltakozások miatt bebörtönzött Jimmy Lai hongkongi médiamogul vagyonát.
Egyedül a magyar kormány blokkolta második nekifutásra is annak a felpuhított szövegnek az elfogadását az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán, amelyben a tagállamok egyhangúan elítélték volna a kínai állam Hongkonggal szembeni fellépését és emiatt szokatlanul nyílt bírálatot fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben a német külügyminiszter.
Egyetlen, Delhiből Hongkongba közlekedő repülőgép legalább ötvenhárom utasánál mutatták ki a koronavírust - jelentették be a hongkongi hatóságok kedden.
Az amerikai Képviselőház tegnap elsöprő többséggel elfogadott egy határozatot, melynek értelmében elítélik a hongkongi demokráciapárti aktivisták őrizetbe vételét az új nemzetbiztonsági törvény alapján – írja az Independent.
Bűnösnek mondta ki a hongkongi bíróság Jimmy Lai befolyásos demokrácia-párti médiamogult és nyolc másik ellenzéki vezetőt, amiért 2019-ben tüntetéseket szerveztek a városban – írja a CNN.
A kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága kedden egyhangúlag megszavazta a hongkongi választási törvény módosításáról szóló tervezetet, amely alapján a hongkongi törvényhozói tanács a város lakói által megválasztott tagjainak száma jelentősen csökken - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.