Bank

A hozamok repítették új csúcsra a hazai alapokat

Decemberben 76 milliárd forinttal nőtt a hazai befektetési alapok vagyona, amely gyakorlatilag fele-fele arányban származott a tőkebeáramlásból és a befektetéseken elért hozamokból. A hónap során a legkeresettebb alapok a pénzpiaci-, a tőkevédett- és a kötvényalapok voltak, míg a legjobban a részvény-, a zártkörű- és a vegyes alapok hoztak. A kezelt vagyon az év végén 3413 milliárd forintot tett ki, ami 151 milliárd forinttal nagyobb, mint az egy évvel előtti, viszont a 2012-es bővülés a hozamoknak volt köszönhető, elsősorban a végtörlesztés miatt ugyanis éves szinten 50 milliárd forint hagyta el az alapokat. Az év második felében látható pozitív tendenciák viszont nagyon bíztatóak a 2013-as esztendőre nézve.

Mennyit buknak a bankok a devizahitelesek megsegítésével?

Ha a jogosultak fele belép az árfolyamgát-konstrukcióba, négy és fél év alatt 62 milliárd forintnyi kamatbevételtől esik el a magyar bankszektor - mutatják a Portfolio.hu frissített becslései. A várható veszteség természetesen erőteljesen függ a jövőbeni forintárfolyamtól. Cserébe viszont jobb minőségű lesz a lakossági hitelportfóliójuk annál, mintha nem lenne a program, így alacsonyabb lehet a hitelezési veszteségük is, ami részben ellensúlyozhatja a kieső kamatbevételeket.

Özönlik a pénz a feltörekvő piacokra

Minden idők legnagyobb tőkebeáramlása után némileg csillapodott a hét során a befektetők vételi kedve a feltörekvő piacokon, azonban még így is 5,9 milliárd dollár érkezett a részvényalapokba. A legkeresettebb alapok a globálisan befektető- és az ázsiai alapok voltak, a latin-amerikai és a hazánkat is magában foglaló CEEMEA régió kevésbé mozgatta meg a befektetők fantáziáját. A kötvényalapoknál szintén nagyon jó számokat tett közzé az EPFR Global, a szerdán zárult héten 2 milliárd dollár volt a beáramlás, ami 100 millió dollárral marad csak el a mindenkori csúcstól.

Üdvözli a Fidesz Szász Károly devizahiteles ötletét

"A Fidesz üdvözli az PSZÁF felvetését az árfolyamgát meghosszabbításának lehetőségéről, amelynek megvalósulásával még több devizahiteles család szociális biztonsága nőhetne. Az árfolyamgát jó és hatékony segítség a bajba jutott adósoknak, ezt bizonyítja az is, hogy a lehetőséggel több, mint 100 ezer magyar család élt már eddig is. Üdvözöljük, hogy a kormányon kívül más fontos állami intézmények is felismerték az árfolyamgát hasznosságát" - közölte Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója.

Hozta a várakozásokat és szárnyal a Morgan Stanley

Az elemzői várakozásoknak nagyjából megfelelő negyedik negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Morgan Stanley. Az egy részvényre jutó eredmény a várt 27 cent helyett 28 cent, a bevétel pedig a várt 7,02 milliárd dollár helyett 6,97 milliárd dollár lett. A bank részvényárfolyama 6,2%-os emelkedést mutat a nyitás előtti kereskedésben.

Bottal üthetjük a svájci bankszámlák nyomát

Szerdán kormánydöntés született, eszerint hamarosan tárgyalásokat kezdünk Svájccal, hogy felfedjük a kint tartott magyar tulajdonú bankszámlákat. A kormány minden adatot meg akar szerezni, és az illegális számlákra 35%-os visszamenőleges adót vetnének ki. Piaci információink szerint szinte lehetetlen minden adatot felderíteni, hiszen ebben nem lesz partner Svájc, a nemzetközi megállapodások is arról szóltak, hogy az anonimitásért cserébe kellett egyszeri nagyobb adót fizetniük a tulajdonosoknak. Számításaink szerint igaz 1500-2000 milliárd forint is lehet külföldi számlákon, azonban amely ezekből Svájchoz köthető, és nem legális, az ennél jóval kevesebb, néhány százmilliárd lehet. Ráadásul a képbe az is bezavar, hogy többségében a számlák nem egy természetes személyhez, hanem egy céghez köthetők, emellett a külföldi vagyonokat gyorsan át is menekíthetik más országba az ügyfelek, ha veszélyt éreznek.

Autós kedvezmények visszavonására szólított fel biztosítókat a PSZÁF

A PSZÁF az elmúlt években bevett gyakorlattá vált bónusz/malusz besoroláshoz kapcsolt kgfb-kedvezmények visszavonására szólított fel legalább 10 biztosítót. Ennek alapján az ügyfél az Autó-Motor előfizetésért kaphat extra-kedvezményt, de a balesetmentességért nem - írja a Napi Gazdaság.

Egy másik kamatlábat is manipuláltak egyes bankok?

Egy külföldi bank panasza nyomán elkezdte vizsgálni a norvég bankközi kamatlábak esetleges manipulációját a norvég pénzügyi felügyelet is - írja a Financial Times. A skandináv állam ezzel beáll többek között Nagy-Britannia, az USA, Svájc, az eurózóna és Japán sorába.

Giró-Szász: 1000 milliárd forint is lehet Svájcban

A kormányszóvivő tegnap esti interjújában elmondta, hogy 2013-tól új stratégiát követ a kormány, új megoldásokon gondolkoznak, hogy a külföldi magyar tőkét kifehérítsék. Giró-Szász András szerint az utóbbi évtizedekben jelentős összegek távoztak az országból, ez a helyzet viszont fenntarthatatlan. A szóvivő úgy véli, hogy igaz elindult egy közös európai gondolkozás a témában, viszont Magyarország külön is lépéseket kíván tenni, ahogy azt az angolok, az osztrákok és a britek tették.

Saját részvényt adott el az OTP

2013. január 17-én 15 640 darab törzsrészvény került értékesítésre az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási
Politikája keretében, áll a társaság közleményében.

A disznóólban is nagyobb a rend, mint a Bank of Americánál és a Citigroupnál

Bóvliparádé, konyhai lefolyó, hulladékjelentés - a MarketWatch publicistája szerint többek között ezekkel a szavakkal illethető az a két gyorsjelentés, amelyet a Bank of America, illetve a Citigroup csütörtökön nyilvánosságra hozott, és amelyekkel a befektetők most már torkig lehetnek. Nem is díjazták a bennük közzétett számokat: magyar idő szerint este nyolckor a Bank of America árfolyama 4%, a Citigroup 3% fölötti mértékben esett. Hiába lett az előbbi bank jelentése a fő sorokon jobb a vártnál.

Meglepő területen teljesítenek jobban a nők a férfiaknál

Jelentősen felülteljesítik a nők által kezelt fedezeti alapok a férfiak kezében lévők teljesítményét - mutatott rá egy érdekes jelenségre a Rothstein Kass a közelmúltban közzétett tanulmányában.

Elmarad a várttól a Citigroup eredménye (2.)

Elmarad a Citigroup negyedik negyedéves gyorsjelentése az elemzői konszenzustól, hiszen az egyszeri tételektől tisztított egy részvényre jutó eredmény 96 cent helyett 69 cent, a bevétel pedig 18,819 milliárd dollár helyett 18,659 milliárd dollár lett. Az árfolyam már 3,1%-os mínuszban jár a nyitás előtt.

A vártnál jobb negyedévről jelentett a Bank of America (3.)

Az elemzői várakozásokban szereplő 2 cent helyett 3 cent lett a Bank of America egy részvényre jutó nettó eredménye a negyedik negyedévben - derül ki a ma közzétett gyorsjelentésből. A bevételek szintén felülmúlták a vártat, hiszen 21,0 milliárd dollár helyett 22,6 milliárd dollárra rúgtak. Az árfolyam a nyitás előtti kereskedésben ennek ellenére 0,8%-os esést mutat.

Generali: az alapokban kezelt vagyon 50%-kal nőhet középtávon

A régiós befektetési alappiacról készített elemzést a Generali PPF vagyonkezelő, a kutatás legfőbb következtetése az, hogy hazánkban 2017-re 50%-kal nőhet az egy főre jutó befektetési alapokban kezelt vagyon. Az összehasonlítások szerint nagyon jól áll az ország, a befektetési alapok elterjedtek a lakossági ügyfelek körében, a nyugdíjrendszer átalakítása és a csökkenő kamatkörnyezet miatt nagyon jó növekedési kilátások elé néz a piac. A Generali is ezt a trendet próbálja meglovagolni, például a befektetési alapok tanácsadókon keresztüli értékesítése elkezdődött, és az alapkezelő privát banki szolgáltatást is indított.

Sokak bónusza repül a Wall Street-i bankoknál

Gyorsjelentéseik szerint korlátozták bónuszkifizetéseiket a Wall Street bankjai a negyedik negyedévben. A Goldman Sachsnál 11%-kal 1,98 milliárd dollárra csökkent a bónuszkeret, a JP Morgannél pedig stagnált a bevételek arányában - derül ki a Financial Times cikkéből.

Itt az újabb áresés - Melyik biztosító lett az autósok kedvence?

További 10-15%-kal estek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak a legutóbbi, 2012 végi kampány során. Egy átlagos autós így 11 ezer forintért kötötte meg új biztosítását a Portfolio.hu által megkérdezett alkuszok körében. A kampányt a K&H, a Genertel és a Wáberer Hungária nyerte meg az ő adataik alapján. A kgfb-piac új szabályozása azonban tovább csökkentette a kampány jelentőségét.

Egységesen felügyelik ezentúl a közvetítőket a PSZÁF-nél

Önálló szervezeti egység végzi a különböző ágazatokban tevékenykedő pénzügyi közvetítők felügyelését január közepétől a PSZÁF-nél. A hatóság felügyeleti elnöki rendeletet is előkészít a pénzügyi közvetítők egységes képzéséről és vizsgáztatásáról.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.