Záró szakaszába ért a Portfolio és a KAVOSZ közös országos finanszírozási rendezvénysorozata, amely összesen kilenc városba látogat el: a szakértői karaván ezúttal Nyíregyházán táborozott le egy hosszú délután erejéig Veszprém, Pécs, Kecskemét, Szeged, Szolnok és Miskolc után.
A nemzetközi példák azt mutatják, hogy eljött a fejlesztő állam kora, amely koncepció idehaza többek között a kkv-k támogatását célzó programokban ölt testet. Az évtized végéig szóló kkv stratégia célja többek között, hogy az összberuházáson belül a kis- és középvállalatok beruházási aránya 30%-ról 40%-ra növekedjen, jelentette ki Kévés Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője Balogh Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke és Czomba Csaba, a VOSZ Szabolcs - Szatmár - Bereg vármegye elnökének köszöntőjét követően.
A vállalkozások elkötelezettek abban, hogy versenyképesebbé váljanak, ehhez számos intézkedést terveznek végrehajtani – és ebben számíthatnak fontos támaszra a szerteágazó célokat támogató Demján Sándor Programban, emelte ki Kévés Sándor.
A hazai kkv-szektort érintő uniós programokkal közel ezer milliárd forintnyi forrást teszünk elérhetővé 2025 végéig
– tette hozzá a főosztályvezető.
A kormányzat nagy reményeket fűz a költségvetésnek éves szinten 320 milliárdba kerülő Széchenyi Kártya Hitelprogramhoz is, amelynek keretében idén akár 150 milliárd forinttal több beruházási hitel is kihelyezésre kerülhet fix 3%-os kamatszinten.
A drága piaci hitelek alternatívája
Az elmúlt öt év egy halmozottan hátrányosan időszak volt a covid, a háború, az infláció, az energiaválság és most a vámháború miatt, és ilyen körülmények között kell valamilyen biztosat nyújtani – kezdte előadását Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója a Széchenyi Kártya Programot ismertetve.
Szerencsére lefordult már a kamatpálya, de egy ideig még velünk maradhat a magasabb alapkamat, így a piaci hitelek továbbra is drágák, mutatott rá a szakember. Éppen ezért sikerült országos szinten csak idén már 290 milliárd forint értékben mintegy 9 ezer szerződést megkötni a rendelkezésre álló kedvezményes konstrukciókra, ahol a szerződések több mint 40%-a a tíz évre 3% fix kamaton kínált beruházási hitel igénylésére irányult.
A földrajzi adottságokon nem múlhat a forráshoz jutás: a KAVOSZ kiterjedt irodahálózatának köszönhetően nincs olyan 20 km, ahol ne lehetne Széchenyi Kártyát igényelni.
A március 1-tól érvényes kamatcsökkentés újabb lendületet adott, így várhatóan egyre többen élnek a 4,5%-on elérhető likviditási, az 1,5%-on kínált zöld hitellel vagy az akár kezdő vállalkozások számára is nyitva álló 3%-os mikrohitellel
– mindegyik esetben a teljes futamidőre bebetonozott kamatlábon.
Vármegyei szinten is látszik a fogadókészség: 2023 óta több mint 5000 szerződés jött létre 157 milliárd forint értékben.
A vállalkozásokat segítő keretrendszer egyik fontos pillére a VOSZ is, amely immár a kormány kiemelt partnereként fejt ki egyre erőteljesebb érdekképviseletet. A vármegyei tanácsadó irodák megnyitása előremutató, miközben a szervezet a KAVOSZ-on keresztül a legjelentősebb kkv finanszírozóvá vált köszönhetően az 1.250 milliárd forintnyi finanszírozást biztosító 40.000 szerződött hitelnek, emelte ki Ádám Imre, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei VOSZ Szervezet elnöke.
Digitális útra terelés
Koleszár Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Program (MVP) 2.0 ügyfélszolgálati- és tanácsadási koordinátora hangsúlyozta, hogy az MVP-nek és egyéb kormányzati intézkedéseknek köszönhetően megindult egy felzárkózás a kkv-k digitalizációjában az uniós átlaghoz.
Ez a folyamat azonban nem állhat meg, és annak ütemét elsősorban további vállalkozások bevonásával, azaz „digitális útra tereléssel” lehetséges fenntartani. A stagnálás ugyanis egyenlő a lassú visszaeséssel.
A már meglévő digitális eszközöket és fejlesztéseket is fenn kell tartani, azaz azok a vállalkozások is célcsoport, akik már ráléptek a digitális útra, vagy adott esetben részt vettek a programban
– tette hozzá a szakember.
Az elmaradottabb régiókban működő, nagyon alacsony digitális intenzitással rendelkező mikrovállalkozások versenyképességének növelésére külön források állnak rendelkezésre a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére, emlékeztetett Dankó János, az Energiaügyi Minisztérium osztályvezetője.
„Az ennek keretében megvalósítható felhőalapú, kiberbiztonsági, CRM- és ERP-rendszer bevezetési vagy e-kereskedelemmel kapcsolatos beruházások nagy lökést adhatnak az érintett cégeknek” – mondta, és hozzátette, hogy a Modern Vállalkozások Programnak köszönhetően a következő 2-4 évben meghaladhatjuk az uniós átlagot digitális felkészültségben.
Nehezebb terepen
A tízes évek kedvező makrokörnyezete a múlté, a kkv-knak most sokkal nehezebb dolguk van, különös tekintettel az alacsony fokú termelékenységükre. Az infláció továbbra is kézzelfogható veszély, a magas kamatszint miatt a piaci hitelek nem túl vonzóak. Az uniós források elapadása pedig a költségvetést is nehéz helyzetbe hozza – vázolta a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét Madár István, a Portfolio Csoport vezető elemzője.
A szakember szerint kérdés, hogy lesz-e változás a ciklikus, illetve strukturális problémák területén. Az összkép vegyes: ami biztos, hogy a 2020 előtti ideális gazdasági klíma egy ideig nem jön el.
A GDP-t fűteni képest fogyasztás, beruházás és export közül a fogyasztás húzza még úgy-ahogy a gazdaságot (tavaly 5%-ot nőtt), összességében azonban a leginkább a beruházások rontják annak teljesítményét.
A versenyképes termékkel rendelkezők továbbra is jó kilátásokkal bírnak, de a jelenlegi környezetben sokkal több a kockázat, mint korábban.
A képlet nem változik a vállalatok számára: hatékonyságot kell növelni, de mindezt kedvezőtlenebb piaci és finanszírozási körülmények között
– vonta le a következtetést Madár István.
Van munkaerő-tartalék, de rehabilitációs programok kellenek
Az esemény záró kerekasztala a helyi üzleti élet képviselői számára biztosított fórumot, hogy megosszák gondolataikat a legaktuálisabb gazdasági kérdésekről.
Kulcsár Ildikó, a környezetbarát tisztítószerek gyártására szakosodott Cudy Future Kft. ügyvezetője szerint létkérdés a termelés, a folyamatok és az energiafelhasználás hatékonyságának növelése egyaránt, ehhez azonban tudásra van szükség. „Vagy meglépjük az AI és robotikai ugrást, vagy be kell csuknunk a boltot.”
Ennek érdekében folyamatosan felülvizsgáljuk folyamatainkat – minden évben minőségi és környezetvédelmi célokat tűzünk ki, miközben saját naperőművel rendelkezünk, számolt be Kulcsár Ildikó, aki szerint
nem érdemes hitelekre és pályázatokra építeni egy üzleti modellt, mert az azt jelzi, hogy nem jól működik a cég. „Mindennek az alapja a gazdaságos működés”
– hangsúlyozta.
Nyitrai Gergely, a Magyar Fejlesztési Bank osztályvezetője felhívta a figyelmet, hogy a vállalatok többnyire technológiai korszerűsítéshez, energiahatékonyság javításához, digitalizációhoz várnak finanszírozást tőlük. „Szerepünk akkor erősödik fel, ha kisebb a beruházási kedv, így a KAVOSZ-szal együttműködve és az uniós forrásokhoz kapcsolódóan is nyújtunk támogatásokat, hiszen a nulla százalékos hitelek jogilag támogatások. Tény, hogy amikor rendelkezésre állnak vissza nem térítendő támogatások, akkor a többi konstrukció iránt csökken az érdeklődés” – jegyezte meg a szakember.
Sütő Zsolt, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. üzletfejlesztési igazgató-helyettese kiemelte, hogy cégük az utóbbi harminc évben több mint 600 ezer szerződés és 12 ezer milliárdnyi hitelvolumen tekintetében vállalt kezességet. „Így jelenleg minden második kkv hitelforint mögött ott állunk” – mondta a szakember. Munkaerő kapcsán a bankoktól kapott információk alapján jól látszik, hogy megjelent a finanszírozási igény munkaerőközvetítő cégek részéről, illetve munkásszállás építésre is.
Az emberi tényező kulcskérdés: rengeteg múlik azon, hogyan fejlesztjük a munkatársakat, hogy a hatékonyságnövekedés bekövetkezzen, mutatott rá Szilágyi-Bécsi Tímea, munka- és szervezetpszichológus. HR területen multikkal és kkv-kal is dolgoznak együtt, és a nagyvállalatoknál a tapasztalatok azt mutatják, hogy „pont arra égetik a pénzt, amire nem kéne” (pl. selejtre), de képzésre, – a példánál maradva – hogy ne legyen selejt, arra nem áldoznak.
A kisebb cégek meghúzzák a nadrágszíjat, és kevésbé menekülnek előre a tőkehiány miatt
– tette hozzá a szervezetpszichológus, akinek meglátása szerint a hatékonyságnövelésben néha a vak vezeti világtalant, mert nem jó helyen nyúlnak a folyamatokhoz. Munkaerő tekintetében igazából van tartalék, de aki kiszorult, náluk nincs motiváció a visszakerülésre, ezért rehabilitációs programokra lenne szükség, mondta Szilágyi-Bécsi Tímea, aki a munkavállalói jóllét szerepét is kiemelte.
Még két állomás
Az országjárás a záró szakaszban még két helyszínt érint:
- május 21., Győr
- május 21., Székesfehérvár
Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Lépett az Európai Bizottság: vizsgálat indul az amerikai technológiai óriás ellen
Jogtalanul járhattak el.
Hatalmas botrány van Ukrajnában – Az oroszok szerint már katonai puccs fenyegeti Zelenszkijt
Moszkva is foglalkozik az üggyel.
Lezárul egy korszak: szakít egymással a koronavírus oltás két fejlesztője a Pfizer és a Biontech
A járvány hősei különválnak.
Ott is toboroz zsoldosokat a Kreml, amire aztán nem sokan számítottak – Színt vallott a fronttól 5000 kilométerre fekvő ország
A megtévesztéstől sem riadnak vissza.
Bedobta a törölközőt a 2008-as válságot megjósoló sztárbefektető
Új, rejtélyes projektbe kezd.
Szlovákiában terjeszkedik Mészáros Lőrinc cége
A Talentis megvette a szlovák Doprastav építőipari vállalatot.
Brüsszel bedarálná a Red Bullt – soha nem látott fegyvert vetettek be
Az Európai Bizottság precedensértékű lépést tett.
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


