Bruxinfo

Összekülönbözött Merkel és Macron, de 3 héten belül jöhetnek a nagy döntések

A kedd esti informális EU-csúcs után is megmaradt a látványos nézetkülönbség Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök között arról, hogy ki lehet az Európai Bizottság következő elnöke. Míg a kancellár egyértelműen Manfred Weber néppárti csúcsjelöltet támogatja, addig a francia elnök vagy Michel Barnier Brexit-főtárgyalót, vagy olyat, aki tud franciául is. Macronhoz hasonlóan Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is azt hangsúlyozta: az idén megüresedő négy uniós csúcsposzt felére női vezetőnek kell kerülnie, így például az állítólag a V4-ek által is támogatott Kristalina Georgieva, a Világbank bolgár származású vezérigazgatója is abszolút versenyben van Margarethe Verstager versenyügyi biztos mellett. Tusk és Merkel tervei szerint a június 21-22-i EU-csúcson "csomag megállapodás keretében" már dűlőre kellene jutni a személyi kérdésekben.

Nagy orvosi kutatási központ startol Szegeden ötmilliárdos EU-pénzből

169 pályázatból a 10 nyertes egyike lett és a legmagasabb, 15 millió eurós - mintegy 4,8 milliárd forintos - támogatást nyerte el az Európai Uniótól a szegedi Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ, amely most 6 kutatócsoporttal kezdi meg működését, a csoportok száma pedig idővel 30-ra nő majd. Az intézmény fő tevékenysége a betegségek okainak, gyógyításának, diagnosztikájának és megelőzésének kutatása - közölte Bíró Tamás főigazgató a tevékenységet bemutató szegedi sajtótájékoztatón.

Újabb Duna-híd épül EU-s pénzből a magyar-szlovák határon

Már beérkeztek a kiviteli terv készítését tartalmazó közbeszerzési ajánlatok a Drégelypalánk-Ipolyhídvég közötti híd esetében, így az Ipoly áthidalására épülő 48,5 méter szabad nyílású acélhíd építése nemsokára elindulhat, 2020 tavaszára pedig be is fejeződhet - derült ki a két ország közlekedési minisztere által ma kötött új megállapodás aláírásán.

Sok ezer céget érint: átírták a legnépszerűbb EU-pályázatok szabályait

Három főbb területen is módosították a legnépszerűbb uniós gazdaságfejlesztési pályázatok eddig ismert szabályait az elmúlt 24 órában megjelent hivatalos közlemények, ugyanis egyrészt átszabták a pályázatok keretösszegeit, új feladatokat adtak az uniós adatvédelmi rendeletből eredően és közben módosultak a monitoring tájékoztatók is.

Havi 5 milliót ad a kormány annak, aki segít az EU-s agrártárgyalásokon

A 2021-2027-es uniós költségvetés agrárpolitikai tárgyalásainak elősegítése érdekében új, határozott idejű szakdiplomata-álláshely létesítéséről határozott a kormány Magyarország Európai Unió melletti brüsszeli Állandó Képviseletén - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A megadott számok alapján havi bruttó közel 5 millió forintos összeget kap majd az új szakdiplomata a belga fővárosbeli kiküldetés során.

Világszínvonalú kutatói környezet alakult EU-pénzből a debreceni atommagkutatóban

Világszínvonalú kutatói környezetet alakítottak ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) debreceni Atommagkutató Intézetének (Atomki) tandetron laboratóriumában, amely projekthez több mint 941 millió forint támogatást nyertek el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán - közölték az intézet vezetői hétfőn, a projektzáró rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón.

15 EU-s projektből fejlődik a Kiskunsági Nemzeti Park

A Kiskunsági Nemzeti Park törekvéseit, az élőhelyek és azok bemutatásának fejlesztését a Széchenyi 2020 program 15 projekt keretében mintegy 3,3 milliárd forintnyi forrással támogatja - jelezte a magyar nemzeti parkok hete alkalmából szombaton Lakitelek-Tőserdőn szervezett rendezvényen Ugró Sándor.

Másfél év után új nyerteseket hirdettek az EU-s slágerpályázaton

Legalább másfél évvel ezelőtt nyújtotta be támogatási igényét az a négy cég, amely a napokban nyert pénzt a korábbi nagy slágernek számító uniós prototípus-fejlesztési pályázaton - derült ki a támogatott projektkereső oldalon elérhető adatokból. Sok hónapja nem hirdettek már ezen a kiíráson nyertest, így a fejlemény fokozottan érdekes. További 7 cég egy megújuló energiás fejlesztéseket támogató pályázaton örülhet sikerének, illetve további 17 cég vállalati komplex infokommunikációs projektjére kapott most támogatást.

Tripla EU-pénzt kapnak a magyar ökogazdálkodók: nyár végén jönnek a nagy bejelentések!

A nyár végére várhatóan dönteni tud az agrártárca az ökogazdálkodók és az élelmiszer-feldolgozók által az év első három hónapjában benyújtott támogatási kérelmekről, ami azt jelentené, hogy ez a két pályázói kör további 50 milliárd forintos támogatást kapna - jelezte egy péntek délutáni gyulavári biosörfőzdés átadó ünnepségen Kis Miklós Zsolt.

Hatalmas paradicsomtermesztő üvegházat adtak át Győrben félmilliárdos EU-pénzből

Átadták pénteken Győrben a Greencoop Hungary Kft. összesen 2,5 milliárd forintból, ebből félmilliárd forintnyi EU-támogatásból, öt hektáron megvalósult, évente mintegy kétezer tonna paradicsomot termelő üvegházát. Az eseményen Nagy István agrárminiszter többek között azt hangsúlyozta, hogy az üvegházak komoly erőforrást jelentenek a hazai zöldségtermesztésben, és a Vidékfejlesztési program, illetve egyéb támogatások révén ez év végéig közel kilencvenegy hektár üvegház épül.

Innovációs és Tudásközpont épül Zalaegerszegen EU-s pénzből

A kormányzati támogatással megvalósuló, zalaegerszegi Innovációs és Tudásközpont Központ lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetem a gazdasági szereplőkkel a jövőben hatékonyabban tudjon együttműködni - mondta az innovációs és technológiai miniszter a közel 1 milliárd forintból megvalósuló beruházás nyitó rendezvényén, pénteken a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi karán.

Jöhet az európai drónrendszám

Az Európai Bizottság elfogadta a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait - közölte az uniós bizottság pénteken.

167 milliárd forintot kapnak idén a kkv-k a kormánytól

Összesen 167,5 milliárd forintot szán a kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) XXXVI. közgyűlésén, Budapesten.

Dobogós lett egy magyar startup a nagy nemzetközi energetikai versenyen

A technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb kelet- és közép európai energetikai versenyén, a PowerUp krakkói döntőjében harmadik lett a magyar V-Chiller csapata - közölte a versenyt szervező InnoEnergy csütörtökön az MTI-vel.

Befejeződött Osli Község középületének energetikai korszerűsítése

Elkészült Osli Község önkormányzati hivatalának épületenergetikai korszerűsítése. A vissza nem térítendő támogatás 22,54 millió forint volt, melyet az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja finanszírozott - derült ki a település által küldött projektzáró közleményből.

Gulyás: Magyarország csak az EU részeként tud létezni

Az elmúlt évtizedben az Európai Unió nem tudta hatékonyan kezelni a gazdasági és a migrációs krízist, de ennek ellenére az európai együttműködésnek nincs alternatívája, és a kormány úgy gondolja, hogy Magyarország nem is tud mást tenni, mint hogy a része legyen az EU-nak - jelentette ki Gulyás Gergely egy mai díjátadó ünnepségen.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.