Havi 5 milliót ad a kormány annak, aki segít az EU-s agrártárgyalásokon
A kihelyezés 2019. évi költségeinek biztosítása érdekében azt rendelte el, hogy 31,082 millió forintot kell átcsoportosítani az idei évi költségvetésben, azaz 7 hónapra havi átlagban 4,43 millió forintot. Az új szakdiplomata-álláshely 2020-2022. évi finanszírozásához szükséges fedezet rendelkezésre állásának biztosítása érdekében a 2020-2021. években legfeljebb 58 529 000 forint erejéig, a 2022. évben legfeljebb 4 134 000 forint erejéig kell forrásokat biztosítani, ami
2020-2021-re átlagosan havi 4,88 milliós fizetést jelent. A most megnyíló, 2022 elejéig betölthető állásra összesen tehát mintegy 152 millió forintot tervez kifizetni a kormány adókkal és járulékokkal együtt bruttóban.
A Közös Agrárpolitika 2021-2027-es kereteire az Európai Bizottság éppen egy éve tett javaslatot (az országokra bontott számokat lásd ennek a közleménynek az alján a táblázatban), amelyben Magyarországnak folyó áron 11,67 milliárd eurót, 2018-as áron 10,377 milliárd eurót javasolt allokálni.A 2018-as árak melletti 10,377 milliárd euró a mostani uniós ciklusban 2018-as árakon elérhető kb. 13,6 milliárd eurónál mintegy 24%-kal lenne kevesebb, azaz a kohéziós forrásokhoz hasonlóan a legdurvább mértékű vágásra tett javaslatot a brüsszeli testület.
A 2021-2027-re javasolt 10,377 milliárdos összegből 7,59 milliárd euró az első pillérbe tartozó közvetlen kifizetésekre menne (döntő része a fix földalapú támogatást tenné ki), a fennmaradó összeg döntő részét (2,58 milliárdot) pedig a vidékfejlesztésre szánt források. Az első pillérbe tartozó közvetlen kifizetések tehát 16%-kal esnének Magyarországnak, és 27%-os lenne a második pillérbe tartozó vidékfejlesztési forrásokra vonatkozó forrásvágás mértéke.A fent meghirdetett új szakdiplomatai állás is feltehetően ezen durva vágások puhításának elősegítését célozza és ilyen nagyságrendű témák esetén, illetve a belga árszintekre tekintettel nem nevezhető kiugróan magasnak a havi 5 millió forint körüli diplomata fizetés.
Amint egyébként minap megírtuk: a tagállamok nagy része tovább puhítaná a 2020 utáni agrárpolitika szabályaira vonatkozó bizottsági javaslatot, illetve előtte az áprilisi tárgyalási forduló alapján az körvonalazódott, hogy a kisebb gazdáknak adná az EP a nagyoktól elvett agrártámogatásokat. Címlapkép forrása: MTI Fotó Sóki Tamás

Nagy a baj: lehet, hogy nem elég erős a magyar gazdaság a 13 százalékos béremeléshez
Még mennek a tárgyalások.
Európa átveheti az USA szerepét, de ehhez komoly reformokra van szükség
Exkluzív interjú a Portfolio-n Harold Jamesszel, a Princeton Egyetem történelem- és nemzetközi ügyek professzorával.
Ez gyors volt: a véres tüntetések után azonnali hatállyal lemondott az ázsiai ország vezetője
K.P. Sarma Oli a hétfői demonstrációkat követően távozik posztjáról.
Darabokra szedték a hírhedt orosz Iszkander rakétát – Egészen elképesztő, miket találtak benne
Moszkva továbbra is képes kijátszani a nyugati szankciókat.
Előkerült Trump sokáig titkolt állítólagos levele: ellenfelei súlyos botrányt, a Fehér Ház rágalmazást kiált
Trump korábban hamis kitalációnak nevezte az egészet.
Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
