Világszínvonalú kutatói környezet alakult EU-pénzből a debreceni atommagkutatóban
A projekt megteremtette a lehetőséget, hogy a tandetron laboratórium részecskegyorsítójára épülő világszínvonalú kutatóbázist hozzanak létre - magyarázta Dombrádi Zsolt, az Atomki igazgatója, megjegyezve, hogy a sokak számára hozzáférhető, széles módszer- és eszközválasztékkal rendelkező laboratórium e tekintetben is kiválósági centrummá teszi az intézetet. A tandetron olyan kétfázisú gyorsító, amely alap- és alkalmazott kutatások elvégzését is lehetővé teszi.
Az MTI érdeklődésére a gyorsítóval végzett alapkutatások közül kiemelte a nukleáris asztrofizikával kapcsolatos magreakciós vizsgálatokat, amelyekkel a csillagokban lejátszódó folyamatokat elemzik, s a világegyetem keletkezésének körülményeit pontosítják.
Dombrádi Zsolt az alkalmazott kutatások közül megemlítette a cirkuláló ráksejtek vérből való kiszűrését lehetővé tevő, illetve a régészeti feltárásokhoz kapcsolódó kor és származási hely meghatározásokat eredményező vizsgálataikat.
A mostani fejlesztéssel a korábbinál egyszerre többen, az alap- és az alkalmazott kutatásokat párhuzamosan végezve használhatják a Tandetron laboratórium részecskegyorsítóját - jelezte az Atomki igazgatója.
A minap adtak át a szegedi lézerközpontban is fontos új berendezést, erről bővebben:

Az igazgató méltatta az Atomki nemzetközi együttműködéseit, és azt mondta, a magyar kormány 2010 után sokat tett annak érdekében, hogy finanszírozzon olyan intézményeket, mint az Atomki. Erre jó lehetőséget adtak a GINOP-források, amellyel korszerű, drága eszközökhöz is hozzájuthattak a pályázók.
Birkner Zoltán hozzátette: az Atomki az elmúlt években összesen 4,5 milliárd forint támogatásra pályázott sikeresen, ebből mintegy 3 milliárdot eszközök, berendezések beszerzésére fordítottak.
Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere azt mondta, az Atomki azzal, hogy nemzetközi projektekben vesz részt, a tudomány terén is komoly hírnevet szerez a regionális központi szerepre törekvő Debrecennek.
Címlapkép és kép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt

Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
Kitörésben az olcsó részvény – Most kevesebb, mint féláron megveheted!
Ritkán adódik ilyen lehetőség.
Nagy bevásárlást tartott a Mol, megnégyszerezte a napenergia portfólióját
Fontos bejelentés jött.
Hiánypótló elemzés érkezett: kevés a hely Magyarországon, mégis óriási a megújulóenergia-potenciál
Az EUKI RENewLand projekt eredményei.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


