Másfél év után új nyerteseket hirdettek az EU-s slágerpályázaton
A vonzereje miatt a pályázatra sokan ráugrottak, de éppen ez (az elbíráló intézményrendszer leterhelése) volt az egyik oka annak is, hogy csak nagyon lassan születtek meg az első támogatói döntések, noha az új piaci megoldásoknak, az innovációra épülő projekteknek az idő az ellenségük. Számos pályázó lehetett, aki bár nyert, de a túl lassú támogatói döntés miatt végül elállhatott a projekt támogatási szerződésétől.
Mindezen háttér mellett érdekes, hogy sok hónapnyi szünet után május 23-án négy új nyertest hirdettek ebben a korábban nagyon népszerű pályázatban, amelyre támogatási igényt már tavaly január eleje óta nem is lehetett beadni. Ez tehát egyúttal azt is jelenti, hogy az alábbi négy nyertes cég legalább másfél évet várt a nyertes döntésre:
- Az YSSELBACH Méréstechnikai és Kereskedelmi Kft. "Hyper-sense épület levegőminőség ellenőrző és riasztó rendszer prototípusa" projektre 105,5 millió forintot nyert
- A Winery Datamanagement Kft. 49,15 millió forintot nyert "Borazonosító és információs rendszer fejlesztése" című projektjére
- A TRANSCOMMERS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 32 millió forintot nyert "Hibrid inverter és energiatároló rendszer kifejlesztése a Transcommers Kft.-nél" című projektjére
- Az MMATT Kft. pedig 23 millió forintot nyert "Ipari felhasználásra tervezett, gyorsulásmérő, távolságmérő és optikai szenzorokkal felszerelt, üzemcsarnokokban telepített ipari daruk folyamatos darupálya ellenőrzésre szolgáló monitoring rendszer - DaMoR" című projektjére.
A fenti négy cég (és a többi nyertes) számára is bizonyára kedvező az az április elsejei módosítás, hogy a projektek befejezésének végső határidejét a kiíró egy évvel 2020. december 31-re módosította.
A fentieken túl 7 cég a "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel" című, GINOP-4.1.1-8-4-4-16 kódszámú pályázaton nyert, további 17 cég pedig a "Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása" című, GINOP-3.2.2-8-2-4-16 kódszámú pályázaton kapott támogatási forrást.
A megújuló energiás pályázaton az adatbázis szerint 381 cég indult 7,5 milliárd forintos támogatási igénnyel, közülük 160-at támogatott eddig a kiíró 3,5 milliárd forinttal, de csak 83 projekt esetén történt már kifizetés összesen 614 millió forint összegben.
Az infokommunikációs pályázatra szintén rengeteg cég ugrott rá: eddig 1641, 15,7 milliárd forintos támogatási összeggel, közülük eddig 777 céget támogatott a kiíró 7,5 milliárd forinttal, de csak 457 projektre történt eddig kifizetés összesen 2,2 milliárd forint összegben.
Amint egy május eleji másik cikkben megírtuk: a hónap elején tömegesen hirdettek a GINOP-5.2.4-16 - Gyakornoki program pályakezdők támogatására című pályázaton: Címlapkép forrása: Ilia Yefimovich/picture alliance via Getty Images

Mától nem a bankoknál, hanem az államkincstárnál van az önkormányzati pénzek egy része
Fokozatosan bővül a részt vevő önkormányzatok köre.
Beütött az Otthon Start: így néz ki egy piac, amelyik robbanni készül
Rá se fogunk ismerni a számokra a következő hónapokban.
Történelmi csúcson a vállalatfelvásárlások száma Magyarországon
Csaknem 40 százalékos emelkedés után.
A Ritz-Carlton tulajdonosa: Dubaj példáját kellene követni Magyarországnak, ha sikeres akar lenni
Khalaf Al Habtoor, a budapesti Ritz-Carlton és InterContinental hotel tulajdonosa volt a 2025-ös Brain Bar fővédnöke.
Kritikus a helyzet Magyarország szomszédjában: vészhelyzeti üzemmódban Európa legnagyobb atomerőműve
Már csak az utolsó védelmi vonal maradt.
Merész húzás a magyar alapkezelőktől – megsúgták, mely részvényeket ajánlják most vételre
A forintot viszont eladásra javasolják.
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
KlimaKover - megoldás a közterek hűtésére?
Energiatakarékos és fenntartható technológia a városi hőhullámok enyhítésére.
Pusztító koktél villámaszályok és hőhullámok
A villámaszályok a klímaváltozás egyik legaggasztóbb jelenségei közé tartoznak, amelyek hatását a szélsőséges hőség drámaian felerősíti.
Üzemanyag-vásárlóerő: időutazás a rendszerváltástól napjainkig
Cikkünkben egy gyors áttekintést adunk arról, hogy az elmúlt három és fél évtizedben egy átlagos magyar havi munkabérből hány liter benzint lehetett vásárolni, milyen trendet figyelhetünk m
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá

Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu


Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.