COVID-19

Euronews: mégsem kaphatják meg az unió közös védettségi igazolványát a kínai és orosz vakcinával beoltottak

Euronews: mégsem kaphatják meg az unió közös védettségi igazolványát a kínai és orosz vakcinával beoltottak

Az Euronews a korábbi információkkal ellentétében úgy értesült, hogy nem kaphatnak uniós védettségi igazolást azok, akik olyan védőoltást kapnak, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség nem hagyott jóvá, ez jelenleg praktikusan azt jelentené, hogy az unió közös védettségi igazolványát mégsem kaphatják meg azok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak. A lap egy tegnapi, zárt ajtók mögötti megbeszélésre hivatkozik.

Bulgáriában is felfüggesztették az AstraZeneca vakcinájának alkalmazását

Bulgáriában is felfüggesztették az AstraZeneca vakcinájának alkalmazását

Bojko Boriszov miniszterelnök arra utasította a bolgár egészségügyi hatóságokat pénteken, hogy függesszék fel az oltást az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat vakcinájával, amíg nem érkezik meg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) írásos, pontos és világosan alátámasztott diagnózisa, amelyből kiderül, hogy használható-e ez az oltás vagy sem.

Valószínűtlen, hogy az AstraZeneca-oltás trombózist okoz a holland gyógyszerügynökség szerint

Valószínűtlen, hogy az AstraZeneca-oltás trombózist okoz a holland gyógyszerügynökség szerint

Valószínűtlen, hogy az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina okozta a trombózist annál a néhány embernél, akiknél a beoltás után észleltek vérrögképződést - közölte pénteken a holland gyógyszerügynökség (CBG), miután a dán kormány előző nap úgy döntött, hogy elővigyázatosságból felfüggeszti az oltóanyag alkalmazását.

Európában elsőként orosz, később kínai vakcinát is gyárt majd Szerbia

Európában elsőként orosz, később kínai vakcinát is gyárt majd Szerbia

Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel a nyugat-balkáni ország lesz az első európai állam, amely az orosz oltóanyagot előállítja és exportálja - jelentette be Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli szerb miniszter.

Koronavírus Magyarországon: itt vannak a friss adatok, új csúcson a fertőzöttek száma

Koronavírus Magyarországon: itt vannak a friss adatok, új csúcson a fertőzöttek száma

A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma. 9011 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 498 183 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 130 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 627 főre emelkedett. 8718 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 949-en vannak lélegeztetőgépen.

Május elejére minden felnőtt amerikait beoltana Joe Biden

Május elejére minden felnőtt amerikait beoltana Joe Biden

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke csütörtök esti tévébeszédében bejelentette, hogy május elsejére minden felnőtt honfitársának - 255 millió embernek - biztosítani akarja a koronavírus elleni oltás lehetőségét, július negyedikére pedig a járvány előtti normális életvitel közelébe szeretné terelni országát, hogy az amerikaiak legalább kisebb összejöveteleken megünnepelhessék a függetlenség napját.

Kuba és Irán saját vakcinát fejlesztett

Kuba és Irán saját vakcinát fejlesztett

A koronavírus ellen Kubával közösen fejlesztett oltóanyag érkezett csütörtökön Iránba - adta hírül az iráni Élelmiszer és Gyógyszer Ügynökség.  

Koronavírus: megjelent a nigériai mutáns a világban

Koronavírus: megjelent a nigériai mutáns a világban

A koronavírusnak már az a variánsa is terjed a világban, amelyet először Nigériában fedeztek fel: csütörtökön Algériában 13 ember szervezetében azonosították a kórokozót - adta hírül az arab ország Pasteur Intézete.

Íme a halálosabb és fertőzőbb brit mutáns koronavírus, ami letarolta Magyarországot - Mit tudunk róla eddig?

Íme a halálosabb és fertőzőbb brit mutáns koronavírus, ami letarolta Magyarországot - Mit tudunk róla eddig?

Ma reggel érkezett a hír, hogy a köznyelvben brit mutánsként emlegetett koronavírus variánssal megfertőződők egy kutatás szerint szignifikánsan nagyobb eséllyel halnak meg, mint akik az eredeti, vuhani vírustól betegedtek meg. Egy magyar PCR-tesztlabor az adatainak elemzéséből arra következtet, a brit mutáns 10-20-szor magasabb vírusszámot ér el a betegek szervezetében, ez okozhatja a betegség súlyosabb lefolyását. Korábban is pedzegették már, hogy a brit mutáns halálosabb is lehet, de eddig ezt nem bizonyította senki. Ugyanakkor talán arra senki nem számított, hogy a brit mutáns összességében 64 százalékkal halálosabb lehet.

Egy magyar laborban kiderítették, miért okoz súlyosabb betegséget a koronavírus brit mutánsa

Egy magyar laborban kiderítették, miért okoz súlyosabb betegséget a koronavírus brit mutánsa

Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani koronavírust elkapók szervezetében – derült ki a Neumann Labs-nál elvégzett több mint 1500 PCR teszt adatainak elemzéséből. Mivel a jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint a betegekben lévő vírusmennyiség egyenesen arányos a betegség súlyosságával, feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember - köztük fiatalok is - kórházba, mert a nagyobb vírusszámmal szemben kevésbé vagyunk védettek.

Koronavírus: sok az elhunyt, 3 millióan már regisztráltak az oltásra

Koronavírus: sok az elhunyt, 3 millióan már regisztráltak az oltásra

Összesen 117,6 millió fertőzést tartanak nyilván a világon a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan, ebből 66,6 millióan már meggyógyultak, 2,6 millióan viszont elhunytak – mutatják a Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai. Magyarországon már több mint 1,1 millióan megkapták az oltást a 3 millió regisztrált közül, miközben a járványban elhunytak száma sajnos új csúcsokhoz közelít. Szerdai koronavírushíreink ebben a cikkben követhetők a nap folyamán.

Észak-Amerikában gyengül, Dél-Amerikában erősödik a koronavírus-járvány

Észak-Amerikában gyengül, Dél-Amerikában erősödik a koronavírus-járvány

Az új koronavírus-fertőzöttek száma csökkenőben van Észak-Amerikában, a latin-amerikai fertőzöttek száma ugyanakkor továbbra is nő, elsősorban Brazíliában, ahol a járvány gyorsulása miatt a napi új halálesetek száma minden korábbit meghaladott - közölte szerdán a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO).

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.