Az adóhatóság már dolgozik az adó-visszatérítések kiutalásán, javában tartanak az személyijövedelemadó (szja)-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszerek felkészítésével - mondta az origo.hu-n megjelent interjúban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) vezető államtitkár.
A Pénzügyminisztérium csütörtökön jelentette be, hogy július elsejétől Sors Lászlót Vágujhelyi Ferenc követi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élén. A programozó matematikus végzettséggel rendelkező szakemberre újfajta adóhatósági feladatok megvalósítása vár a kormány tervei szerint.
Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-bejegyzésben köszönte meg Sors László munkáját, aki 3 évig vezette a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. Később megjött a Pénzügyminisztérium vezetőváltással kapcsolatos közleménye is. Ezek szerint nagy dolgokra készül a kormány a hivatallal.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.