budapest

2014. november 21. 05:40 | Budai Ákos

Ha ezt véghezviszik, senki nem fog ráismerni Budapestre

A Városligetbe tervezett új múzeumi negyed már hónapok óta borzolja a lakosság kedélyeit, a változások ellenzői és a zöldfelületek féltői folyamatosan hangot adnak felháborodásuknak, miközben csak gyűlnek a kérdések a 2018-ra befejezni kívánt gigaberuházással kapcsolatban. Két dolog tűnik biztosnak: egyrészt Budapesten évtizedek óta nem körvonalazódott ilyen léptékű városfejlesztés, amely megvalósulása esetén óriási kulturális robbanást hozna maga után és tovább növelné a főváros vonzerejét, másrészt viszont az továbbra is kérdéses, hogy ehhez a fejlődéshez szükséges-e és megéri-e elkölteni egy helyen több mint 150 milliárd forintot. Korai ítélkezés helyett azonban érdemes részletesebben megismerni a Liget Budapest projektet, valamint beleszólni annak alakulásába. Bejártuk a Városliget érintett helyszíneit, számos új részletet tudtunk meg a gigaberuházásról és egy térkép segítségével megmutatjuk, mi hogy alakul át a főváros egyik legkedveltebb parkjában.

2014. november 11. 13:48 | Portfolio

Orbán egy Buddha-szobor mellett mond majd beszédet 2018-ban?

Újabb látványtervek látták napvilágot a Liget Budapest projektről a designboom.com oldalon. Bár a nyertest csak december közepén ismerheti meg a nagyközönség, már most megnézhetjük, hogy öt nemzetközileg elismert tervezőiroda hogyan képzeli el az Új Nemzeti Galéria - Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum épületét.

2014. november 10. 17:15 | Hámor Iván

Berlini fal Budapesten

Épp 25 esztendeje omlott le a berlini fal, mely évtizedekig választotta el az egykori és mostani német főváros két felét, pontosabban annak nyugati kétharmadát az egész NDK-tól. Nálunk napra pontosan a 25. évfordulón "épült fel" a Budapest fal, mely szinte hermetikusan zárja el egymástól Buda északi és déli részét.

2014. november 10. 13:15 | Portfolio

Jövőre sem lesz kész a Széll Kálmán tér

Tovább csúszik a Széll Kálmán tér felújítása, a legfrissebb információk szerint csak 2016-ra készülhet el Bel-Buda lepusztult közterének átépítése - derült ki Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatójának balatonfüredi előadásán.

2014. október 28. 10:30 | Portfolio

Sötét felhők tornyosulnak a budapesti irodisták feje fölött

Ötéves mélyponton áll a kihasználatlanság a budapesti bérirodapiacon, miközben év első kilenc hónapjában összesen 348 560 négyzetmétert adtak bérbe, ami 43%-os emelkedést jelent az előző év azonos értékéhez képest. Ezek rendkívül biztató számok, azonban a képet arányalja, hogy a harmadik negyedév teljesítménye jelentősen elmaradt a rekorderős másodikétól. Irodapiaci körképünkben annak próbáltunk utánajárni, hogy valódi, tartós fellendülésről vagy csak átmeneti javulásról van szó, illetve hogy milyen hatása lehet az új fejlesztések hiányának.

2014. október 21. 15:00 | Portfolio

Újabb tervek szivárogtak ki Orbán 2018-as nagy dobásáról!

Bár a 2018-as választásokig el kell készülni velük, a városligeti Múzeumi Negyed épületeinek látványterveit még mindig nem ismerjük: a februárban kiírt nyílt, nemzetközi tervpályázat májusban befejeződött, azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra a végeredményét. Ennek ellenére folyamatosan szivárognak ki a látványtervek: a Magyar Zeneház egyik lehetséges verzióját júliusban már bemutattuk, most pedig a Fundamental terveit publikálta az archdaily.com.

2014. október 14. 16:35 | Portfolio

A 3-as metrónál nincs fontosabb a budapestiek számára

Újraválasztása alkalmából a legfontosabb problémák listájával és egy különleges képgalériával gratuláltunk Tarlós Istvánnak, Budapest főpolgármesterének. A Portfolio olvasói pedig arról szavazhattak, hogy szerintük melyik a leggyorsabban elérendő cél az általunk felsoroltak közül. Az eddig beérkezett több mint 22 ezer szavazat alapján a 3-as metró felújításánál nincs fontosabb feladat a most kezdődő önkormányzati ciklusban, de olvasóink véleménye szerint más közlekedési fejlesztések is prioritást élveznek.

2014. október 13. 08:43 | Portfolio

Szavazz! Minek kell változnia Budapesten 2019-ig?

Újraválasztása alkalmából a legfontosabb problémák listájával és egy különleges képgalériával gratulálunk Tarlós Istvánnak, Budapest főpolgármesterének. A Portfolio olvasói pedig itt szavazhatnak arról, hogy szerintük melyik a leggyorsabban elérendő cél az általunk felsoroltak közül.

A képgalériát ezen a linken találod:

A szavazásban szereplő problémák bővebb leírását pedig itt:

2014. október 13. 08:40 | Portfolio

Gratulálunk! Ezek a feladatok várnak önre, Főpolgármester Úr!

A vasárnapi önkormányzati választások végeredményeként Tarlós István megerősítette pozícióját, mint Budapest főpolgármestere az elkövetkezendő öt évre. 2010 óta számos területen láthattunk fejlődést a fővárosban, azonban rengeteg probléma továbbra is fennáll és megoldásra vár. Újraválasztása alkalmából a legfontosabb problémák listájával és egy különleges képgalériával kedveskedünk Tarlós István főpolgármesternek. A Portfolio olvasói pedig kapcsolódó cikkünkben szavazhatnak, hogy szerintük melyek a leggyorsabban elérendő célok az általunk felsoroltak közül.

A képgaléria ezen a linken található.

Szavazni pedig itt lehet:

2014. október 08. 16:19 | Portfolio

Így fog kinézni a Nyugati tér - Új látványtervek!

A Fővárosi Blog új látványterveket tett közzé a Nagykörút egyik legelszomorítóbb állapotú közterületéről, az évek óta megújulásért kiáltó Nyugati térről. Elvileg 2015-re várható a Skála előtti terület átépítése, a képek tanulsága szerint egy élhető, zöld oázis jön majd létre a város egyik legforgalmasabb csomópontjában.

2014. október 08. 08:34 | Portfolio

A Nagykörút menőbb, mint az Andrássy

Folytatódik az üresedési ráta csökkenése az Andrássy úton, míg a Váci utcában, a Teréz és Erzsébet körúton a kereslet 5% alá szorította az üres üzlethelyiségek arányát - derült ki az Ecorys Magyarország szeptemberi felméréséből

2014. október 07. 19:36 | Portfolio

Bokros: Teljes körű átvilágítást fogok elrendelni!

Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom politikusa és Budapest fölpolgármester-jelöltje az Inforádió Aréna című műsorában fejtette ki konzervatív, piacpárti véleményét arról, hogy pontosan mit is kéne szerinte kezdeni a fővárossal. Megválasztása esetén teljes körű átvilágítást rendelne el, hogy kiderüljön valójában hogyan is áll a kassza. A központosítás ellen harcolna, szerinte meg kell védeni az önkormányzatok vagyonát, és ebben megpróbálna a jelenlegi kormányzattal is együttműködni.

2014. október 07. 13:22 | Portfolio

Gőzerővel épül a villamos Buda felé

Ütemterv szerint halad az 1-es villamos meghosszabbítása: a villamosvágányokat már lefektette a BKK a Rákóczi hídon, és zajlik a pálya építése az újbudai Szerémi úton és a Hengermalom úton is.

2014. október 07. 05:54 | Budai Ákos

Most kiderül, melyik jelölttel nyer Budapest

Október 12-én fontos választás elé áll Budapest (és az ország) lakossága. Az önkormányzati választások eredménye helyi szinten legalább annyira meghatározza a fejlődés irányát, mint a tavaszi országgyűlési választásoké, ráadásul most először 4 helyett 5 évre választjuk a polgármestereket és önkormányzati képviselőket, így nagyobb a tét, mint valaha. A budapestiek felelős döntéshozatalának segítése érdekében végignéztük a főpolgármester-jelöltek hivatalos, interneten elérhető választási programjait, hogy képet kapjunk arról, az egyes politikusok és pártok győzelme esetén hogyan alakulhat a közlekedés- és városfejlesztési politika a jövő Budapestjén. Cikkünkben szavazhat is arról, hogy ön szerint ki a legalkalmasabb főpolgármester-jelölt.

2014. október 06. 16:30 | Portfolio

Végre történt valami a Gombával

A BKK megnyitotta hetedik ügyfélközpontját, ezúttal a Móricz Zsigmond körtéri megújult Gomba épületében. Az integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubival kapcsolatos ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az ügyfélközpontot Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója nyitotta meg - áll a BKK közleményében.

2014. október 01. 10:40 | Budai Ákos

15 új Duna-híd építésére készülnek Budapesten

Az önkormányzati választások vészesen közelednek, így egyre többeket foglalkoztat a kérdés: mi vár Budapestre az elkövetkezendő 5 vagy éppen 10, 15, 20 évben? A pontos választ nem tudjuk, de azt bemutathatjuk, hogy 2020-ig milyen akciótervekkel van felszerelkezve a Főváros. Kétrészes cikksorozatunk első részében már megmutattuk, hogyan költhetne el a város mintegy 90 milliárd forintot barnamezős fejlesztésekre, most pedig kiderül, további több mint 230 milliárdból hogyan újulhat meg teljesen Budapest fő ütőere, a Duna. Új hidak, új kikötők, felújított terek, épülő metróvonalak - mit rejtenek a Duna-menti és a szociális városrehabilitációs Tematikus Fejlesztési Programok?

Cikksorozatunk első részét az alábbi linkre kattintva olvashatja:

2014. szeptember 30. 14:20 | Portfolio

Tarlós: Meg kell küzdeni az uniós forrásokért

Valamennyi tervdokumentumot elkészítette a Fővárosi Önkormányzat a 2014 és 2020 közötti uniós programozási időszakra vonatkozóan. A Tematikus Fejlesztési Programokról Tarlós István főpolgármester és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter tartott tájékoztatót a Városházán - írja a budapest.hu.

A Tematikus Fejlesztési Programokban leírt legfontosabb fejlesztésekről kétrészes cikksorozatot készítetett a Portfolio:

Részletes keresés