Közzétette jövő évi társasági eseménynaptárát a Takarék Jelzálogbank, ebből többek között kiderül az is, mikorra tervezi a társaság évi rendes közgyűlését.
Az OPUS GLOBAL Nyrt. közzétette a 2021. évre vonatkozó aktualizált társasági eseménynaptárát.
A Masterplast 2020-as eseménynaptárában történt változás a társaság közleménye szerint, a Befektetői találkozó időpontja módosul, amit 2021 január 12-én tartanak meg. Az időközi vezetőségi beszámoló közzétételének időpontja nem változik, az továbbra is november 12-én lesz.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Az orosz hatóságok ukrán részvételre gyanakodnak.
Ezeknek nem szabadott volna kikerülnie.
Csak másra kell hivatkoznia.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?