forint

Összeszedte magát a forint

Egy hét alatt eddig egy százalékkal tudott erősödni a forint a vezető devizákkal szemben. Ma reggel ez folytatódni látszik, de igazán erős dinamikát egyelőre nem látunk az árfolyamban.

Nem biztos, hogy sokáig kitart a forint

A forintosítással és a devizatenderrel kapcsolatos bizonytalanságokat követően, tegnap kissé erősödni tudott a forint a vezető devizákkal szemben. Ma viszont a feltörekvő piacokon inkább gyengülés látszik, ami pedig a forintra is újból nyomást helyezhet.

Erősödik a forint a hírekre

A forint erősödni kezdett a vezető devizákkal szemben hétfő délután, a forintosítással kapcsolatos híráramlást követően. Az euróval szemben több mint fél százalékot tudtunk erősödni eddig.

Visszajött két és féléves mélypontjáról a forint

Délutánra gyengülési hullám érte el a forint piacát, melynek következtében a dollárral szemben 250 fölé került a kurzus. Ezen a héten minden vezető devizával szemben gyengültünk, a legnagyobb mértékben pedig a dollárral szemben.

Az EKB segített, de máris visszarántották a forintot

Öthetes mélypontról kezdett ma délelőtt óvatos erősödésbe a forint az euróval szemben, míg a dollárral szemben 2,5 éves mélypontról próbált talpra állni a magyar fizetőeszköz. Ebben segített kissé a délutáni EKB-döntés, amelynek keretében további lazító lépést helyezett kilátásba Mario Draghi. Utóbbi az eurót csúnyán megviselte, vele szemben a dollár új 2 éves csúcsra ugrott, és a dollár ereje miatt a dollár-forint kurzus még tovább kapaszkodott a 250-es szint közelébe. A forint az euróval szemben szintén megpróbált erősödni, de ez végül nem bizonyult tartósnak.

Kétéves mélypontra zuhant a forint az amerikai dollárral szemben

Ma a 200 napos mozgóátlag fölé jutott az euróval szembeni forintárfolyam, míg a dollárkeresztben kétéves forintmélypont alakult ki. A gyengülés meglátásunk szerint nem magyar specifikus esemény, hanem az általános feltörekvő piaci nyomás eredménye.

A forintot ma az ég világon semmi nem érdekelte

A forint piaca rendkívüli nyugalmat árasztott a nap folyamán, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság kifejezetten pesszimista növekedési előrejelzéseket fogalmazott meg az öreg kontinens kapcsán, ami például a részvénypiacokon rossz hangulatot keltett. Ezt követően a forintosítással kapcsolatos hírek sem hozták lázba a forint árfolyamát, az eurójegyzések makacsul ragaszkodtak a 309-es szinthez, ami nagyjából a 200 napos mozgóátlag értékét jelenti.

Fontos technikai szintnél ragadt a forint

A kilenchavi mélypontra süllyedő kínai szolgáltatói beszerzési menedzser index kissé hűtötte hétfő reggelig a nemzetközi befektetői hangulatot, amely múlt pénteken a váratlanul bejelentett japán élénkítés hatására (is) jelentősen javult. Mindez a forinton nem segített, az euróval szembeni jegyzések 309-ig gyengülték a délután folyamán, ami lényegében a 200 napos mozgóátlag újratesztelése.

A forint is érzi a meglepő japán lépést

Nagyfokú optimizmus mutatkozik ma reggel a nemzetközi pénz -és tőkepiacokon a váratlan és egyúttal újból agresszív japán jegybanki lépés hatására, amit a jelek szerint a régiós devizák is megéreztek: erősödni kezdtek. A fundamentumok mellett a technikai elemzés is most rövid távon a forint ereje irányába mutat.

Ugrik a forint a többiekkel együtt

Sokéves mélypont felé közelített a forint a dollárral szemben a zöldhasú ereje miatt, ami a tegnap esti Fed-döntéssel függött össze, de ma délelőtt fordulat alakult ki a magyar fizetőeszköz piacán. Ez azonban nem egyedi eset, hiszen a többi régiós devizánál is ugrást láttunk az orosz rubel mellett. Úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán feszültség (remélt) enyhülése most segít a régiós devizáknak és közben ugyanezt teszi a forinttal a kedvező mai magyar kötvényaukciós eredmény is.

Megpofozták a forintot, de több is jöhet még

Az amerikai jegybank kifejezetten optimista hangulatú közleményt tett közzé a mai döntését követően. Az eszközvásárlásoknak vége és jól halad a fellendülés az USA-ban, ez pedig természetes módon további dollárerőt jelent a devizapiacon. Ilyen környezetben szinte mindig nyomás alá kerülnek a feltörekvő piaci devizák, és ez alól a forint sem jelent kivételt. Egyelőre kisebb pofonokat kaptunk, igazán erős gyengülő momentum még nem bontakozott ki.

A forintot nem érdekelte az MNB döntése

A forint piacán nem láttunk érdemi reakciót a Magyar Nemzeti Bank döntésére, ahogy más fontos statisztikák közlésére sem. Ettől függetlenül, heti alapon lassú gyengülés látszik a vezető devizákkal szemben, ami múlt hét szerdán kezdődött. Ma közel jártunk ahhoz, hogy háromhetes mélypont alakuljon ki a vezető devizákkal szemben, de ez nem következett be, sőt, délután enyhe erősödést láthattunk.

Miből finanszírozzuk exporttevékenységünket?

A beinduló magyar gazdasági növekedés legfontosabb motorja az export. De milyen forintárfolyamra számíthatunk a következő időszakban? Mi várható egyes külpiacainkon? Miként támogatja az állam a magyar cégek exportját? Milyen finanszírozási lehetőségek segítik az exportőröket és beszállítóikat? Miből finanszírozzuk exporttevékenységünket? Számtalan aktuális kérdés, melyre választ kaphat a Portfolio konferenciáján!

Tovább gyengül a forint

Múlt hét szerda óta gyengülés látszik a forint piacán, amivel egyébként eltérünk a feltörekvő piaci spektrumtól. A heti teljesítményünk eddig fél százalékos értékvesztés az euróval és a svájci frankkal szemben, míg a dollárhoz képest 1,5 százalékot gyengültünk.

Fontos szintig gyengült ma a forint

A reggeli hurráoptimista nemzetközi részvénypiaci hangulat napközben jelentősen romlott, majd kissé javult, de ettől láthatóan teljesen külön úton járt ma is a forint: folytatta azt a lassú, fokozatos gyengülő pályáját, amely a múlt héten kezdődött. Ebben részben követi egyébként a lengyel zloty is, miközben a két másik régiós társa teljesen eltérő pályán mozog. A forint az euróval szemben mindezen pálya nyomán - technikai elemzési szemszögből nézve - egy rendkívül fontos zónába ért. A magyar állampapírok másodpiacán ma enyhe hozamemelkedést mért az ÁKK, illetve a legfrissebb adatok szerint bő egyhetes mélypontra ereszkedett a kitiltási botrány ismertté válása utáni napokban a külföldi befektetők forintalapú magyar állampapír állománya.

Szertefoszlott az erőnk: újra gyengül a forint!

A forintot elhagyta az ereje: ezen a héten minden nagyobb devizával szemben gyengültünk, annak ellenére, hogy a globális tőkepiaci hangulat kedvező volt, más feltörekvő piaci devizák pedig még erősödtek is. Az euróval szemben ismét a 200 napos mozgóátlagnál járunk, míg a dollárral szemben ismét az 50 napos fölött. A Portfolio értesülései szerint nem a kitiltási botrány áll a magyar kötvény- és devizapiaci feszültségek mögött. Sőt, a szerdán befuccsolt aukciónál is talán érdekesebb lehet a devizahitelek forintosítása, aminek a részleteit legkorábban november 4-én ismerhetjük meg. A legújabb hírek szerint piaci árfolyamon történik majd, de ezzel még nem szűntek meg végleg a bizonytalanságok. Amennyiben például egy meghatározott - de nem túl távoli - nap alapján lenne meghatározva az átváltás, akkor az egész hazai bankrendszernek az volna az érdeke, hogy addig minél jobban gyengüljön a forint, majd azt követően - amikor az átváltásra sor kerül 2015 első nyegedévében - erősödjön amennyire csak tud.

Forintgyengülést láttunk ma

A forint a reggeli stabil kezdést követően amellett is gyengült kissé nap végére, hogy közben fokozódott az elmúlt néhány napban hirtelen kialakult jókedv a világ részvénypiacain. Ugyanez a két lényeges régiós társunkat határozottan erősítette, a zloty pedig stagnált. A magyar állampapírok másodpiacán nem okozott különösebb problémát, hogy "besült" a mai 12 hónapos magyar diszkontkincstárjegy auckió.

Kezd lemaradni a forint

A forint havi összevetésben 1,5 százalékkal erősebb szinten jár az euróval és a svájci frankkal szemben. A feltörekvő piaci spektrumban egyébként teljesen átlagosnak - a többiekhez hasonlónak - tűnik a teljesítménye. Kedden sem a rendkívül gyenge állampapírpiaci aukció, sem az EKB-val kapcsolatos legújabb hírek nem váltottak ki igazán nagy mozgásokat a vezető devizákkal szemben.

Megingott a forint

Enyhe gyengüléssel indította a hetet a forint, miután a múlt hét végén érdemben erősödött a feltörekvő piaci társaival együtt. A havi teljesítményünk 1,5 százalékos erősödés volt eddig az euróval szemben.

Egyszer csak szárnyalni kezdett a forint

A forint piacán ma egészen sokáig alig láttunk érdemi mozgást, majd a délután folyamán egyszer csak általános erősödés bontakozott ki az összes jelentős devizával szemben. Nagyon különlegesnek ez alkalommal ugyanakkor mégsem nevezhetjük hazánk devizáját, mivel pontosan ilyen irányú mozgást láttunk - azonos időzítéssel - a feltörekvő piaci devizák széles spektrumában is. Ezek alapján szerintünk nincs másról szó, minthogy a globális tőkepiacok megnyugvása jót tett a feltörekvő piaci devizáknak, és így a forintnak is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.