forint

Fogják a forintot a vonalak

Napok óta nem tud érdemben gyengülni, igaz erősödni sem a forint, hiszen az euróval szemben a 307-es szint közvetlen közelében ingadozik. A gyengülési kísérleteket rendre megakadályozzák fontos technikai vonalak, amelyek ha áttörnek, további hullámszerű forintgyengülés alakulhat ki. Ellenkező esetben megindulhat a forint újra a 304-es szintek felé. Ebben a kérdésben a ma délután fél hármas amerikai makroadatok hozhatnak "döntést".

Fapofával nézte a forint a bejelentést

A forint piacán továbbra is nagyon pici mozgásokat látunk, ami lényegében egybecseng a Portfolio által megkérdezett alapkezelők rövidtávú várakozásaival. A vezető devizák közül egyedül a dollárral szemben látszik érdemi mozgás, ami egyébként általános jelenségnek is nevezhető a feltörekvő piacokon. A ma délutáni EKB-bejelentés hatására az euró nagy kilengéseket produkált a dollárral szemben, ami a dollár-forint keresztben csapódott le, az euró-forint szinte nem is mozdult.

Kétéves mélypontjára ütötték az eurót

Ma újabb csalódást keltő adatok kerültek felszínre az eurózóna kapcsán, aminek eredményeképpen kétéves mélypontra került az euró a dollárral szemben. Ennek a hatása a forintban úgy jelent meg, hogy a dollárral szemben tovább gyengültünk (egyhavi mélypont), míg az euróhoz képest elhanyagolható erősödés látszott.

Mélypont felé vette az irányt a forint, zuhan a rubel

A délelőtti stabilitás után délután mérsékelt gyengülést láttunk a forintnál, így az euróval szemben háromhetes mélypont közelébe, 307,5-ig süllyedt. A dollár ereje miatt mindez azt jelentette, hogy a zöldhasúval szemben 1,5%-os távolságra kerültünk a 12 éves mélyponttól. Közben a rubel ma újabb hatalmas, 6,5%-os zuhanást produkált napon belül, így késő délutánra új történelmi mélypontra süllyedt a dollárral szemben. Elképesztő belegondolni, hogy a rubel idén 63%-ot, a hrivnya 83%-ot zuhant a dollárral szemben.

Korlátok közt vergődik a forint

Bár a vezető részvénypiacokon történelmi csúcsközeli szinteket látunk, ez a jókedv a feltörekvő devizapiacokon hetek óta nem igazán segít, főként az erős dollár miatt. A zöldhasúval szemben a forint továbbra is 12 éves mélypontja közelében jár, közben az euróval szemben fontos technikai akadályok között "vergődik" napok óta.

Rossz a hangulat, de a forintot ez még nem érdekli

Enyhe feltörekvő piaci nyomás és kedvezőtlen részvénypiaci hangulat mellett indult a forint hete, de eddig még nem bontakozott ki eladói nyomás a vezető devizákkal szemben. Az euróhoz képest így havi alapon továbbra is fél százalékos erősödés látszik.

Visszafordult a kéthetes mélypontról a forint

A tegnapi amerikai Hálaadás miatti szabadságok miatt ma csendes kereskedést láthattunk a világ pénz- és tőkepiacain, és a reggel jelzettnek megfelelően valóban fontos akadályba ütközött a forint, így visszafordult kéthetes mélypontjáról az euróval szemben.

Rendkívüli a mai nap, készülnek a frankspekulánsok

Csekély mozgás mellett kéthetes mélypontra bukott tegnap a forint az euróval szemben 307,5 körül és ebben érdemi változás ma reggelig sincs. Közben ez az utolsó kereskedési nap arra, hogy a vasárnapi svájci népszavazás előtt pozíciókat vegyenek fel a frankpiaci spekulánsok a rendkívüli jelentőségű ügy kimenetére fogadva. Ugyanígy az EKB döntéshozatala szempontjából is rendkívül nagy jelentőségű lesz a ma délelőtti eurózónás inflációs adat.

Amerika nélkül a forintot sem piszkálták

Ezen a héten folyamatos, de lassú gyengülést mutatott a forint a vezető devizákkal szemben, a teljesítménye viszont a feltörekvő piaci devizákhoz mérve annyira már nem is rossz. Ma feltehetően az USA kereskedési szünete miatt nagyon alacsony mozgás jellemezte hazánk fizetőeszközét, holnap viszont a Fitch hitelminősítő felülvizsgálja a magyar adósbesorolását, ami akár fontos esemény is lehet a forint szempontjából.

A forint visszatér az átlaghoz?

Ezen a héten eddig lassan, de folyamatosan gyengült a forint a vezető devizákhoz képest. Az euróval szemben egyhetes mélypontot láthattunk tegnap, de ezzel még mindig az 50 és 200 napos mozgóátlag alatt vagyunk.

Jövő héttől már az új tízezressel is fizethetünk

December 1-től már a napi készpénzforgalomban is találkozhatunk a megújított tízezer forintos bankjegyekkel, melyek széles körű elterjedése csak 2015 folyamán várható. Az elmúlt hónapokban a készpénzforgalom szereplői - a bankjegyet kibocsátó Magyar Nemzeti Bank (MNB) segítségével - felkészültek a megújított címlet fogadására. A jelenleg forgalomban lévő tízezer forintos bankjegyekkel továbbra is lehet fizetni, bevonásukról a jegybank a későbbiekben dönt.

Egyhetes mélypontjára gyengült a forint

A novemberi forinterősödés tegnap megtört, majd pedig ma újból a gyengülés irányába indultak el a jegyzések és végül egyhetes mélypont alakult ki az euróval szemben. Ezzel ugyanakkor még mindig erős szinten tartózkodik a hazai fizetőeszköz, amennyiben az 50 és a 200 napos mozgóátlaghoz viszonyítunk. Sőt, más feltörekvő piaci devizákhoz mérve is jól állunk havi alapon.

Nap végére kissé gyengült a forint

A forint novemberi teljesítménye kifejezetten jó volt eddig, de a mai napon például már kisebb gyengülés volt látható az euróval szemben. Ennek nem magyar okai voltak, hanem sokkal inkább az euró mai erősödésének tudható be, a feltörekvő piacokon ugyanis pontosan ugyanezt az irány láttuk.

Kitartott egész nap a forint ereje

Szépen indította a hét utolsó kereskedési napját a hazai fizetőeszköz. A forint euróval szembeni árfolyama a 304-es szintet közelítette. Legutóbb nyáron volt ennyire erős a forint. A külföldi hangulat most nagyon támogatta.

Ma csúcson járt a forint

Szerdán lassú araszolással kora délutánra öthavi csúcsra erősödött a forint az euróval szemben, de nem tudott tartósan 305 alatt maradni. Az erősödést egyébként a továbbra is kifejezetten jó nemzetközi befektetői hangulat segíthette, noha közben a régiós devizák nem mutatnak egységes képet. A svájci frankkal és a dollárral szemben közel egyhónapos forintcsúcsot láthattunk a mai kereskedésben.

Egyhavi csúcsnál a forint

Stabilan 306,5 körül kezdett a forint kedd reggel, majd a továbbra is kifejezetten jó nemzetközi befektetői hangulat mellett napközben fokozatosan erősödni kezdett. Ezzel célba vette a múlt pénteken elért egyhónapos csúcsát, amely 305-nél volt. Ez erős technikai korlát a forint számára, de ha sikerülne átjutnia rajta, akkor rögtön öthavi csúcsról beszélhetnénk.

Folytatja a gyengülését a forint a dollárral szemben

A múlt héten nem alakult ki új forintcsúcs az euróval szemben, de ezt leszámítva relatíve jól teljesített hazánk fizetőeszköze ebben a keresztben. Hétfőn az euróval szemben nem tudtunk erősebb szintre jutni, viszont a dollárhoz képest újra gyengülni kezdtünk a többi feltörekvő piaci devizával együtt.

Varga bemondta: gyengülni fog a forint

A minap meghatározott forintosítási árfolyam a jövő április-májusban sorra kerülő forintosítás idején kedvezőnek fog tűnni, azaz akkor már gyengébb lehet a magyar fizetőeszköz - többek között ezt is mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ATV tegnap esti műsorában. A beszélgetésről készült másik beszámolónk az alábbi cikkben olvasható:

Nem sikerült a héten csúcsra jutnia a forintnak

Folyamatos, de mérsékelt erősödést láthattunk a forint piacán ezen a héten, és pénteken már majdnem féléves csúcs alakult ki az euróval szembeni jegyzésekben. Ezt még egy vártnál jobb GDP-adat is segítette, de végül nem következett be az áttörés.

Csúcsnál járt a forint, de visszafordult

A forint ma reggel még közel féléves csúcspontjánál járt az euróval szemben, de végül nem tudott érdemben tovább erősödni. A régióban a forint egyébként relatíve jól teljesített a novemberi hónapban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.