irán

A Richter és a Magyar Telekom segítette a magyar tőzsdét

Az alaphangot az határozta meg hétfőn, hogy Genfben a hatok és Irán között megállapodás született az iráni atomprogrammal kapcsolatban. Ennek köszönhetően a vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül erősödnek, ráadásul a DAX indexének az értéke új csúcson jár. Az irányadó amerikai indexek is erősödnek az az Iránnal kötött megállapodást követően, aminek köszönhetően az S&P indexe is új csúcsra erősödött. A magyar tőzsde is profitált a jó nemzetközi hangulatból, az erősödést idehaza a Magyar Telekom és a Richter vezette.

Több olaj jöhet Iránból - kérdés, meddig?

November eleje óta nem látott, 2,7 dolláros (2%-os) eséssel reagált a Brent arra a hírre, hogy Irán és a hatok csoportja között megállapodás született vasárnap hajnalban Genfben Teherán atomprogramjáról. A lejtmenet azonban hamar megtorpant, a megállapodásnak többek szerint csak korlátozott hatása van az olaj piacára.

Megállapodott Amerika Iránnal

Megállapodás született vasárnap hajnalban Genfben Teherán atomprogramjáról a hatok csoportja és Irán között. Az egyelőre fél évre szóló megállapodást valamennyi résztvevő fél, valamint az ENSZ-főtitkár és az Európai Tanács elnöke is üdvözölte, míg Izrael aggodalmának adott hangot miatta.

Ez kell ahhoz, hogy zuhanjon a benzinár?

Az ENSZ közgyűlésén Irán és az USA viszonya kerülhet ma a fókuszba, az iráni elnök Rohani és Obama közeledése enyhülést hozhat a két ország kapcsolatában. Az enyhülésnek az ad igazán jelentőséget, hogy Irán rendelkezik a világ negyedik legnagyobb olajkészletével, ráadásul a térség (különösen Szíria) stabilitása szempontjából kiemelten fontos szerepe van. Ha visszatérne Irán az olajpiacra, annak az autósok örülhetnének a legjobban, hiszen jelentősen csökkenhetne a hazai üzemanyagok ára.

Már Irán ellenőrzi a busheri atomerőművet

Irán átvette a busehri atomerőmű felügyeletét az oroszoktól, és a létesítmény kibővítését tervezi ugyancsak Moszkva segítségével - mondta el az iráni atomhatóság vezetője, Ali Akbar Szalehi.

Nem lesz kiber 9/11, de megtorlásra számítanak Amerikában

Az amerikai kormány szíriai beavatkozása esetén azzal kell számolni, hogy az Assad elnökkel szimpatizáló hackerek megtorló támadássorozatot indítanak az Egyesült Államok ellen - írja a Bloomberg. Az amerikai Nemzeti Védelmi Ügynökség (National Security Agency - NSA) ezért az iráni és szíriai hackerek támadására készül fel, hogy megvédjék az áramellátást biztosító hálózatot, a pénzügyi rendszert és az ehhez hasonlóan fontos infrastruktúrákat.

Ma kezdődik a G8-csúcs

A világ gazdasági nagyhatalmainak állam-és kormányfői ma Észak-Írországban találkoznak. A napirendi pontok között elsősorban politikai jellegű kérdések szerepelnek, de szó lesz a világgazdaság aktuális helyzetéről is.

Összeroppanhat Irán: már tervezik a jegyrendszer bevezetését

Drákói megszorításokra készül a csőd szélén egyensúlyozó Irán egy száműzetésben élő iráni ellenzéki által szerdán Párizsban ismertetett hivatalos jelentések szerint. Hatalmas a munkanélküliség, a bankrendszer romokban, miközben az Egyesült Államok nemrég újabb szankciókat hirdetett Iránnal szemben a teheráni vezetés atomprogramja miatt - számol be az MTI.

Hatalmas a teher Iránon: egy hónap alatt 30%-ot esett az olajexport

Az amerikai és európai szankciók hatására jelentősen esik vissza az iráni olajexport mértéke. Az ország legnagyobb vásárlói, Kína, India, Japán és Dél-Korea hónapról hónapról kevesebb olajat vesznek át Teherántól - számol be a Financial Times. Barack Obama tegnap újabb szankciókat hirdetett meg Irán ellen, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverhez jutását, és hogy megerősítse az iszlám köztársaság elszigeteltségét.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.