Rohamosan nő a koronavírusos esetek száma, lépett az amerikai kormány
Az Egyesült Államok kormánya szeptember végétől ingyenes koronavírusteszteket fog postázni az amerikai háztartásoknak, az őszi oltási kampány részeként – írja a Reuters.
Az Egyesült Államok kormánya szeptember végétől ingyenes koronavírusteszteket fog postázni az amerikai háztartásoknak, az őszi oltási kampány részeként – írja a Reuters.
2020. március eleje és 2022. december vége között közel 49 ezer ember halt meg Magyarországon a COVID-19-fertőzés következtében. Volt olyan időszak a hazai járvány történetében, 2021 tavaszán, amikor hazánk a lakosságarányos mortalitás alapján a negyedik legrosszabb helyzetben volt a világon. Az elhunytak 89%-a 60 év feletti volt, de így is 5500 ember 60 éves kora előtt halt meg a koronavírus-fertőzés miatt. Csak az életkor számított a járvány okozta halálozásokban vagy egyéb társadalmi-gazdasági tényező is szerepet játszott az életesélyek romlásában? Egy 2021-es kutatásunkban már bemutattuk, hogy a járvány a kezdeti időszakban hol okozott nagyobb számban és arányban halálozásokat Magyarországon, azonban azóta olyan összefüggéseket is feltártunk legutóbbi tanulmányunkban, hogy például a meglévő betegségek vagy egyáltalán az iskolai végzettség milyen kapcsolatban lehetett a halálozás valószínűségével?
Enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján. Azt írták, hogy az év 33. hetében a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja enyhén emelkedett.
A Covid-járvány rávilágított, az emberiség jelenlegi berendezkedéséből fakadóan sokkal kitettebb lehet a gyorsan fertőző betegségekkel szemben, mint ahogy azt eddig gondoltuk. Ezek a veszélyek azonban nem csak a vírusokból fakadhatnak. Az egyszerű, már régóta ismert betegségek kezelésére alkalmazott antibiotikumok használatával a baktériumok egyre nagyobb rezisztenciát képesek kiépíteni ellenük, amely hamarosan a közegészségügy egyik legnagyobb problémáját fogja jelenteni. Cikkünkben összeszedtük, hogy mit kell tudni az antimikrobiális rezisztenciáról, és mik a legújabb fejlesztési irányok, amelyekkel az orvostudomány igyekszik szembeszállni a folyamattal.
Az Egyesült Királyság autópiaca megállíthatatlan az elmúlt időszakban: a legfrissebb júliusi statisztikák szerint ismét több új autót értékesítettek, mint egy évvel korábban, amely egyben azt is jelentette, hogy már zsinórban huszonnegyedik hónapja tart a bővülés. A szakértők ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy bár a lendület tartósan kitart, a koronavírus-járvány előtti szintektől még messze elmaradnak az új autó eladások. Ráadásul a teljes évre vonatkozó értékesítési előrejelzéseket is mérsékelni kellett, várhatóan kevesebb, mint 2 millió új autó talál majd gazdára a szigetországban.
A majomhimlő vírus (Mpox) több változata ismert, amelyek közül az Mpox-Klade I jár a legsúlyosabb járványügyi következményekkel. Ez a változat jelent most meg Svédországban, ami az első, Afrikán kívül diagnosztizált Klade I-es változat. Mindeközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Az EU is megemelte a kockázati szintet. Mennyire súlyos ez a vírus? Milyen tüneteket okoz? Milyen gyorsan képes a terjedésre? Milyenek voltak az eddigi járványhullámok?
A Pfizer és a BioNTech által fejlesztett kombinált Covid-influenza vakcina csak részleges sikerrel zárta a végső fázisú klinikai vizsgálatot. A pénteken kiadott közlemény szerint az oltóanyag nem teljesítette maradéktalanul a kitűzött célokat - tudósított a Bloomberg.
A pekingi székhelyű Koryo Tours szerint Szamdzsijon lesz az első célpont Észak-Koreában, amely ismét látogatható lesz a nemzetközi turisták számára, de egy másik utazási iroda szerint valószínűleg hamarosan Phenjan is megnyitja a kapuit - írja az Infostart.
Stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
A kutatások szerint a koronavírus elleni oltások és a Guillain–Barré szindróma (GBS) kialakulása között kimutatható összefüggés van. Bár a GBS előfordulása valóban megnő, így is csak néhány tíz esetről lehet beszélni egymillió adagonként, ezért a kutatók is hangsúlyozzák, hogy az oltásokat nem szabad kerülni emiatt. Azonban azt hangsúlyozzák, hogy az egészségügyi dolgozóknak ébernek kell lenniük a Covid-19 oltáshoz kapcsolódó neurológiai tünetek felismerésében és kezelésében.
Az Európai Központi Bank vizsgálata szerint az euróövezet néhány vezető bankja elinflálja a kereskedelmi ingatlanok értékét, ami azzal a kockázattal jár, hogy ideiglenesen elfedi a visszaeséssel küzdő ágazatnak nyújtott hitelek romlását – írja a Reuters.
Kisida Fumio japán miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy szeptemberben visszavonul a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetői posztjáról, ami azt jelenti, hogy lemond a kormányfői hivatalról is.
Az Egyesült Államokba, de több nyugat-európai országba is megérkezett újra a Covid-járványhullám, ami azzal függ össze, hogy a korábbiaknál még fertőzőképesebb variánsnak van lehetősége terjedni az emberi magatartás miatt (utazások, tömegrendezvények, több klímázás). Több jel mutatkozik arra is, hogy hazánkban is megindult a betegség terjedése, miután megjelent az új variáns, az alapellátó orvosok egyre jobban leterheltek, és a szennyvízadatokból kiolvasható trendek is ezt mutatják. Ki kell mondani: már nem igaz az a régi szabály, hogy a felsőlégúti megbetegedések az ősz beköszöntével futnak fel, és ez a koronavírus jellegéből fakad. Mutatjuk, mit érdemes ebben a helyzetben tenni.
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) előzetes adatai szerint a Covid-19 sokkal kevesebb amerikai haláláért volt felelős 2023-ban, mint 2022-ben. A koronavírusban elhunytak száma közel 69 százalékkal csökkent tavaly, amelynek köszönhetően a vezető halálozási okok között a koronavírus a 10. helyre csúszott vissza, míg egy évvel korábban még a negyedik helyen szerepelt - írta meg a The Hill.
A Novavax csütörtökön jelentősen csökkentette a 2024-re vonatkozó bevételi előrejelzését, mivel a Covid-19 vakcina eladásai várhatóan alacsonyabbak lesznek. A vállalat frissített vakcinája, amely a JN.1 változatot célozza meg az őszi szezonban, nem hozta meg a remélt áttörést.
Stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentésében több mint 30 olyan kórokozót azonosítottak, amelyek potenciálisan egy következő világjárványt okozhatnak. A listán szereplő vírusok és baktériumok közé tartozik az influenza A vírus, a dengue vírus és a majomhimlő vírus is - írta meg a Scientific American.
Börtönbüntetésre ítéltek egy korábban a Pfizernél dolgozó vezető statisztikust, miután bennfentes információkkal 200 ezer dollárt keresett a koronavírus-válság közepette a népszerű Pfizer-vakcina gyártójának Covid-kezelésével kapcsolatban – írja a Bloomberg.
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) jelentése szerint egy új koronavírus-változat, a KP.3.1.1.1 vált dominánssá az országban. Az új variáns elterjedtsége mindössze két hét alatt csaknem megduplázódott, ami aggodalomra ad okot a szakértők körében.
Masszív veszteséget könyvelt el a második negyedévben a német biotechnológiai cég, a BioNTech, amely annak idején a Pfizerrel közösen fejlesztett Covid-vakcinájáról lett ismert. A társaság stratégiát váltott a vakcinaértékesítések visszaesését látva, és a rákellenes kezelésekre összpontosít, ami egyelőre sokba kerül a cégnek - írja a Reuters.
A SAMP-T NG könnyebben szállítható, kisebb emberigényű, mint az amerikai csúcsfegyver.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Itt a vége a nagy emelekdésnek?
Mutatjuk, hol fektetnek be.
Ugranak a hajóbérleti díjak.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.