Egyre nagyobb veszélyben a lengyel igazságügyi rendszer, és visszafordíthatatlan következményekkel járhat annak átalakítása - fejezte ki aggodalmát Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős biztosa hétfőn.
A gyorsaságot nevezte a legfontosabbnak a koronavírus elleni vakcina beszerzésében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután tárgyalt cseh kollégájával, Andrej Babissal.
A lengyel hazai össztermék (GDP) 3,1 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben éves összevetésben - áll a lengyel pénzügyminisztérium pénteken ismertetett előrejelzésében.
Tavasszal törvényjavaslatot nyújt be Varga Judit igazságügyi miniszter az Országgyűlés elé, melyben fellépnének a Facebook és más közösségi oldalak cenzúratevékenysége ellen. A közösségi oldalak szabályozása most nemzetközileg is forró téma, ráadásul Magyarországon kívül több olyan EU-s ország is van, amely nem várja meg az egységes szabályozást és sajátot készít. Hazánk számára leginkább a lengyel modell lehet érdekes: ők idén januárban mutatták be saját „Lex Facebookjukat,” melynek megalkotása mögött nagyon hasonló indokok állnak, mint amelyeket Varga Judit felsorolt. Lengyelországban egy külön testületet hoznának létre, amely jogorvoslati lehetőséget biztosít azoknak, akik úgy érzik, jogtalanul cenzúrázta őket adott közösségi médiaszolgáltató. A testület főleg a politikai cenzúra ellen lépne fel és büntetne is, ha ez szükséges.
A Markit közzétette a holland és a lengyel feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexeket, mindkettő az 50 pont feletti növekedési tartományban volt januárban.
Rendőrökkel csaptak össze vasárnapra virradóan a sziléziai Rybnik városában a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések ellenére megnyitott klub vendégei, a razzia során a hatóság könnygázt vetett be, három embert őrizetbe vett.
A koronavírus világszerte 589 ezer embert betegített meg az elmúlt 24 órában, azaz még mindig nagyon magas a napi új esetek száma a világon. A vakcinálási program lassan halad, az AstraZeneca és az Európai Bizottság között tovább érett a feszültség. Eközben itthon stagnáló esetszámok mellett a kormány felülvizsgálta a korlátozásokat a tegnapi ülésén, a döntést a mai kormányinfón be is jelentették. Legfrissebb mai híreink percről percre.
A kínai cégek lezárt fúziói és felvásárlásai 2020-ban 29 milliárd dollárt tettek ki, ez 2008 óta a legalacsonyabb érték, miközben 2017 volt a rekordév, 139 milliárd dollárral - közölte a Baker McKenzie ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel.
A lengyel kormány február 14-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett korlátozásokat, de február 1-jétől engedélyezi a bevásárlóközpontok és kulturális létesítmények újranyitását - jelentette be Adam Niedzielski egészségügyi miniszter csütörtökön.
A lengyel államfő szerint az Európai Uniónak erősebb - akár a Gazprom orosz gázipari óriáscég európai tevékenységére is kiterjedő - szankciókat kellene bevezetnie Oroszországgal szemben az Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal szembeni bánásmód miatt.
A lengyelországi minimálnyugdíj összegével egyenlő, vagyis 98,5 ezer forintnak megfelelő 14. havi nyugdíjról szóló törvényt szavazta meg csütörtökön a lengyel parlamenti alsóház, a szejm.
Engedélyezte a német szövetségi hajózási és vízrajzi hivatal (BSH), hogy azonnal folytassák az Északi Áramlat-2 gázvezeték építését Németország felségvizein. A hivatal pénteken nyilvánosságra hozott döntését még megfellebbezhetik például környezetvédelmi csoportok. A korábbi engedély alapján a csőfektetési munkálatok csak május végétől folytatódhattak volna Németország kizárólagos gazdasági övezetében.
Közel félmillióan regisztráltak Lengyelországban a koronavírus elleni oltásra, miután csütörtök éjfélkor elindították az előjegyzési rendszert - közölte sajtóértekezletén Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője.
Egy nemzetközi szinten elvégzett felmérés szerint az emberek többsége hajlandó igent mondani a koronavírus elleni vakcinára, de sokkal bizalmatlanabbak a Kínában és Oroszországban fejlesztett vakcinákkal szemben, mint az amerikai és német oltóanyagokkal szemben – írja a Reuters.
Lengyelországban március végéig az elsőbbségi csoportba tartozó idősebb emberek mintegy felét tervezik beoltani a koronavírus okozta Covid-19 kór ellen, a rendelkezésre álló vakcinák havi egymillió oltást tesznek lehetővé - közölte szerdai sajtóértekezletén Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője.
Nem lassul a koronavírus terjedése a világon, de már sok országban - így Magyarországon is - zajlik az oltási program. Magyarországon meghosszabbították a kijárási tilalom hatályosságát, így már február 1-ig érvényes. A mutáns variáns egyre több országban jelenik meg, de úgy látszik, az eddig alkalmazott vakcinák hatásosak ellene.
Lengyelország és Csehország szerdán bejelentette, hogy a tervek szerint januárban megérkezhetnek országukba a Moderna amerikai gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinái.
Dmitro Kuleba ukrán külügyiminiszter szerint Budapest Ukrajna számára a "nyílt sebek" egyike maradt, a miniszter ugyanakkor némi bizakodással is beszélt a két ország közötti kapcsolatok várható alakulásáról.
Vasárnap indul a koronavírus elleni oltás Németországban és Lengyelországban, első körben a kórházban dolgozók, valamint az idősek otthonában lévők és idős emberek kapják azt meg – írja a The Guardian.
Két tűz közé került az Európai Bizottság elnöke azzal, hogy a magyar és a lengyel kormány követelésére kiadott a 27 állam- és kormányfő egy olyan magyarázó anyagot, amely leszűkíti az Európai Parlament által szorgalmazott kemény jogállamisági mechanizmus értelmezési körét és alkalmazásának kezdetét is eltolja – mutatott rá a Portfolio legújabb Makro Podcastjában Weinhardt Attila, az Uniós források rovatunk elemzője.