navracsics tibor

Navracsics szívesen lenne uniós bővítési biztos

"Nem vagyok még hivatalos jelölt" - válaszolta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben magyar újságíróknak az ő esetleges EU-biztosjelöltségét firtató kérdésre.

Így döntöttek az uniós külügyminiszterek (2.)

Várhatóan jövő héten rendkívüli EU-csúcs lesz az Oroszország elleni újabb szankciók ügyében. Az Európai Unió külügyminiszterei kedden arról is döntöttek, hogy felgyorsítják az esetleges további büntetőintézkedések előkészítését.

Az egyik miniszter neve már kiderült

Navracsics Tibor leköszönő igazságügyi és közigazgatási miniszter a Heti Válasznak adott interjújában lényegében megerősítette az eddig csak értesülésként keringő híreket, hogy az új kormányban a külügyminiszteri posztot tölti be. Azt is elárulta, hogy fél év után örömmel menne uniós biztosnak.

Kormánynévsor: meglepő név szivárgott ki

Alaposan átalakulhat a külügyminisztérium a legfrissebb sajtóértesülések szerint. Ezek alapján egy meglepő név is bekerülhet a tárcához: Szabó László Teva-vezér. Közben az is kiszivárgott, hogy Cséfalvay Zoltán válthatja Mikola Istvánt Párizsban az OECD-nagyköveti poszton.

Lesz "keleti nyitás" államtitkár

Alakul Orbán Viktor harmadik kormányának csapata. A Népszabadság információi szerint a szerdai kormányülés után eldőlt: Navracsics Tibor és Szijjártó Péter a külügyminisztériumba költözik. Nem jön létre önálló Pénzügyminisztérium.

A devizahitelekről beszélt Navracsics - Sok jó ötletet kapnak

Egyetért Navracsics Tibor a Kúriával, amely az Európai Bíróság előzetes véleményét kérte ki a devizahitelesek ügyében. A kormány dolgozik a problémán, az NGM pedig vizsgálja a költségvetési lehetőségeket, hogy még ebben a kormányzati ciklusban megoldás szülessen - mondta a miniszter a Hír TV-nek.

Orbán Viktor nem lenne miniszterelnök?

Mivel gyakorlatilag mindenki azt várja, hogy a tavaszi parlamenti választáson a Fidesz kerül ki győztesen, egyre több információ szivárog ki a következő kormány összetételéről. A Figyelő legújabb számában megjelent információk szerint Orbán Viktor a következő ciklusban átadja a miniszterelnöki pozíciót Lázár Jánosnak, ő pedig 2017-ben köztársasági elnök lenne. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter posztja biztosnak tűnik a következő 4 évben is.

Navracsics a devizahitelekről: jogalkotással léphet a kormány

Navracsics Tibor szerint a Kúria devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos döntésének legfontosabb megállapítása az, hogy széles körű társadalmi problémákat, mint amilyen a devizahitelügy, jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet kezelni. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte a kormány az elmúlt években jól élt a kétharmados többséggel.

Kerekasztal-megbeszélés lesz ma a devizahitelek ügyében

A devizahitelekről rendeznek ma kerekasztal-megbeszélést Budapesten, az egyórásra tervezett eszmecsere után Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter tart sajtótájékoztatót.

Tavaszig nem lesz végleges devizahiteles csomag?

Kerekasztal-konzultáció keretében vitatja meg a devizahitelek jogi aspektusait Navracsics Tibor a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és a Magyar Ügyvédi Kamara elnökével, valamint a legfőbb ügyésszel és az alapjogi biztossal - értesült a Népszabadság. Cséfalvay Zoltán szavai alapján a végleges devizahiteles döntéssel megvárnák az Európai Bíróság tavasszal várható állásfoglalását.

Legalább hat devizahiteles javaslatról tárgyal ma a kormány

Hat, vagy akár ennél is több olyan javaslatról tárgyalhat ma a kormány, amely a devizahitelesek újabb megsegítését célozza - írja a Népszabadság. A szerződések módosításának lehetséges verzióiról lesz szó az ülésen.

Devizahitelek: két "ajánlat" közül választhat szerdán Orbán

A Portfolio.hu információi szerint két egymással "versenyző" megoldási javaslaton dolgozik a kormány a devizahitelekkel kapcsolatban: Varga Mihály és csapata az árfolyamrés-probléma megoldásán dolgozik, míg Navracsics Tibor egy jóval radikálisabb megoldásra kapott megbízást. A kormány szerdán dönthet a két forgatókönyv közül, a kimenetel pedig a bankok és a devizahitelesek szempontjából sem mindegy.

Kiderült: az árfolyamváltozások miatt nyúlnának bele a devizahitelekbe

A devizahitelek lehetséges felülvizsgálatának elsődleges oka az árfolyamkülönbség - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Reutersszel. A válaszból az is kiderül: ez alatt nem az árfolyamrést, hanem az árfolyamváltozásokat érti a minisztérium. A kormány július 24-ei ülését szenteli a témának.

Jön a devizahiteles csomag - Végtörlesztést pedzegetnek

Sokfajta olvasata van annak, amit kedden este Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Hír TV-ben mondott. Navracsics a Kúria döntésével kapcsolatos kérdésre válaszolva közölte, hogy a kormány a devizahitelesek helyzetének őszi rendezését tervezi. Ahogy megírtuk, csupán az árfolyamrés-probléma megoldásának is komoly következményei lehetnek, mások viszont - köztük elemzők is - egy még távolabb mutató, újabb végtörlesztésszerű "mentőcsomag" következményeitől tartanak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán délután annyival pontosította a találgatásokat, hogy a Magyar Bankszövetséggel a devizaalapú jelzáloghitelek sorsáról tárgyalnak.

Belenyúlna a kormány a devizahitelekbe - Indul a lavina?

A kormány általános érvénnyel rendezni szeretné a devizahitelek helyzetét - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kedden este a Hír Televízió képernyőjén. Konkrétum nem hangzott el, de a szövegkörnyezetből kiderült: valószínűleg a bankok által alkalmazott árfolyamrés újraszabályozását szeretnék elérni a Kúria ezzel kapcsolatos július eleji döntését követően. A Portfolio.hu által megkérdezett ügyvéd szerint ezt visszamenőleges hatállyal nem lehet megtenni, ugyanakkor egyértelmű: akár több tízmilliárd forintban mérhető veszteséget is jelenthet a bankok számára, ha belenyúl a kormány az általuk alkalmazott árfolyamrésbe. A maximális összeg becsléseink szerint 80 milliárd forint körüli, az OTP esetében 18 milliárd, plusz a jövőben elmaradó bevétel. Nem véletlenül esett reggel a forint és az OTP árfolyama is. Az árfolyamréssel kapcsolatos esetleges változás egy devizahiteles konyhájára viszont nem sokat hozna.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a csattanós válasz azoknak, akik nem vesznek lakást, mert alacsonyabb kamatokra várnak
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.