nemzetközi

Kínai katonák az ukrán fronton: úgy néz ki, végre kiderül az igazság

Kínai katonák az ukrán fronton: úgy néz ki, végre kiderül az igazság

Reagált az Ukrajnában hadifogságba került kínai katonák fogolycseréjére való felvetésre Peking. Nagyon úgy fest, hogy az orosz haderőből elfogott két férfi valóban kínai állampolgár, de Peking azt állítja, hogy a kínai kormány explicit tiltja, hogy állampolgárai külföldi háborúkban harcoljanak.

A WHO-ban megszületett a megállapodás a jövő járványairól

A WHO-ban megszületett a megállapodás a jövő járványairól

A WHO tagállamai megállapodásra jutottak a jövőbeli járványok kezeléséről szóló egyezményről, miután három éven át tartó tárgyalásokat folytattak a Covid-19 járvány során tapasztalt hiányosságok kiküszöbölésére – számolt be a Reuters.

Hónapokon belül újabb magyart lőhetnek fel a világűrbe

Hónapokon belül újabb magyart lőhetnek fel a világűrbe

Az Axiom Mission 4 (Ax-4) legénysége – köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula – sikeresen teljesítette a NASA űrhajóskiképzését – közölte a HUNOR – Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebookon.

Japán cégek vezetőivel tárgyalt Nagy Márton

Japán cégek vezetőivel tárgyalt Nagy Márton

Hivatalos látogatást tett Tokióban, ahol japán vállalatok és kormányzati szereplők képviselőivel tárgyalt a gazdasági együttműködés elmélyítéséről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A megbeszélések fókuszában az ipari, pénzügyi és technológiai kapcsolatok bővítése, valamint Magyarország befektetési szerepének erősítése állt.

Égetően fontos segítség érkezett Amerikának az egyik legfontosabb hadiipari szektorban, de van ezzel egy kis gond

Égetően fontos segítség érkezett Amerikának az egyik legfontosabb hadiipari szektorban, de van ezzel egy kis gond

A dél-koreai HD Hyundai Heavy Industries (HD HHI) bejelentette, hogy képes lenne évente akár öt Aegis rombolót is építeni az amerikai haditengerészet számára, amennyiben a két ország között hivatalos együttműködés jönne létre. A vállalat szerint ezek a hadihajók méretben és teljesítményben egyenértékűek az amerikai haditengerészet Arleigh Burke-osztályú rombolóival- számolt be az Army Recognition.

Új standardok alakítják át a gazdasági jelentéseket

Új standardok alakítják át a gazdasági jelentéseket

Az ENSZ Statisztikai Bizottsága 2025 márciusában jóváhagyta a 2025-ös Nemzeti Számlák Rendszerét (2025 SNA) és a Fizetési Mérleg Kézikönyv 7. kiadását (BPM7) mint új globális standardokat a nemzeti számlák és fizetési mérleg statisztikák összeállításához - jelentette az Eurostat.

Akkora a baj, hogy az már az űrből is látszik

Akkora a baj, hogy az már az űrből is látszik

Az Egyesült Államok által bevezetett vámok globális hatásai az űripart is elérték, ami bizonytalanságot és potenciális átrendeződést okoz a nemzetközi űrgazdaságban - tudósított a space.com.

Vámháború: Kína fontos találkozót hívott össze

Vámháború: Kína fontos találkozót hívott össze

A kínai állami tervezőbizottság közölte, hogy egyeztetést tartott hazai magánvállalatokkal, köztük a Trina Solar napelem-gyártóval, a Didi fuvarmegosztó céggel és a Goertek elektronikai vállalattal, hogy javaslatokat hallgasson meg az Egyesült Államok által bevezetett további vámok kezeléséről.

EU-s figyelmeztetés: a múlt hibái ismétlődhetnek

EU-s figyelmeztetés: a múlt hibái ismétlődhetnek

A tagországoknak egyeztetniük kell arról, hogyan helyezzék el Európát abban a helyzetben, amit a globális kereskedelmi rendszer paradigmaváltásaként lehetne leírni - jelentette ki az Európai Bizottság kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős biztosa Luxembourgban hétfőn. Maros Sefcovic a tagországok kereskedelmi ügyekért felelős minisztereinek tanácsülését megelőzően leszögezte, a tagországi szakminiszterek megbeszélésének középpontjában annak áttekintése kell álljon, hogy az Európai Unió miként készítse elő következő lépéseit az Egyesült Államokkal ápolt kereskedelmi kapcsolatait illetően.

Bizalmas levelet kapott az ICC-től Magyarország

Bizalmas levelet kapott az ICC-től Magyarország

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) bizalmas üzenetet küldött Magyarországnak, melyben arra kérték hazánkat, hogy tartóztassák le Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, röviddel azelőtt, hogy kiléptünk a szervezetből – tudta meg a Times of Israel.

Már több mint 50 ország tárgyal Washingtonnal, de egyelőre hiába

Már több mint 50 ország tárgyal Washingtonnal, de egyelőre hiába

Trump globális vámháborúja egyszerre robbantott ki gazdasági bizonytalanságot és diplomáciai pánikot. Az EU, Kína és több tucat ország most kétségbeesetten próbálja mérsékelni a Washingtonból érkező sokkot. A tárgyalások viszont hónapokig tarthatnak.

Véres övezetből tért haza több száz zsoldos Magyarország szomszédjába – Kell-e tartani a Rómeóktól?

Véres övezetből tért haza több száz zsoldos Magyarország szomszédjába – Kell-e tartani a Rómeóktól?

Az utóbbi hónapokban felfigyelt a világ a Kongói Demokratikus Köztársaságot megjárt román zsoldosokra. Előbb Călin Georgescu – azóta a választástól eltiltott – román elnökjelölt környezetében tűntek fel háborús övezeteket megjárt fegyveresek, majd a Kongó keleti részén zajló polgárháborúról szóló felvételeken lehetett látni elvonuló román zsoldosokat. Mindkét szálban főszereplő egy bizonyos Horațiu Potra, akit a „román Prigozsinnak” is neveznek, és aki jelenleg az ellene kiadott elfogatóparancs elől bujkál.

Trump vámjai elintézték a forintot is - Hol lesz ennek a vége?

Trump vámjai elintézték a forintot is - Hol lesz ennek a vége?

Nagyon fáj a piacoknak Donald Trump szerda esti vámbejelentése. Az amerikai elnök döntése lényegében az eddig ismert globalizáció végét jelenti, és akár súlyos recessziót is hozhat magával. Ennek megfelelően hatalmas esést láthatunk a világ tőzsdéin, de a bejelentések a devizapiacon is nagy hullámokat vertek: látványosan szenved a dollár, vele együtt pedig a forint is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!