nvidia

Ez még csak az esés kezdete, vagy egy soha vissza nem térő alkalom? Mi történik az Nvidiával?

2024. június 24. 13:01 | Portfolio

Ez még csak az esés kezdete, vagy egy soha vissza nem térő alkalom? Mi történik az Nvidiával?

Múlt héten újabb történelmi csúcsra ralizott az Nvidia árfolyama, a vállalat pedig rövid időre le is taszította a trónról a Microsoftot a világ legértékesebb vállalatainak listáján. Az öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen csütörtök délután óta esik az Nvidia, éppen ezért megnéztük, hogy mi áll a mostani lefordulás mögött, valamint azt is, hogy milyen lehetőségeket tartogathat a befektetők számára az elmúlt napokban látott esés.

Melyik lehet a világ első 4000 milliárd dolláros cége?

2024. június 22. 16:15 | Portfolio

Melyik lehet a világ első 4000 milliárd dolláros cége?

Az Nvidia a héten letaszította a trónról a Microsoftot, ezzel pedig a világ legértékesebb cégévé vált, immáron pedig már három olyan nagy tőzsdei cég is van, melyek piaci értéke egyaránt 3000 milliárd dollár felett van. Az első vállalat azonban amely elérheti a 4000 milliárdos álomhatárt azonban könnyen lehet, hogy még nem is szerepel a toplistákon, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az Nvidia, az Apple, és a Microsoft hármasából kerül ki az első olyan cég, amely eléri ezt a szintet - írja a Marketwatch.

Az Nvidia a világ legnagyobb cége! Megelőzte a Microsoftot is

2024. június 18. 21:04 | Portfolio

Az Nvidia a világ legnagyobb cége! Megelőzte a Microsoftot is

Az elmúlt hónapok az Nvidiáról szóltak, amióta bejelentették a mindenki számára elérhető ChatGPT-t és elkezdődött a legújabb kori mesterséges intelligencia őrület, a chipgyártó árfolyama száguld, egymás után dönti a rekordokat, és ma a világ legértékesebb cége lett az Nvidia.

Újraéledt az Nvidia elleni per - Félrevezették a befektetőket?

2024. június 17. 17:57 | Portfolio

Újraéledt az Nvidia elleni per - Félrevezették a befektetőket?

Az amerikai legfelsőbb bíróság meghallgatja az Nvidia fellebbezését egy értékpapírcsalási perben, amelyben a vállalatot azzal vádolják, hogy félrevezette a befektetőket a kriptopiaci bevételeiről. A döntés októberben várható - írja a Reuters.

Melyik lehet a következő cég, amit feldarabolnak?

2024. június 11. 16:09 | Portfolio

Melyik lehet a következő cég, amit feldarabolnak?

Részvényfelaprózás volt az Nvidiánál, a sztori jól sült el, a befektetők most azt keresik, hogy melyik lehet a következő olyan cég, aminek a részvényeit feldarabolják. Pro tipp: olyan részvényeket érdemes keresni, amiknek magas az árfolyama. Mutatunk néhányat.

Feldarabolták az Nvidiát - Most érdemes beszállni?

2024. június 10. 12:55 | Portfolio

Feldarabolták az Nvidiát - Most érdemes beszállni?

Megtörtént az Nvidia részvényeinek 10:1 arányban történő felaprózása, ma már nem 1200, hanem 120 dolláros árfolyam közelében forognak majd a chipgyártó részvényei. Bár a részvényfelosztás csak technikai esemény, és a vállalatérték változatlan marad, mégis okozhat olyan változásokat, amelyek a részvényárfolyamban is megmutatkozhatnak. Megnéztük, hogy jellemzően milyen hatása van a részvényfelaprózásoknak az érintett részvények piacára, milyen múltbeli tanulságokat lehet levonni, és ezek hogyan illenek bele az Nvidia mostani sztorijába.

Ha ez igaz, biztos kiveri a biztosítékot Washingtonban

2024. június 07. 11:48 | Portfolio

Ha ez igaz, biztos kiveri a biztosítékot Washingtonban

Egy törvény értelmében a TikTok kínai anyavállalata, a ByteDance nem vásárolhat az AI rendszerekhez kulcsfontosságú Nvidia-chipeket, ezért egy kiskaput kijátszva, az Oracle által üzemeltetett amerikai szerverek kapacitásait bérlik - írja az Engadget.

Lemaradtál az Nvidiáról? Mutatunk egy olcsó részvényt, amiben most indulhat a rakéta!

2024. június 06. 15:00 | Kaszab Balázs

Lemaradtál az Nvidiáról? Mutatunk egy olcsó részvényt, amiben most indulhat a rakéta!

Jól mutatja a mesterséges intelligencia által hajtott tőzsdei menetelés mértékét, hogy az Nvidia hamarosan már a világ legértékesebb cégévé válhat. A mostani szintek láttán azonban már érdemes lehet alternatívákban gondolkozni azon befektetőknek, akik megjátszanák az AI-ralit. Éppen ezért mutatunk most egy olyan olcsó részvényt, ami a következő hónapok nagy nyertese lehet.

Elszállt az Nvidia, már csak egy értékesebb cég van előtte

2024. június 06. 08:31 | Portfolio

Elszállt az Nvidia, már csak egy értékesebb cég van előtte

A mesterséges intelligencia boom egyik nagy nyertese az Nvidia, a cég chipjeit falják a cégek, a chipgyártó bevétele és profitja száguld, nem különben az árfolyama, ami új csúcsra emelkedett, ezzel a cég értéke meghaladja a háromezer milliárd dollárt.

Így forradalmasíthatja az AI az egészségügyet

2024. június 05. 17:10 | Portfolio

Így forradalmasíthatja az AI az egészségügyet

Az Nvidia egészségügyért felelős alelnöke, Kimberly Powell szerint a generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja az egészségügyet, különösen a gyógyszerkutatás és betegdiagnosztika terén. Az AI gyorsasága és pontossága jelentősen növelheti a klinikai vizsgálatok sikerességét - írja az Al Jazeera.

Brutális mennyiségű chipet vásárol az Nvidiától a Tesla

2024. június 05. 08:32 | Portfolio

Brutális mennyiségű chipet vásárol az Nvidiától a Tesla

Elon Musk úgy saccolja, hogy csak idén 3-4 milliárd dollárért vásárol Nvidia chipeket a Tesla. Közben az is kiderült, hogy több ezer Nividia-chipet irányítanak át a Teslától Musk más vállalkozásaihoz, az X-hez és az xAI-hoz, írja a CNBC.

Megjelent a baljós árny: jöhet a zuhanás a tőzsdéken?

2024. június 04. 16:00 | Jónap Richárd

Megjelent a baljós árny: jöhet a zuhanás a tőzsdéken?

Az Nvidia sokadszorra szárnyal az elmúlt másfél évben. A világ harmadik legértékesebb tőzsdei vállalatának emelkedése többször hatott már pozitívan az egész amerikai részvénypiacra, nagy kérdés, hogy ez így lesz-e az idén nyáron is. Van ugyanis egy baljós ómen is a piacon: a szoftverszektor komoly gyengesége.

Máris itt van az Nvidia újabb nagy dobása

2024. június 02. 21:33 | Portfolio

Máris itt van az Nvidia újabb nagy dobása

Az Nvidia bemutatta "Rubin" névre keresztelt AI-chipjét, a "Blackwell" utódját, amely 2026-ban érkezik, jobb energiahatékonyságot ígérve. A vállalat ezzel erősíti piacvezető szerepét az AI-processzorok terén, miközben versenytársaihoz képest gyorsabb fejlesztési ütemet tart fenn.

Lemaradtál az Nvidiáról? Mutatunk egy részvényt, ami most nagyot robbanhat!

2024. május 30. 16:12 | Portfolio

Lemaradtál az Nvidiáról? Mutatunk egy részvényt, ami most nagyot robbanhat!

Az Nvidia ismét jócskán megverte a várakozásokat, a részvény árfolyama pedig már jócskán túlszárnyalta a korábban még csak álomhatárként emlegetett 1000 dolláros szintet is. A chipgyártó emelkedését látva azonban már kockázatos lehet a mostani történelmi szinteken beszállni, éppen ezért most mutatunk egy részvényt, amely jócskán profitálhat a mesterséges intelligencia őrületből.

Nvidia: Lassan elfogynak a szavak

2024. május 29. 13:54 | Nagy Viktor

Nvidia: Lassan elfogynak a szavak

Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni az Nvidiáról, a chipgyártó árfolyama csak az elmúlt három napban 20 százalékot emelkedett, mostanra a harmadik legnagyobb piaci értékű vállalat lett, már csak az Apple és a Microsoft van előtte, már nagyobb, mint az összes német részvény együtt. A durva az, hogy olyan ütemben nő a cég bevétele és profitja, hogy a részvényei nem is kifejezetten drágák.

2024. május 29. 10:15 | Péntek Gábor

Accorde: lehet még felszúrás az amerikai hozamokban

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:

Hamarosan az Apple-t is lenyomhatja az Nvidia

2024. május 28. 20:47 | Portfolio

Hamarosan az Apple-t is lenyomhatja az Nvidia

A bizonytalan nemzetközi hangulat ellenére töretlen az Nvidia lendülete, a cég pedig a mai emelkedéssel közel került ahhoz, hogy átvegye az Appletől a második helyet a világ legértékesebb vállalatainak listáján.

Gyorsan eljöhet a kijózanodás a tőzsde sztárpapírjánál

2024. május 28. 10:35 | Szász Péter

Gyorsan eljöhet a kijózanodás a tőzsde sztárpapírjánál

Bár jelenleg nem látszanak felhők az Nvidia egén, amikor lecseng a mesterséges intelligenciával kapcsolatos rendkívül erőltetett beruházási igény, és megjelenik egy lehetséges kihívó a piacon, akkor gyorsan eljöhet a kijózanodás – mondta Jónap Richárd, a Concorde részvénypiaci stratégiája a Portfolio Checklist hétfői adásában annak kapcsán, hogy a chipgyártó részvényárfolyama a várakozáson felüli, első negyedéves jelentés kiadását követően tovább emelkedett és az 1065 dollárt is elérte.

Részletes keresés