németország

Javulni látszik a német gazdasági hangulat

Tovább javult a német üzleti hangulat novemberben. A ZEW hangulatindexe 54,6 pontig emelkedett, az előző havi 52,8 pontos szintről, amivel a Reuters által felmért piaci várakozásokat (54,0) is felülmúlta.

Nincs egyezség az európai bankunió második pilléréről

Megfigyelők szerint nem várható áttörés az Európai Unió pénzügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozásán az európai bankunió második pilléréről, a gyengélkedő bankok szanálására vonatkozó közös szabályozásról.

Valóban lelassult Németország a harmadik negyedévben

A német bruttó hazai össztermék 0,3 százalékra lassult a harmadik negyedévben, ami 0,4 százalékpontos visszaesést jelent negyedéves alapon - derült ki a német statisztikai hivatal előzetes közléséből. Az eurózónás GDP magyar idő szerint 11 órakor érkezik, de a két legnagyobb ország gyenge teljesítményének fényében a várt 0,2 százaléknál gyengébben alakulhat.

Aggódnak a németek: túl alacsony az infláció

Németországban az elmúlt hónapban tovább lassult az árak emelkedése. Egyesek már attól sem riadnak vissza, hogy deflációt emlegessenek az infláció rekordszintű süllyedése láttán. Szakértők attól tartanak: ez a gazdasági fejlődés visszaesését vonja maga után.

Messze cél alatti a német infláció

Németországban továbbra is cél alatti és csökkenő inflációt látunk a felülvizsgált statisztikák szerint. Októberben az éves drágulás 1,2%-ot mutat az előző havi 1,4%-ot követően.

Végre megszülethet a fontos egyezség Berlinben a bankunióról

Angela Merkel konzervatívjai és az SPD szociáldemokrata párt közel állnak a megegyezéshez az európai bankunióról - értesült a Reuters hírügynökség több forrásból. Eszerint az Európai Bizottság helyett az európai pénzügyminiszterek által létrehozott testület tagjai dönthetnének a bajba jutó bankok csődjéről, illetve a segítségre szoruló pénzintézetek nem kaphatnak forrást közvetlenül az Európai Stabilitási alapból.

Megosztott volt az EKB - a németeknek nem tetszik az irány

Mario Draghi EKB-elnök csúsztatott amikor azt mondta, hogy a jegybank döntéshozó testülete túlnyomó többségben támogatta a tegnapi kamatvágást. Mint azt meg nem nevezett jegybanki forrásokból megtudtuk: valójában a szavazók harmada decemberig várt volna. A német döntéshozók különösen ellenezték a döntést és mára a német újságok arról kezdtek cikkezni, hogy a lépés miként árt a megtakarító Németországnak.

Meglepő számok Németországból

A felnőtt német lakosság csaknem egytizede adósságcsapdában van, 6,58 millió embernek nincs esélye, hogy belátható időn belül teljesítse kötelezettségeit.

Nem lesz ingyen a német autópálya?

A német közlekedési minisztérium kiszivárgott tervei szerint a külföldi látogatók hamarosan autópályadíjjal nézhetnek szembe Németországban. Éves szinten 100 euró lehet a díj, szemben a mostani ingyenes úthasználattal - számol be a Financial Times. A díjfizetés alól adóleírással mentesülnének a németországi lakhellyel rendelkező autósok.

Hajszálnyival jobban fest az eurózóna feldolgozóipara

A Markit által felmért októberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index a végleges eredmények szerint szélsőségesebben alakult mint korábban gondoltuk, de a trend továbbra is kedvező. A német index a szeptemberi 51,1 pontos értékét követően valójában 51,7 pontra emelkedett, míg a franciák esetében a korábbinál erősebb visszaesést láttunk: 49,8 pontról 49,1 pontra esett az index októberben. Ezek fényében az aggregált eurozónás BMI adatok nem változtak az előzetes eredményekhez képest és továbbra is 0,2 pontos emelkedést mutatnak októberben 51,3 ponttal.

Önmérsékletre intette a németeket az IMF

Rossz szemmel nézik külföldön a magas német külkereskedelmi többletet. Az amerikai pénzügyminisztérium után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is aggodalmának adott hangot a magas német kivitel miatt, és önmérsékletre intette Németországot annak további növelésében - írja a Spiegel Online hírportál.

Nem javul tovább a munkanélküliségi ráta Németországban

A német munkanélküliségi ráta továbbra is rendkívül alacsony szinten, 6,9 százalékon áll októberben, ugyanakkor megjegyzendő, hogy a munkanélküliek száma kétezer fővel 2,973 millióra nőtt, ami 2011 júniusa óta a legmagasabb érték.

Meglepően romlott a német üzleti hangulat

Októberben esést látunk a német üzleti hangulat egyik legfontosabb mutatójában, az Ifo indexben. Az üzleti környezetet jellemző felmérés 107,4 pontra esett vissza a szeptemberi 107,7 pontot követően, míg a piac 108 pontra számított volna. Ugyanakkor a piac nem reagált érdemben.

A francia és a német üzleti aktivitás is lassult - nem jó hír ez Európának

A szeptemberi élénkülés után ismét a lassulás jeleit mutatja a francia és a német üzleti aktivitás is a Markit csütörtök reggeli, októberre vonatkozó előzetes adatközlése szerint. Franciaország esetében a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 49,8-ról 49,4 pontra süllyedt (azaz az 50 pontos bővülést jelző határvonaltól távolodott), míg a szolgáltatói index 51-ről 50,2 pontra csökkent. A németek esetében bár továbbra is az 50 pontos határ felett vagyunk, a szolgáltatói szektor esetében 52,3 pontig esett vissza az index a múlthavi 53,9 pontos értékéről. Ezek fényében pedig nem volt már meglepetés a várt alatti eurózónás adat sem, ami esetében a kompozit mutató egészen 51,5 pontig esett vissza, vagyis kereken 1 ponttal múlta alul a várakozásokat.

Optimistább lett a német kormány

Javította jövő évi gazdasági növekedésre adott előrejelzését a német kormány, a szerdán Berlinben bemutatott új prognózis szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalék helyett 1,7 százalékkal növekedhet 2014-ben.

Már megint baj van a lakásárakkal

Aggályosnak tartja a német nagyvárosokban látott lakásárak emelkedését az ország jegybankja, a Bundesbank. Éves szinten ugyanis negyedével drágulnak a lakások 2010 óta és az elemzők attól tartanak, hogy ingatlanpiaci lufi robbanhat Európa legerősebb gazdaságában. Úgy látszik tehát, hogy az Európai Központi Bank laza monetáris politikája nem mindenkire van jó hatással, így pedig egyedül a szabályozási eszközök maradnak. Ehhez kéne nyúlnia Kínának is, de ők a becses növekedési céljukat szeretnék először teljesítve látni. Most még nincs baj.

Kevesebbet kell dolgozni a Porschénél

A Porsche egyik németországi gyárában mostantól hetente egy órával kevesebbet kell dolgozniuk a munkásoknak. A menedzsment azzal indokolta döntését, hogy az elmúlt években túlságosan nagy hangsúlyt fektetett a hatékonyság-növelésre, és ennek a munkavállalók itták meg a levét.

Nem lesz zöld a német koalíció

Két forduló után eredménytelenül zárult Németországban a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a Zöldek egyeztetése a közös kormányzás lehetőségeiről, a parlamenti választásokon győztes konzervatív pártok így csak a szociáldemokrata párttal (SPD) tárgyalnak tovább a kormányalakításról.

Javulnak a német gazdasági kilátások

Kedvezően alakult a német gazdasági hangulat októberben - derült ki a ZEW felméréséből a mai napon. A hangulatindex értéke 52,8 pontig emelkedett az előző havi 49,6 pontot követően, míg a piac pusztán 49,6 ponton stagnálásra számított.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.