prémium

Meghatalmazás

Vállalatvezetők sokszor tartózkodnak az irodától távol, ám ilyenkor sem szabad, hogy bármilyen fennakadás legyen a napi, akár jogi, ügymenetben is, ezért kiemelt fontosságú a meghatalmazás szerepe. Nézzük, hogy nyújt segítséget a hétköznapokban!

Szektoradók az Európai Bizottság célkeresztjében

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság az élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a dohánytermékek gyártásából és kereskedelméből származó árbevételt terhelő adó ügyében. A vizsgálat idejére a két adó beszedését felfüggesztették.

A munkaügyi akció ellenőrzések tapasztalatai

2015. június 22. és július 10. között a munkaügyi hatóság a munkavállalók jogviszonyának rendezettsége érdekében a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályok érvényre juttatására irányuló akcióellenőrzést folytatott le.

Már a nyári fesztiválokon is fizethetünk MobilTárcával

Idén nyáron már nincs szükség pénztárcára vagy plasztik bankkártyára a fesztiválozáshoz, hiszen MobilTárcával is lehet fizetni minden hazai készpénzmentes fesztiválon, többek között a soproni Telekom VOLT Fesztiválon, a Zamárdiban megrendezésre kerülő MasterCard Balaton Soundon, valamint az augusztusi budapesti Sziget Fesztiválon. A három legnagyobb hazai fesztivál támogatójaként a Telekom számára fontos, hogy a fesztiválozás valóban élmény legyen, amihez hozzájárul az egyszerű és biztonságos fizetést jelentő MobilTárca szolgáltatás.

12. Personal Hungary Szakkiállítás

Immár tizenkettedik alkalommal nyitja meg kapuit Magyarország legnagyobb HR-es rendezvénye a Personal Hungary. A Szakkiállítás a megváltozott helyszínen kívül számos újdonsággal várja a HR szakma képviselőit!

Termőföld öröklése, bérbeadása

Kevesen tudják, pedig nagyon hasznos információ, hogy a termőföldekkel kapcsolatos szerződésekkel nem csak ügyvédhez, de közjegyzőhöz is fordulhatnak. Az új földforgalmi törvény nyomán a problémamentes és gyors ügyintézéshez Dr. Anka Tibor közjegyző ad segítséget.

A növekedés titka a kis lépésekben rejlik

A gyors növekedés mindenki álma, azonban egy kirívóan jó befektetés hallatán érdemes elgondolkodnunk a biztonságról is. Vannak azonban kis lépések, amelyekre odafigyelve vállalkozásunk stabil növekedésére számíthatunk.

Forex, ahol a görög csőd esetén is nyugodtan kereskedhet

Az AlfaTrader bemutatja a színtiszta bankközi piacon történő kereskedést! Nálunk a képernyőjén közvetlenül a likviditást nyújtó bankok árjegyzése villog, így Ön ténylegesen a bankközi piacon kereskedik. Mindez szuper kedvező spreadekben (EURUSD 0,3 pip), villámgyors és megbízható megbízás teljesülésben ölt testet.

Gondtalan netezés az EU-ban a Telekommal

A nyári időszakban a Telekom Travel&Surf M és L roaming adatdíjcsomagjaival jelentős kedvezménnyel lehet az EU országokban és néhány további európai országban internetezni: böngészni, e-mailezni, megosztani, letölteni. Emellett 2015. július 1-től változnak az Európai Unión belüli roaming hang-, SMS- és adatforgalmazás díjai.

A jövő munkavállalói bepillanthatnak a kulisszák mögé

32 db munkahely, 2000-nél is több gyakornoki lehetőség, 35.000 érdeklődő hallgató, 11.000 szavazat: ez a Colibri Internship Awards eddigi mérlege. A cégek gyakornoki programjait megversenyztető startup vállalkozás projektjének első szakaszán még július 2-ig tart a közöségszavazás, aztán szakmai zsűri veszi magához a döntés jogát, hogy szeptemberben, a verseny újabb felvonásának induása előtt győztest hirdessenek. A megmérettetés során a munkáltatók őszintén kitárulkoztak jövendőbeli kollégáik előtt.

Ingyen kávégép használat illy és Mitaca kávéval irodáknak!

Havi 60 kapszula fogyasztástól már ingyen helyezünk ki irodájába kávégépet! Próbálja ki mielőtt dönt! Hét napig kötelezettség nélkül használhat egy gépet 20 db ajándék kapszulával Budapesten és környékén.

IFRS Magyarországon?

2015. június 12-én megjelent a 1387/2015. számú Kormányhatározat a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazásáról. Ahogy az a határozat nevéből is kitűnik, gyakorlatilag ezzel a lépéssel a kormány lehetővé teszi a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (a továbbiakban: IFRS-ek) egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazását.

Bróker és Tanácsadás szolgáltatást indít a Portfolio

Júniustól új szolgáltatással bővült a Portfolio termékpalettája: már klasszikus brókeri szolgáltatással is várjuk a befektetni, megtakarítani szándékozókat.
A Portfolio Trader 2006 óta van jelen a piacon és mára Magyarország legnagyobb online kereskedési központjává vált. Trader Akadémiánk szintén piacvezető a tőzsdei oktatások terén. Most Bróker & Tanácsadás szolgáltatásunkkal még többet nyújtunk a megtakarítani, befektetni szándékozóknak.

Helyben épülő innovációk

"Digitális városok, bár hasonló elvek mentén, de mindig az adott közösség igényeire szabva jönnek létre, vagyis a városok infokommunikációs fejlesztésekor a lakosok bevonása döntő lehet" - mondta el Bódi Gábor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a T-Systems Magyarország által rendezett Digitális Város Konferencián Egerszalókon. A kétnapos rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy a témában érintett szereplők, önkormányzati tisztségviselők, városfejlesztési szakemberek megvitassák, hol tartanak ma és milyen perspektívában gondolkodnak a magyar városok a digitalizációról.

Áfalevonás az agráriumban

Bizonyára senkinek sem újdonság, hogy az agrárium vonatkozásában az adóhatóság számos esetben állapít meg általános forgalmi adóval kapcsolatos visszaéléseket. A nagyobb esetek sokszor a sajtót is bejárják, így mindenki láthatja, hogy milyen következményei vannak annak, ha egy társaság akarva, vagy sok esetben akaratlanul ilyen ügybe keveredik.

Élő Végrendelet

Az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyi ellátást igénybe vevő, illetve az abban részesülő betegek jogait és kötelezettségeit széles körben szabályozza. Az Egészségügyi Törvény a betegjogok egyik legfontosabb elemeként részletesen rendelkezik a betegeket megillető önrendelkezési jogról, melyek közül kiemelkedő jelentőséggel bír az ellátás visszautasításának joga.

Kapacitásbővítés - Végre itt vannak a pályázatok!

2014. októbere után most újraindulhatnak a pályázatírások, ugyanis kedden napvilágot látott két újabb - összességében 85 milliárd vissza nem térítendő támogatási keretösszegű - pályázat, melyben lehetőség nyílik termelési kapacitás, illetve kapacitásbővítő beruházások pénzügyi finanszírozásának könnyítésére. A beruházásnak a magyarországi teljes feldolgozóipari összkapacitás-bővítését kell eredményeznie. Fő célkitűzésként továbbra is a KKV-k versenyképességének javítása maradt a középpontban, kizárva ebből a Közép-Magyarországi régiót.

Arccal a megújulás felé

Nem csak új helyszín, hanem az elmúlt évek legnagyobb mértékű átalakulása jellemzi a 12. Personal Hungary-t, ahol a HR világának hét szakterületén, hét szakértő garantálja majd a rendezvény kiemelkedő szakmai színvonalát és minőségét. Az eddig is kiemelt fontosságú témakörök mellett az idén fontos szerepet kap a "Corporate Health", amely a munkahelyi egészségmegőrzés, a biztonságos és egészséges munkavégzés és a munkahelyi jólét témakörében kínál átfogó megoldásokat.

Ringbe szálltak a legjobb gyakornoki helyek

Új szolgáltatás a hazai munkaerő piacon. Gyakorlati tapasztalatra váró gyakornok jelöltek és friss munkaerőt kereső vállalatok szerencsés találkozását segíti elő a nyugat-európai mintákon alapuló, itthon még egyedülálló kezdeményezés, a Colibri Intership Awards.

Naprakész tudás az elektronikus közigazgatásról

A napjainkban egyre fontosabbá váló elektronikus közigazgatás megvalósításában kiemelt szerepet játszanak a közigazgatásban dolgozók. A Neten a Hivatal projekt nem csak a lakosság körében szeretné népszerűsíteni és bemutatni az elektronikus közigazgatás lehetőségeit és újításait, de céljául tűzte ki a köztisztviselők oktatását is: júniusban átfogó továbbképzések indulnak Budapesten és hat vidéki nagyvárosban is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.