Élő Végrendelet (x)

Ez az a jogintézmény, amelyet a köznyelv élő végrendeletnek hív. Az élő végrendeletben a cselekvőképes személy későbbi cselekvőképtelensége esetére visszautasíthat egyes ellátásokat, továbbá kijelölheti azt a személyt, aki helyette nyilatkozik, vagyis helyette gyakorolja az ellátás visszautasításának jogát. A kijelölt személy így a cselekvőképtelen állapotban lévő beteg helyett nyilatkozhat arról, hogy mely ellátások nyújthatóak, illetve mely ellátásokat utasítja vissza a beteg nevében.
Az élő végrendeletet közjegyző előtt, közjegyzői okiratban lehet megtenni. A nyilatkozatban meg kell határozni azokat az ellátási formákat, amelyeket az ügyfél vissza kíván utasítani. Célszerű a nyilatkozat elkészítése előtt orvossal is konzultálni az adott betegség várható következményeiről, valamint a visszautasítandó ellátások köréről. A beteg ugyanebben az okiratban jelölheti meg azt a személyt is, aki cselekvőképtelensége esetén nyilatkozhat a beavatkozások visszautasításáról. A nyilatkozat másolati példányát a beteg átadhatja választott háziorvosának, a nyilatkozattal rendelkező személy pedig a kórházba történő felvétele során tájékoztatja a szolgáltatót az egészségügyi ellátást érintő jognyilatkozatáról.
Amennyiben valaki rendelkezik élő végrendelettel, úgy az őt kezelő orvosok ennek megfelelően fognak eljárni, vagyis a belátási képességgel már nem rendelkező betegek akarata is maradéktalanul érvényesülhet.

Kiadták a figyelmeztetést, veszélyes lesz vasárnap a napra menni
Nagyon erős UV-B sugárzás várható.
Kis szürke emberek – Európa senkijei, akik feltűntek az észt–orosz határon
Egyetlen országnak sem állampolgárai, a valódi UFO-knak tartják magukat.
Irán és Izrael újra csapásokat mért egymásra - Híreink az Irán-Izrael háborúról szombaton
Folytatódtak a rakétatámadások.
Több mint egymillió orosz katona esett el vagy sebesült meg az ukrajnai háborúban - Ukrajnai háborús híreink szombaton
Hatalmas az emberi és technikai veszteség.
Válaszolt az ukrán külügyminiszter Putyinnak: Ahol orosz katona jár, ott halál és pusztulás marad
Putyin szerint Ukrajna Oroszország része.
Feloldhatatlanak a generációk közti ellentétek a munkahelyeken?
A különböző generációk munkahelyen együttműködése nem olyan magától értetődő feladat
Egy méter alá csökkent a Balaton átlagos vízszintje
A száraz időjárás miatt az apadás idén korábban megindult.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.