FONTOS Számos kártyát kijátszhatott volna az EU Trump ellen, de az USA-val kapcsolatos félelme erősebb volt

quaestor

2015. április 20. 11:40 | MTI

Nem jár semmilyen kárpótlás a Quaestor-károsultaknak

A bankszövetség azt az álláspontot képviseli - s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni -, hogy Quaestor károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás - jelentette ki a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn.

2015. április 20. 06:06 | Portfolio

Téged is átvertek a brókercégek? Így kaphatod vissza a pénzed

Az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai brókerpiaci visszaéléseire bukkant a felügyelet az utóbbi hetekben. A több százmilliárd forintos csalássorozatban ügyfelek tízezreit verték át. Bár a visszaélésekre már hetekkel korábban fény derült, a kártalanítási folyamat mindegyik esetben akadozik. A Buda-Cash és a Quaestor esetében előrébb jár a folyamat, mivel már megindult a felszámolási eljárás, bár utóbbinál az egyéb értékpapírokkal rendelkező ügyfelek pénze körül még vannak kérdőjelek, ráadásul a Hungária-ügyben is napról napra derülnek ki érdekességek. Rengeteg még tehát a megválaszolatlan kérdés: mi lesz a pénzzel, kihez kell fordulni, mennyi pénzt láthatok viszont. Ezekre próbáltunk kérdés-felelek formájában válaszolni.

2015. április 17. 16:58 | Portfolio

Megkezdődött a Quaestor Értékpapír felszámolása!

Az MNB a mai napon visszavonta a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását. A jegybank által feltárt hiányosságok, illetve a felügyeleti biztos adatai alapján a vállalkozás jelentős összeggel nem tud elszámolni ügyfelei felé. A brókercég arra jogosult ügyfeleit a Befektető-védelmi Alap, illetve a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja fogja kártalanítani - áll az MNB legfrissebb közleményében.

2015. április 17. 11:31 | Portfolio

Az egész országot romba döntötték a piramisjátékok

Van egy ország, ahol a rendszerváltást követően a pénzügyi szektorban méretes pilótajátékokat működtető cégek tűntek fel, melyek igen vonzó hozamokkal csábították a gyanútlan, pénzügyileg aligha tudatos befektetőket. Mindezt mind a szabályozás, mind a politika hosszú ideig tétlenül nézte, így a lufi csúcsán a pilótajátékokban lévő kötelezettségek összértéke az ország GDP-jének közel felét adta. A kártyavár persze elkerülhetetlenül összeomlott, a lakosság szinte mindenét elveszítette, fegyveres lázadások törtek ki, a kormányt megdöntötték, az ország súlyos gazdasági válságba került. 1996-97 sötét időszakként vonult be Albánia történelmébe.

2015. április 16. 19:20 | Portfolio

Quaestor-botrány: leállították az ügyfélegyeztetést

Leállította a felügyeleti biztos a Quaestor-károsultak ügyfélegyeztetését, egyben az erre meghirdetett április 20-i határidőt is eltörölte. Az ügyfeleket emiatt hátrány nem éri, őket a teendőkről később tájékoztatja a felszámoló - derült ki a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményéből.

2015. április 16. 17:14 | Portfolio

Felköthetik a gatyájukat a brókercégek

Jókora informatikai kihívást jelent a tisztességesen működő brókercégek számára a brókerbotrány miatt várható felügyeleti szigorítás, amelyre vonatkozóan ma nyújtott be törvényjavaslatot a kormány. A Portfolio csütörtöki Pénzügyi IT konferenciáján is ez volt a legforróbb téma. Az egyéni alszámlák rendszere nem lesz teljes az új szabályozásban sem, de az MNB által létrehozandó felületen leellenőrizhetik majd saját adataikat az ügyfelek.

2015. április 16. 17:00 | Portfolio

Önkormányzatok is vettek Quaestor-kötvényt

Vannak olyan önkormányzatok, akik a települések pénzét kockára téve fedezet nélküli Quaestor kötvényekbe fektettek - többek közt erről is beszámolt Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatón.

Fontosabb részletek

  • 22 önkormányzatnak több mint 10 milliárd forintja ragadt bent a három brókercégnél, több önkormányzat Quaestor-kötvényekbe is fektetett
  • Kormányablakoknál intézhetik nemsokára a Quaestor-károsultak ügyeit
  • Az EBRD közreműködését kéri a kormány a bankokkal való egyeztetések során, a megállapodást 100%-ig betartják
  • Vizsgálhatta az OLAF is az M4-es ügyét
  • A uniós források felfüggesztése 150 milliárd forintot érint, és 6 projektet kifogásoltak. Lázár hamarosan Brüsszelbe megy, gyorsan kell lépni az ügyben
  • Mégis megszakított egy vizsgálatot a Kehi az ETO Park hitelével kapcsolatban

2015. április 16. 08:50 | Portfolio

Májustól jöhet a 30 milliós kártalanítási limit

Összesen százmilliárdos terhet ró a pénzügyi szektorra a brókerbotrányok kárrendezése - mondta Nagy Márton a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Heti Válasznak.

2015. április 15. 14:47 | Portfolio

Orbán: nem akarjuk megszegni a banki megállapodást

Leghamarabb jövő héten kerülhet a kormány elé a bankadó csökkentéséről szóló tervezet - mondta Orbán Gábor. Az államtitkár szerint továbbra is folyik a vita a kormány és a bankszövetség között arról, hogy milyen forrásokból kártalanítsa a Beva a Quaestor-kötvényeseket - számol be a Reuters.

2015. április 15. 12:09 | Portfolio

Londoni elemző: nagy bunkósbot lehet a Quaestor-ügy

Nemcsak itthon, külföldön is árgus szemmel követik a hazai brókerpiaci eseményeket. A Nomura elemzése szerint még nagyon sok a megválaszolatlan kérdés a brókerbotrányok és főleg a Quaestor-ügy kapcsán. Bár konkrét fiskális és adósságnövelő hatással talán nem kell számolni, komoly teher nehezedik azonban a bankszektorra, és az elemző szerint nem is véletlenül.

2015. április 15. 10:59 | Portfolio

Az ember, aki még Tarsoly Csabán is túltesz

A Quaestor által feltehetően elkövetett nagy értékű pénzügyi csalássorozattal Tarsoly Csaba felkerült a világ "nagymenői" közé, akin kevesen tesznek csak túl. A legnagyobb játékos ebben a tekintetben az amerikai Bernard Madoff volt, aki évtizedek alatt a legnagyobb pilótajátékot építette fel az USA-ban. A Madoff-botrány több ponton is szembetűnő hasonlóságot mutat a Quaestor esetével: a befektetők nagy tömegét károsították meg, a piaci folyamatok és az erős politikai kötődés sokáig elfedte a problémákat, a felügyeleti vizsgálatok több alkalommal sem fedeztek fel visszaéléseket, voltak olyan jól értesült befektetők, akik közvetlenül az összeomlás előtt ki tudtak szállni.

2015. április 15. 09:21 | Portfolio

Folytatódik a Quaestor-blama: nincs meg a korábbi feljelentés

Folytatódik a brókerbotránnyal kapcsolatos hírdömping. Mint kiderült a győri ETO Park finanszírozásával kapcsolatban tett régi feljelentés nincs meg a rendőrségen, sőt egyes hírek szerint a következő héten akár szabadlábra is kerülhet az előzetesbe helyezett Tarsoly Csaba. Cikkünket folyamatosan frissítjük.

2015. április 15. 09:21 | MTI, Portfolio

Mi lesz a brókerbotrány többi károsultjával?

Az MNB felügyeleti szóvivője határozottan cáfolja azokat a sajtótalálgatásokat, amelyek szerint a Quaestor brókercégénél nem kötvényekkel, hanem egyéb értékpapírokkal rendelkezők rosszabbul járnának a kártalanítás során. Az MNB és a felügyeleti biztos adatai szerint a befektetési vállalkozásnál lévő egyéb értékpapírok - például részvények, állampapírok - nem hiányoznak, rendelkezésre állnak, tehát ezeket felszámolás esetén a felszámolónak ki kell adnia jogos tulajdonosaiknak.

2015. április 14. 20:40 | Portfolio

Így látják Londonból a magyar brókerbotrányt

Már Londonban is terítékre került a magyar brókerbotrány és azt találgatják az elemzők, hogy vajon milyen piaci következményekre kell felkészülni Magyarországon. A Nomura szerint továbbra is jelentős bizonytalanság lengi körül a helyzetet, és akár a most feltételezettnél sokkal nagyobb teher is kerülhet a magyar bankok nyakába.

2015. április 14. 16:05 | MTI

Alkotmányellenes a quaestoros károsultakra szabott törvény

Az Országgyűlés ma a házszabálytól eltérő gyorsasággal fogadta el azt a kormánypárti előterjesztést, amely 30 millió forintig kártalanítana minden Quaestor-kötvény károsultat. A jogszabály elfogadását Rogán Antal megnyugtatónak tartja, a TEBÉSZ szerint azonban alkotmányellenes a törvény.

2015. április 14. 10:59 | Gayer Attila

Nem kell félni, úgyis megmentenek!

A múlt héten benyújtott törvényjavaslat értelmében valamennyi Quaestor-kötvényest kártalanítanának, függetlenül attól, hogy normál vagy fiktív kötvényekről van szó. A kártalanításra jogosultak körét ráadásul olyan mértékben kiszélesítenék, amennyire csak lehet. Félreértés ne legyen, nem a kártalanítással van bajunk, hanem azzal, hogy a politika egy tollvonással képes bizonyos befektetői csoportokat indokolatlan előnybe hozni másokkal szemben. Mit szóljanak mindehhez az egykori E-Star kötvényesei, akik nem kis áldozatok árán végül részvényesek lettek, tőkeköveteléseik viszont máig nem térültek meg? Vagy a Btel és a Hungária Értékpapír kötvényesei? A tőkepiaci kártalanítás Magyarországon épp úgy működik, mint a gazdaság többi területe: lehetetlen tervezni. Nem tudni, hogy ha baj van, ki, mikor és mennyit fog kapni.

A Quaestor-kötvényeseknek ilyen módon való kimentése ugyancsak nem segíti elő a tudatos pénzügyi magatartás kialakulását. Mármint azon magatartásét, ami egy normálisan működő, fejlett tőkepiacon elvárható volna. Egyre inkább úgy tűnik viszont, hogy a magyar átlagember igenis tudatos, olyan döntéseket hoz, ami az itteni intézményrendszeri keretek között célravezető: átlag feletti hozamokra vadászik, majd ha baj van, üti az asztalt. A végén meg kimentik.

2015. április 13. 22:53 | Portfolio

Jogerőssé vált Tarsoly letartóztatása

Benyújtotta ma az országgyűlés törvényalkotási bizottsága a pénteken megjelent, Quaestor-kötvényesek kártalanítását tartalmazó javaslat módosítását. A módosító javaslat értelmében a kártalanítás a Quaestor Értékpapírkereskedelmi Zrt. kapcsolat vállalkozásai által értékesített kötvényekre is kiterjedne. Mindeközben a Buda-Cash-ügy három gyanúsítottjának, valamint a Hungária Értékpapír Zrt. gyanúsítottjainak meghosszabbították az előzetes letartóztatását, a Quaestor-ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatása pedig jogerőre emelkedett

2015. április 13. 16:55 | Portfolio

Tovább egyeztet az NGM a bankokkal

Folytatódtak az egyeztetések a bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium között - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2015. április 13. 15:05 | Palkó István

Így varrják a bankok és az adófizetők nyakába a Quaestor bűneit

A Befektető-védelmi Alap igazgatósága 113 milliárd forintot, a Fidesz törvényjavaslata pedig további 79 milliárdot húzott ki a magyar pénzügyi szektor zsebéből pénteken, egyetlen nap leforgása alatt. A Portfolio becslései szerint ugyanis jelen állás szerint ennyi jár vissza a 6 millió forint alatti, illetve a 6 és 30 millió közötti kárt elszenvedő befektetőknek. Ha ezt a terveknek megfelelően 6-8 év alatt kell megfizetniük a bankoknak, brókercégeknek és alapkezelőknek, akkor kamattal együtt összesen évi 25-33 milliárdjuk mehet el csak a Quaestor kötvényügyletei miatt. A törvényjavaslat egyik megjegyezése ebből egy ismeretlen összeget pedig a magyar adófizetőkre terhel, és akkor a többi brókerügyről még nem beszélünk. A teherviselők csak a felszámolás sikerességében bízhatnak, amit persze aligha befolyásolhatnak.

2015. április 13. 14:38 | Portfolio

Buda-Cash: napokon belül jön a pénz a bajba jutott önkormányzatokhoz

Hét-tíz napon belül az önkormányzatok számláján lehet az a pénz, amit a kormány múlt szerdán hagyott jóvá azon települések számára, amelyek a DRB Bankcsoportnál vezették számlájukat - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára. Eközben a hétfőn reggel tartott közgyűlésen Borkai Zsolt, Győr polgármestere elmondta, hogy nem Győr volt a bajba jutott brókercégeknél legtöbb pénzt tartó önkormányzat.

Részletes keresés