románia

Budapest vagy Bukarest, nem mindegy?

Egymást érik a nagyobbnál nagyobb részvénykibocsátások a román tőzsdén, amelynek a forgalma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, és a folyamatnak még nincs vége: az állami cégek privatizációja a következő években is folytatódni fog, a piacbarát román kormány az IMF-fel kötött megállapodásnak megfelelően további vállalatokban csökkenti majd tulajdonrészét, elsősorban a tőzsdén keresztül privatizálnának most még kizárólag állami kézben lévő bankot, közmű- és telekom céget vagy a román postát. Sokak szerint a bukaresti tőzsdén olyan aranykor köszönthet be, mint ami a varsói tőzsdén volt az elmúlt években. Nem véletlenül érdeklődnek a magyar brókercégek is egyre inkább a román tőzsde iránt.

Megmentette a román kormányfőt a parlament

A román képviselőház keddi ülésén 231 képviselő szavazott az államügyész azon kérése ellen, hogy vonják meg a miniszterelnök mentelmi jogát és induljon vizsgálat a visszaélésszerű ügyek miatt. Az indítványt 120-an támogatták, így tehát Victor Ponta mentelmi joga megmarad.

Politikai botrány a szomszédban: a gazdaságot is félteni kell?

A következő hetekben elfajulhat a helyzet Romániában, ha a múlt héten meggyanúsított Victor Ponta kormányfő nem lesz hajlandó önként távozni - vélik az elemzők. Ha a békés megoldás felé sikerül elmozdulni, akkor a rövid távú politikai bizonytalanság mellett hosszabb távon akár profitálhat is a román gazdaság a politikai botrányból, hiszen erős pozitív üzenet, hogy a korrupció elleni fellépést komolyan veszik, és akár a kormányfőt is készek meggyanúsítani.

Nem mond le a román miniszterelnök

Victor Ponta román miniszterelnök sajtótájékoztatón is megerősítette vasárnap, hogy nem mond le hivataláról, továbbra is élvezi a koalíció támogatását, az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette.

Lemondásra szólították fel a román miniszterelnököt

Bűnvádi eljárást kezdeményezett a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Victor Ponta román miniszterelnök ellen, majd ezt követően lemondásra szólította fel Klaus Iohannis román államfő. Többrendbeli okirathamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítják.

Szalay-Berzeviczy: ha baj van, az állam és a jegybank úgyis megment

Miközben a magyar pénzügyi világot a bróker botrány tartotta letargiában márciusban, a két korábbi tőzsdeelnök, a bécsi Raiffeisen Bank International ügyvezető igazgatója, Szalay-Berzeviczy Attila és a Concorde Értékpapír elnöke, Jaksity György a Bukaresti Értéktőzsdén tartott közös sajtótájékoztatót az ottani tőzsdetagságról, a két pénzintézet újonnan létrejött együttműködéséről, a román piacban rejlő befektetési lehetőségekről és a magyar szakma előtt álló kihívásokról. A részletekről most Szalay-Berzeviczy Attilát kérdeztük, aki másfél éve vezeti a legnagyobb osztrák bankcsoport intézményi befektetőkre szakosodott értékpapírpiaci szolgáltatások ausztriai és közép-kelet európai üzletágát.

Ahol káoszt okozhat a görög kilépés

Rövidtávon Délkelet-Európa lehet annak legnagyobb vesztese, ha Görögország kilép az eurózónából - vélekednek a Morgan Stanley elemzői. Szerintük a bankrendszer kitettsége miatt Románia, Bulgária és Szerbia politikusai kezdhetnek elsősorban aggódni, a legrosszabb forgatókönyv pedig teljes gazdasági felfordulással járna.

A románok már meglepetést okoztak - Ki lehet a következő?

A román jegybank (NBR) szerdán meglepetésre tovább csökkentette az alapkamatát, azonban a régió legtöbb országában már nincs komoly tér a lazításra. A kivétel talán Magyarország lehet, az MNB-től egyre többen várnak 1,5 százalék alatti kamatszintet.

A románoknál még a víz is olcsóbb lesz

A román kormány támogatja, hogy a vezetékes lakossági ivóvízre is terjesszék ki a 9 százalékos kedvezményes áfát - jelentette be Victor Ponta román miniszterelnök hétfőn.

Frankhitelek: óv a magyar megoldásoktól a román jegybank

A román jegybank visszautasította pénteken a frankhitelesek megsegítését célzó politikusi és egyéb felszólításokat, mondván, a lejt erősítő piaci intervenció sértené a gazdasági növekedést. A frankhitelek historikus árfolyamon történő lejesítése a jegybank szerint nagy veszteségeket okozna - számolt be a Reuters.

Romániába költözik a UPC magyar ügyfélszolgálata

Budapestről Romániába telepíti a UPC a telefonos ügyfélszolgálat bizonyos feladatait - tudta meg az Index olvasóktól. Laptársunk megkeresésére reagálva a cégnél elmondták, hogy néhány funkciót valóban átszerveznek.

A szomszédban is tudnak autópályát építeni

A román országos útügyi vállalat kiválasztotta azokat a cégeket, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Marosvásárhely (Targu Mures) közötti szakaszát.

Frankhitelek: a végtörlesztés útjára lép Románia?

Tüntetést rendezett a romániai frankhitelesek szövetsége vasárnap Bukarestben, a hitelek lejre váltását követelve. A parlament épülete előtt összegyűlt, az ország különböző térségeiből érkezett több száz demonstráló a román kormány és jegybank közbelépését sürgette.

Frankhiteles mentőcsomag jön Romániában is

A kezdeti bizonytalanság után Románia is úgy döntött, hogy állami segítséget nyújt a frank erősödése miatt romló helyzetű frankhitelesek háromnegyede számára - írja a Reuters. A döntést a pénzügyminiszter jelentette be.

Tőkét emelt az OTP a román leányánál

Az OTP bejelentette, hogy a román Cégbíróság bejegyezte az OTP Bank Romania SA. román leánybanknál történt tőkeemelést. A Társaság jegyzett tőke összege 782,9 millió RON-ról 958,3 millió RON-ra változott, az OTP tulajdoni részesedése jelenleg 99,99%.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.