szankciók

Eladhatja a Huawei a Mate és P okostelefon üzletágait

Eladhatja a Huawei a Mate és P okostelefon üzletágait

A kínai Huawei már hónapok óta folytathat tárgyalásokat egy, a sanghaji kormányzat által támogatott befektetői konzorciummal a Mate és P prémium okostelefonok márkajogainak eladásáról két névtelenséget kérő forrás szerint. Az ügy hátterében a Honor eladásához hasonlóan a korábbi amerikai szankciók állhatnak, amelyek megtiltották, hogy a szállítók amerikai technológiájú chipeket adjanak el a telekommunikációs óriásnak, illetve elestek a Google szolgáltatásaitól is.

Trump szankciókat vet ki az iráni jegybankra

Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy a kormány szankciókat vet ki az iráni jegybankra a szaúdi robbantás kapcsán – írja a Reuters. Trump elmondása szerint az amerikai hadsereg mindig készen áll a fegyveres konfliktusra.

Trump súlyos szankciókat vet ki Iránra!

Jelentős szankciók kidolgozására utasította munkatársait Donald Trump Iránnal szemben. A Szaúd Arábiában, Abqaiq városában található olajfinomító létesítményt szeptember 14-én érte támadás, az Egyesült Államok Iránt sejti a támadások mögött.

Még 90 napot kaphat a Huawei az amerikaiaktól

A Reuters bennfentesektől úgy tudja, hogy az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma további 90 nappal meghosszabbíthatja a Huaweinek adott ideiglenes engedélyt, így a kínai vállalat még közel 3 hónapig vásárolhat árukat és szolgáltatásokat amerikai vállalatoktól, hogy kiszolgálja ügyfeleit.

London szankciókat jelenthet be Irán ellen

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit kormány várhatóan szankciókat jelent be Irán ellen, miután az iráni Forradalmi Gárda a minap lefoglalt egy brit tartályhajót a Hormuzi-szorosban.

Kína amerikai fegyvergyárakat szankcionál

Kína amerikai fegyvergyártó cégek elleni szankciókat jelentett be pénteken, amiatt, hogy az érintett vállalatoktól Tajvan fegyvereket rendelt. Az Egyesült Államok mintegy 2,2 milliárd dollár értékben szállítana Tajvannak egyebek mellett harckocsikat és légvédelmi rakétákat.

Bírósághoz fordult a Huawei az amerikai szankciók miatt

Bírósághoz fordult a Huawei az amerikai szankciók miatt

Gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, hogy tegyék semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül - adta hírül a CCTV kínai állami televízió szerdán.

Visszavágnak az oroszok az amerikai szankciókért

Oroszország válaszlépéseket fog tenni az új amerikai szankciókra, amelyeket az Egyesült Államok a Magnyitszkij-törvényre hivatkozva hozott - áll a washingtoni orosz nagykövetség csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében.

Észak-koreai szankciók: Japán nem enyhül

Japán két évvel meghosszabbította az Észak-Korea ellen egyoldalúan bevezetett szankciókat - jelentette a Kyodo hírügynökség kedden. A korlátozások határideje április 13-án járt volna le.

A venezuelai segélyek akadályozása miatt vetett ki szankciókat Amerika

A venezuelai segélyek akadályozása miatt vetett ki szankciókat Amerika

Az amerikai kormány szankciókkal sújtott venezuelai politikusokat a határon veszteglő segélyszállítmányok bejutásának akadályozása miatt. Közben Mike Pence alelnök Bogotában a Lima Csoport tanácskozásán a Maduro-kormányra gyakorolt nyomás növelésére szólított

Itt van Putyinék válasza az ukrán szankciókra

Itt van Putyinék válasza az ukrán szankciókra

Oroszország kibővítette szombaton az ukrajnai árucikkekre kivetett importtilalmat, több mint ötven termékkel toldotta meg a tilalmi listát, s ezzel becslések szerint mintegy félmilliárd dollárral csökkenti az idei importját, válaszul a kijevi gazdasági szankciókra.

Levágtak a Swift-rendszerről pár iráni bankot

Lekapcsolta az iráni bankok egy részét a nemzetközi bankközi fizetéseket bonyolító távközlési hálózatról a rendszer belga üzemeltetője, a SWIFT annak nyomán, hogy az Egyesült Államok hétfőn hatályba léptette a megújított szankciókat Irán ellen.

400 dolláros olajár és gazdasági katasztrófa - Visszafenyegetett Szaúd-Arábia

Gazdasági katasztrófa lehet a következménye annak, ha az Egyesült Államok szankciókat vetne ki Szaúd-Arábiára - írta nagy figyelmet keltő véleménycikkében a szaúdi Al Arabiya televízió vezérigazgatója, Turki Aldakhil, aki szerint nem zárható ki, hogy ebben az esetben 100 vagy 200 dollárig drágulna, sőt, az ennek akár a kétszeresét elérő olajárat is elképzelhetőnek tartott.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.