tőzsde

8500 forintos célár az OTP-re

Az OTP negyedéves jelentését követően érkeznek az elemzői reakciók is, az HSBC a korábbi 7900 forintról 8500 forintra emelte a részvényekre adott célárát. Az ajánlás vétel.

Arany: nincs más út, mint felfelé

Nincs más út az arany előtt, mint felfelé - véli az egyik neves piaci szakértő, aki kifejtette, a legfontosabb támogató erő az árak mellett a világ jegybankjainak az infláció serkentését célzó akciói.

Menekülnek a részvényekből a legnagyobb cégek vezetői

Júliusban rekord alacsony szintre estek Amerikában a bennfentes részvényvásárlások, a cégvezető növekvő pesszimizmusa pedig intő jel lehet, hiszen ők azok, akik a legjobb rálátással bírnak a vállalatok üzleti folyamataira. Szerencsére azonban így is van, aki veszi a részvényeket: maguk a cégek, borzasztó nagy tételben, sok hitelből.

Szerinted melyik nagyobb, az Adidas vagy a Nike?

Sokaknak nem teljesen egyértelmű, hogy a Nike vagy az Adidas a nagyobb sportszergyártó, nyilvánvaló, hogy az értékítéletünket az is befolyásolja, hogy magunk körül mit látunk, és mivel az Adidas Európában erős, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a német gyártó a nagyobb. Pedig ez nincs így, sőt, a Nike jóval nagyobb cég.

Négy éve nem csinált ilyet a Nasdaq

A vártnál gyengébben alakult a júliusi kiskereskedelmi értékesítés volumene az Egyesült Államokban ami érdemi hangulatromlást váltott ki a részvénypiacokon, ezzel párhuzamosan a dollár is gyengülésnek indult. Nap végére kissé javult a hangulat, a tech szektor nyerőben tudott zárni, a Dow maradt kis mínuszban zárt.

Az OTP volt a nap nyertese

A vártnál gyengébben alakult a júliusi kiskereskedelmi értékesítés volumene az Egyesült Államokban ami egy kisebb pánikot váltott ki a részvénypiacokon, ezzel párhuzamosan a dollár is gyengülésnek indult, ami viszont kedvezett az arany és az olaj árfolyamának is.

Milyen Brexit? - Szárnyalnak a brit részvények

Jól átvészelte a Brexit utáni időszakot a legnagyobb brit részvényeket tömörítő FTSE 100 index, azóta pedig egyenesen megtáltosodott, a benchmark hatodik napja emelkedik, ezzel 2015 nyara óta nem látott magasságba ért.

Már a cégvezetőknek is drágák a részvények

Júliusban rekord alacsony szintre esett a vállalati bennfentesek által megvásárolt részvények száma, az eladások száma pedig olyan mértékben múlta felül a vásárlásokét, hogy arra korábban mindössze két alkalommal volt példa - derül ki a Bloomberg adataiból.

Most meg a szaúdiak beszélték fel az olajárat

Jelentős emelkedést produkált tegnap az olaj, az OPEC korábbi nyilatkozata után most a szaúdi energiaminiszter beszélte fel az árakat. Az olaj ezzel közel 3 hetes csúcsra ért.

Nagyon jól megy az OTP-nek

Az előző összefoglalónkban azt írtuk, elkezdődött a betakarítás az OTP-nél. Most pedig folytatódott. A bank 72 milliárd forintos profitja nem csak az elemzőket lepte meg, de az adózott eredmény olyan magas, amit nem sűrűn produkált eddig az OTP. A profitabilitás az egekben, a 2017-es célok már idén teljesülhetnek, erre inkább emelkednie kellene az árfolyamnak, még akkor is, ha az elmúlt egy hétben közel 7 százalékot emelkedett az OTP.

Aminek örülünk

  • A fontosabb számok jobbak lettek, mint amire az elemzők számítottak
  • 2008 eleje óta nem látott alacsony szinten a céltartalékolás
  • A bank a magyar operációban céltartalékot szabadított fel
  • A bolgár OTP ontja a profitot
  • Az orosz és az ukrán OTP is nyereséges, idén már több mint 13 milliárd forint profitot szállítottak
  • Emelkedtek a marzsok
  • Javult a hitelportfólió minősége, a fedezettség emelkedett
  • 72 milliárd forint profit, 2005 óta csak kétszer volt ennél magasabb
  • A saját tőke arányos nyereség 2008 közepe óta nem látott szinten
  • A 2017-re kitűzött ROE-cél már idén teljesülhet


Aminek nem örülünk
  • A működési költségek újra 100 milliárd forint felett
  • Az orosz direktbank csak viszi a pénzt

Történelmi csúcson zártak a főbb amerikai részvényindexek

A Nemzetközi Energia Ügynökség havi jelentésében szereplő kedvező fejlemények miatt, illetve a szaudi olajminiszter nyilatkozatának köszönhetően 4,3%-ot emelkedett a WTI árfolyama a mai kereskedésben. A fontosabb részvényindexek erősödéssel indították a kereskedést, majd némi oldalazást követően a zárás előtt lefordultak napi csúcsaikról, azonban így sem zártak még soha ilyen magasan.

Jól ment ma az OTP-nek

A mai nap folyamán nem voltak nagyobb elmozdulások az európai tőzsdéken, azonban a vállalati jelentések miatt az egyedi részvényeknél láthatunk hektikusabb mozgásokat. A magyar piac sem izgalmasabb a hét vége fele közeledve, a BUX egész nap előző napi záróértéke közelében mozgott.

Állampapíron, bankbetéten már semmit sem keresel, jöhetnek a luxusbefektetések

Az utóbbi években a csökkenő hozamkörnyezet hatására egyre többen fordultak az alternatív eszközök felé. A befektetési céllal vásárolt szokásos reáleszközök, mint az arany vagy az ingatlan mellett egyre népszerűbbé váltak az olyan luxus termékek, mint a különleges borok, vagy a festmények. Már léteznek ETF-ek, amelyek olcsó és egyszerű megoldást jelentenek azok számára akik ilyen típusú befektetésben gondolkodnak. Az alábbiakban a Knight Frank luxustermékeket gyűjtő befektetési alapjainak teljesítményét mutatjuk be.

Ennek a piacnak semmi értelme!

Kifakadt a nagy szaktekintélynek örvendő közgazdász, David Rosenberg, aki 30 éves pályafutása alatt nem látott még akkora bizalmat és magabiztosságot a befektetőknél, mint most. Szerinte ennek a piacnak egész egyszerűen nincs semmi értelme.

Újabb rossz hír az olajnak

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) csütörtökön közzétett rendszeres havi riportjában visszavágta az olaj iránti keresletbővülésre vonatkozó 2017-es várokozásait, amit elsősorban a reálgazdasági kilátások romlásával magyarázott a párizsi székhelyű szervezet.

Hatalmasat bukhat a Deutsche Bank, ha beüt egy újabb pénzügyi válság

A német gazdasági kutatóintézet, a ZEW adatai szerint egy újabb pénzügyi válság esetén a Deutsche Bank lenne a legnagyobb vesztes a Fed stressztesztjében szereplő 51 európai bank közül, mivel a német nagybanknak 19 milliárd eurós tőkevesztesége keletkezhetne - írja a Reuters. Ez összehasonlításképp nagyobb, mint a bank teljes piaci kapitalizációja.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.