Rekordveszteségek a kínai tőzsdén
Nem muzsikáltak túl jól az év első felében a kínai tőzsdén jegyzett vállalatok. A Wind Info adatai alapján rekordméretű, összesítve 62,6 milliárd jüan veszteséget értek el a cégek.
Nem muzsikáltak túl jól az év első felében a kínai tőzsdén jegyzett vállalatok. A Wind Info adatai alapján rekordméretű, összesítve 62,6 milliárd jüan veszteséget értek el a cégek.
Hét vezér, hét törpe, hétfejű sárkány, hét mesterlövész. A 7-es misztikus szám a nyugati kultúrában, nagy kérdés azonban az, hogy szerencsét hoz-e most az Apple számára. A grafikon alapján népmesei csoda lenne a leghatékonyabb segítség, hogy újra felfelé kormányozza az árfolyamot. Milyen mozgás várható az Apple háza táján, mely szintek határozzák meg a részvény árfolyammozgását? Videónkból megtudod a részleteket.
A Richter bejelentette, hogy 2016. szeptember 5-től Orbán Gábor került kinevezésre a társaság stratégiai igazgatójaként, aki egyúttal az ügyvezetőség tagja is.
Kínához hasonlóan az utóbbi években a szaúdiak is egyre inkább megnyitották tőkepiacukat a külföldi befektetők előtt, így a helyi piacfelügyelet elnöke szerint 2018-ban Szaúd-Arábia is bekerülhet már az MSCI fejlődő piaci indexeibe.
Közös bejelentést tett tegnap Oroszország és Szaúd-Arábia, hogy a jövőben együttműködnek az olajárak stabilizálása érdekében. Olajpiaci szakértők szerint azonban a gyakorlatban esély nincs arra, hogy ez megvalósul.
A Bayer bejelentette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a Monsanto felvásárlásáról, és ismét megemelte ajánlati árát - írja a Wall Street Journal.
A nap elején még szemmel látható mértékben emelkedtek az európai részvényindexek, majd szépen lassan elolvadtak ezek a pluszok. Ellenben a magyar tőzsde az OTP vezetésével megállíthatatlannak tűnik, így a BUX továbbra is az egyik legjobban teljesítő európai részvényindex.
A WTI típusú olaj árfolyama közel 5 százalékot emelkedett ma, miután több forrás is arról számolt be, hogy tárgyalásokat folytat Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajkitermelője és Oroszország a termelési szint befagyasztásáról, ráadásul a felek már ma délután bejelentést tehetnek a G20-as csúcstalálkozón. A kezdeti lelkesedés aztán alábbhagyott azt követően, hogy kiderült, megállapodás valóban van, viszont fontos konkrétumokat még nem lehet tudni. Így az árfolyam késő délután már csak 2 százalékos erősödést mutatott.
Közel 8 éves csúcsra emelkedett az OTP, egyre nagyobb a hype a magyar bankpapír körül, elemzők és befektetők is szeretik a sztorit, ez azonban valahogy nem látszik a részvények forgalmán.
Nagyot emelkedett ma az olaj ára, miután piaci források szerint tárgyalásokat folytat Szaúd-Arábia és Oroszország a kitermelés szinten tartásáról,, sőt, állítólag már ma délután közös nyilatkozatot tehetnek a felek a G20-as csúcstalálkozón.
Maximálisan elégedet 2007-ben megvásárolt 7 százalékos Mol-pakettjével Omán, így ha felajánlanák neki, megfontolná további részvények vételét - közölte a Világgazdasággal Mohammed Hamad Al Rumhy, az Ománi Szultánság olaj- és gázügyekért felelős minisztere.
Nagyot emelkedett a PannErgy árbevétele a második negyedévben, ami annak volt betudható, hogy a mostani volt a második olyan negyedév, amelyben mindkét fő geotermikus projekt, a miskolci és a győri rendszer is, az időszak teljes egészében üzemelt. A közvetlen és közvetett költségek megugrása, illetve az egyszeri tételek hatására viszont az üzemi- és a nettó eredménysoron is veszteséges volt a vállalat.
Újabb hírek érkeztek szombaton az UniCredit tőkehelyzetének javításával kapcsolatban: a lengyel kormány a pénzügyminiszter szerint azt szeretné, ha a PZU lengyel állami biztosító megvenné az olasz bankcsoport lengyel leánybankját, de csak "méltányos" ár jöhet szóba. Az UniCredit vezére pedig nem aggódik amiatt, hogy a Monte dei Paschi tőkeemelése megzavarná az UniCredit esetleges részvénykibocsátását, amely a piac szerint egyébként januárban megtörténhet.
Mindannyian tudjuk, hogy sokba kerül a gyémánt ékszer, drága az esküvői ruha és látszólag indokolatlanul sokat kell fizetni a vendéglátóegységekben az italokért. A Business Insider most összegyűjtötte, hogy az egyes termékeknél mennyivel magasabb az eladási ár az előállítási költségnél.
Megjelent idehaza Carl Menger A közgazdaságtan alapelvei című 1871-es klasszikus műve. Tolle, lege!
Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye...
A GDP idén 2,4 százalékkal nőhet, jövőre akár a 3 százalékot is meghaladhatja az ütem, de az idei évet nem ússzuk...
Az Európai Unió Bírósága arról döntött (C-746/22), hogy nem felel meg az Európai Unió joggyakorlatának az a magyar...
A pénzügyi műveltség terén kifejezetten jól állunk nemzetközi összevetésben. Az OECD legutóbbi felmérésében...
Az építészetnek óriási szerepe van a fenntartható jövő alakításában. Erre számos példát láthatunk a legnagyobb...
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.