Csúszik a rákosrendezői mini-Dubaj

Csúszik a rákosrendezői mini-Dubaj

Meg kellett hosszabbítani a Rákosrendezői vasúti terület megtisztítására kiírt két tender határidejét. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tájékoztatása szerint a június végén indított pályázatok egyikét sem sikerült még lezárni, így több mint két héttel kitolták a határidőt. Bár a tendereket formálisan a MÁV hirdette meg, a projekt felelőse valójában az ÉKM - írja a Népszava.

Özönlöttek a külföldiek Budapestre a Sziget Fesztivál alatt

Özönlöttek a külföldiek Budapestre a Sziget Fesztivál alatt

Mintegy 178 ezer vendéget fogadtak a fővárosi szálláshelyek az augusztus 7-12. között lezajlott Sziget Fesztivál során. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján összesen 336 ezer vendégéjszakát regisztráltak a fővárosi szálláshelyek, tizedével többet, mint a tavalyi esemény alatt - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden.

Elkezdődhet a Nyugati téri felüljáró bontása

Elkezdődhet a Nyugati téri felüljáró bontása

Kiírták a pályázatot a pesti fonódó villamoshálózat II. ütemének tervezésére - írja a Magyar Építők. Az új villamosvonal mellett a kerékpáros infrastruktúra és a zöldfelületek is figyelmet kapnak, valamint elindulhat a Nyugati téri felüljáró bontása és az aluljáró felújítása is.

Zelenszkij: új parancsot kapott az orosz hadsereg

Zelenszkij: új parancsot kapott az orosz hadsereg

A Harkiv ellen indított orosz offenzíva kudarcot vallott, az orosz hadsereg most Pokrovszkot akarja elfoglalni – jelentette ki ma Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Ide ne utazz, ha kedves az életed: ez a világ 10 legveszélyesebb városa

Ide ne utazz, ha kedves az életed: ez a világ 10 legveszélyesebb városa

Szingapúr a legbiztonságosabb város a világon a turisták számára, a legveszélyesebb pedig a venezuelai Caracas – derül ki a Forbes Advisor felmérése alapján, amely több tényező, többek között a bűnözés, az egészségügyi ellátás és a természeti katasztrófák esélye alapján állította össze friss listáját.

Friss lista érkezett: ez a világ 10 legbiztonságosabb városa a turisták számára

Friss lista érkezett: ez a világ 10 legbiztonságosabb városa a turisták számára

Szingapúr a legbiztonságosabb város a világon a turisták számára – derül ki a Forbes Advisor felmérése alapján, amely több tényező, többek között a bűnözés, az egészségügyi ellátás és a természeti katasztrófák esélye alapján állította össze listáját. A legkockázatosabb városnak pedig a venezuelai Caracas bizonyult.

Megújul a belvárosi Liszt Ferenc tér

Megújul a belvárosi Liszt Ferenc tér

Megújul a VI. kerületi Liszt Ferenc tér Andrássy út felőli része - írja a PestBuda.hu. A felújítás eredményeként az Ady-szobor körüli tér átjárható és zöldebb lesz, valamint utcabútorokat és ivókutat is elhelyeznek.

Új kezekbe került az MSZP Villányi úti pártháza

Új kezekbe került az MSZP Villányi úti pártháza

Eladta utolsó nagy értékű ingatlanát is a Magyar Szocialista Párt – írja az rtl.hu. A Villányi úton található 6800 négyzetméteres ingatlant pályázat útján értékesítették, a vásárló pedig a Concorde Csoport tagja, a Recorde Alapkezelő Zrt. által kezelt Recorde Forestay Residence Ingatlanalap volt. A vételárat nem közölték a felek.

Kiderült, mennyiért építhetik meg az M49-es második szakaszát

Kiderült, mennyiért építhetik meg az M49-es második szakaszát

Az Építési és Közlekedési Minisztérium tavaly közbeszerzési eljárást írt ki az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös és Csenger (országhatár) közötti szakaszának, valamint a kapcsolódó Kocsord üzemmérnökség tervezési és kivitelezési feladatainak megvalósítására. Az eljárás eredményét most tették közzé az uniós közbeszerzési értesítőben, így kiderült, ki és mennyiért építheti meg az érintett útszakaszt - számolt be az Átlátszó.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Zuhan az állampapírok kamata – Mutatjuk, mibe érdemes most befektetni!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.