
Kicsit még mocorgott a forint
Péntek késő estére a forint már nem okozott nagy izgalmakat, az euró-forint árfolyam 396,5-nél mozog, a dollár-forint pedig 337,7-nél jár.

Gyengülőben a dollár
A péntek esti órákban a dollár valamelyest gyengül az euróval szemben, jelenleg 1,1745 dollárt ér az európai deviza.

Donald Trump: a gyenge dollárral pokolian jól lehet keresni
Trump kijelentette, hogy a gyengébb dollár jobb az amerikai gazdaságnak, bár az erős dollár pszichológiailag kedvezőbb - számolt be a Reuters.

396 forint az euró, 338 forint a dollár
Az euró-forint árfolyam kora délután túllépte a 397-es szintet, majd kisebb forinterősödés következett, jelenleg 396,3 körül ingadozik a kurzus. A délután folyamán a dollár-forint árfolyam a 339-et is megközelítette, majd a forint erősödése következett, jelenleg 337,9 forintot ér egy dollár.

396-nál akadtunk el
Délelőtt a 396-os szintet is megközelítette a forint az euróval szemben, majd ott elakadt az erősödés, azóta 396-396,5 között ingadozik a jegyzés.

A régióban a lengyel zloty-forint árfolyamban is vannak érdekességek, utoljára október végén volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz a versenytárssal szemben.

337 alatt a dollár
A dollár-forint árfolyam is tovább süllyed, a jelenlegi 337 alatti árfolyam már 0,4%-kal alacsonyabb a tegnapinál. Ezzel
több mint hároméves csúccsal kacérkodik a forint, közel a 2022 februárja óta nem látott olcsó dollár.

Mi történik a forinttal?
A hét elején írtunk arról, hogy elsősorban a külföldi befektetők kereslete segített 400 alatt stabilizálni a forint árfolyamát az euróval szemben. A nemzetközi piacon kifejezetten magasnak számít a 6,5%-os magyar alapkamatszint, ráadásul a keddi kamatdöntés után is fenntartotta az eddigi szigorú hangnemet a jegybank, vagyis egyelőre nem várható a kamat csökkentése.
Mégsem ez hozta meg az áttörést, hanem a vámháborúval kapcsolatos pozitív hírek. Az elmúlt napokban ugyanis több olyan információ érkezett, ami a konfliktus enyhülése felé mutat, számunkra a legfontosabb, hogy egy 15%-os tarifa körvonalazódik az EU és az USA között. Ez pedig lényegesen alacsonyabb a korábban Donald Trump által belengetett 30-50%-nál.
Ezek a hírek most rövidtávon fűtik a forint erősödését, azonban hosszabb távon ha javul a globális hangulat, akkor akár vissza is vethetik a carry trade népszerűségét, így akár az is lehet, hogy rosszul jön majd ki a magyar deviza az egészből, mert a befektetők a kockázatosabb ügyletek felé mozdulnak el.
Megvan a tízhavi csúcs
Az elmúlt percekben új lendületet vett a forint, már 396,5-ig süllyedt az euró jegyzése, ami tavaly szeptember óta a legalacsonyabb. Így ma 0,2%-os erősödésben van a magyar deviza.

Hajszálra a tízhavi csúcs
396,8 körül egyelőre megállt a forint erősödése, ezzel mintegy 50 fillérre jár a tízhavi csúcstól a magyar deviza.

Szép csendben komoly menetelésbe kezdett a forint, hajszálra az újabb csúcstól
A forint 397 körül járt péntek reggel az euróval szemben, nem sokkal korábban 396,9 körül újabb rekordot állított fel a magyar deviza. Utoljára márciusban volt ilyen erős a forint, de
nem sok hiányzik a tavaly szeptember óta nem látott 396,3-as szint megugrásához sem.
Az elmúlt napokban inkább kedvező hírek érkeztek a vámháború lezárásával kapcsolatban, hiszen az USA és Japán megegyezett a kölcsönös tarifákról és a hírek szerint az Európai Unióval is küszöbön áll a megállapodás egy 15%-os vámról. A forint számára különösen utóbbinak van jelentősége, de
most épp szinte minden jel a vámháború gyors lezárása felé mutat.
Ha a következő napokban folytatódik ez a pozitív híráramlás, akkor az sem zárható ki, hogy még innen is tovább meneteljen a forint. A jövő héten izgalmas napok elé nézünk, hiszen a vámháború mellett érkezik a második negyedéves GDP-adat is.

A nemzetközi devizapiacon is nyugalom uralkodik, ez is segíti a forintot, az euró-dollár árfolyam jelenleg 1,174 körül jár, ami egyelőre megegyezik a tegnapi árfolyammal. Így a dollár-forint jegyzés 338-ig süllyedt, így kétéves csúccsal kacérkodik a forint.

Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Monetáris politikai forradalomba kezdett az EKB – Milyen kockázatokkal jár az irányváltás?
Az inflációs cél elveszítheti elsőbbségét.
Kezdődik a Forma-1-es Magyar Nagydíj, dugók várhatók az M3-as autópályán
Valamint a 3-as főúton.
Radioaktív darázsfészket találtak az Egyesült Államokban
A létesítményben korábban az atombombákhoz gyártottak alkatrészeket.
Kiderült, miről egyeztetett Oroszország és Ukrajna az isztanbuli béketárgyaláson
A tárgyalások folytatódnak.
Zelenszkij újabb szankciókat sürget Ororszországgal szemben
Megszólalt a Kijevet ért támadás után.
Akkor meglepetést okoztak az amerikai munkaerőpiaci adatok, hogy Trump kirúgta a minisztérium vezetőjét
Szerinte manipulálta az adatokat.
Lomborg: Európa zöld dogmája gazdasági öngyilkossághoz vezet
A kutató szerint a 2040-re vonatkozó 90%-os emissziócsökkentési uniós vállalás nem hoz majd előrelépést.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
