Az etatizmus 50+ árnyalata

1 2 3 4 ›

Az egyik legfontosabb fiskális mutatót az államháztartás kiadásainak a GDP-hez viszonyított nagysága jelenti, ami jól jellemzi az egyes kormányzatok "fiskális lábnyomát". A modern vegyes gazdaságokra az állam és piac kölcsönhatásos viszonya a jellemző, ahol a két terület között, jó esetben, egyfajta szinergia segíti a gazdasági fejlődést. A növekedés, az innováció, a gazdasági dinamizmus kulcsterülete a piac. A keretek kialakítása, a piaci kudarcok kiküszöbölése, a társadalmi szolidaritás pedig főleg a modern állam feladata. Az állam optimális mérete, a növekvő és kiterjedt kormányzati szerepvállalás, mindennek a piaccal való kapcsolata, az elmúlt fél évszázad egyik örökzöld, legtöbbet vitatott közgazdasági kérdése. Ezek a nézet összeütközések mindig kiéleződnek, amikor jelentősebb gazdasági válság söpör végig a fejlett világon. Egyesek szerint a túl sok, mások szerint pedig éppen a túl kicsi állami beavatkozás a bajok, a válságok forrása.

A közel két évtized áttekintése kísérteties állandóságot mutat Magyarország államháztartási centralizációját tekintve. Öt kormányzati cikluson átível a GDP ötven százalékát kitevő, a térségben kiugróan magas kiadási érték. Érdemes ezt összevetni Szlovákia figyelemreméltó pályájával, ahol számos és fájdalma reform után sikerült lényegesen lecsökkenteni az államháztartási centralizáció mértékét, ami fontos eleme volt a kétezres években megfigyelhető igen dinamikus növekedésnek, és ami lehetővé tette az euró bevezetését is. Ha részletesebben is megnézzük a 4. ábrát, jól látható a politikai ciklus a kiadásoknál. A rendszerváltás utáni Magyarországon a választások éveiben a GDP egytizedét megközelítő deficit és ennek révén az állami kiadások megugrása figyelhető meg. Ezt 2010-ben az ország gazdasági kényszerhelyzete nem tette lehetővé.

Magyarországra már az 1970-es évektől kezdve jellemző az igen magas államháztartási centralizáció. A formailag piaci jellegű eszközrendszerrel operáló ún. piaci szocializmus a többi szocialista országnál sokkal nagyobb szerepet és súlyt biztosított az államháztartásnak. A Kádár rendszer "puha diktatúrájában", a piaci szocializmus kísérlete idején a többi szocialista országhoz képest sokkal nagyobb szerepe volt a túlsúlyos államháztartásnak és az azt működtető nagy létszámú bürokráciának. Amint Antal László oly plasztikusan leírta és elemezte, a kvázi piaci eszközökkel szerették volna a központi célok elérését biztosítani. (Antal László (1980) Fejlődés - kitérővel. A magyar gazdasági mechanizmus a 70-es években. Gazdaság 2. sz., 28-56. oldal.) Kialakult egy jelentős szakértelemmel rendelkező bürokrácia, illetve az államtól "fortélyos módon" függő vállalati vezetői réteg.

"Elmúlt4év" A Portfolio.hu az "Elmúlt4év" sorozatának keretében üzletembereket, egyetemi oktatókat, piaci elemzőket, gazdasági szereplőket kért fel, hogy mondják el, milyennek látták a mögöttünk hagyott kormányzati ciklus négy évét, illetve értékeljék a kilátásainkat. Mindezt műfaji megkötöttség és szorosabb témamegjelölés nélkül. Az írások ezen az oldalon kezdenek gyűlni.

A többi szocialista ország direkt és jól érzékelhető diktatúrájával szemben Magyarországon az állam jóléti intézkedései, és még inkább ígéretei segítségével próbálta legitimitását biztosítani. Az így kialakult "puha diktatúra" igyekezett elrejteni a rendszer autokrata jellegét. Az engedmények és juttatások fejében a hatalom elvárta az állampolgárok "önmérsékletét". Sok korábbi jellegzetesség a rendszerváltás után is tovább élt, a nagy állami szerepvállalás, a kiterjedt és az ország teljesítőképességét megterhelő jóléti rendszerek, a "koraszülött jóléti állam". Mindez hagyományosan magas államháztartási centralizációt eredményezett, és mint a 4. ábrán is láthattuk ez egészen napjainkig meg is maradt.

Az állami kiadások viszonylagos állandó súlya azt is jelenti, hogy a kormányzat költésének abszolút nagysága a mindenkori GDP függvénye volt a vizsgált időszakban. Az 5. ábra az államháztartás kiadásainak reálértékét, illetve azok alakulását mutatja a 2006 és 2013 közötti időszakra, a 2006-ös értékhez viszonyítva. Az 5. ábrán jól látható, hogy a magyar pálya rendkívül sajátos a térség többi országához viszonyítva.

A 2006-tól kezdődő, napjainkig tartó nyílt vagy rejtettebb fiskális konszolidációk sorozata, a GDP csökkenése, stagnálása ahhoz vezetett, hogy a magyar államháztartás kiadásainak reálértéke 2013-ban a 2006-os nagyságnak mindössze 92 százalékát érte el, míg Lengyelországban és Szlovákiában ugyanez 121 százalék, Csehországban és Szlovéniában pedig 110 illetve 111 százalék volt. Az 5. ábráról azt is érzékelhetjük, hogy a 2010-es kormányváltás utáni ciklus idején összességében az állami kiadások reálértékben elmaradtak az előző négy évétől is.

• Címkék:
• választás,
• makrogazdaság,
• madár istván,
• vélemény

Ez a cikk folytatódik

• Kiadások és bevételek - egyedi pályán mozgunk.
• Mire megy el a pénz?.
• A juttatások alakulása.
• Összegzésként.