Gazdaság 2014. március 18. 17:05

Az etatizmus 50+ árnyalata

Muraközy László

A túlterjeszkedő, mindenbe beavatkozó állam, az etatizmus nemcsak az elmúlt négy év problémája Magyarországon, hanem sokkal, de sokkal hosszabb történet következménye, része és eleme. Ezt értékelő írásom első része elsősorban az elmúlt négy év állami szerepvállalásának gazdasági körülményeivel foglalkozott, ezúttal pedig a magyar állam kiterjedésének trendjeit elemzem. Az írásban rámutatok: ha az elosztható eszközök stagnálnak, vagy éppen szűkülnek, akkor az etatista gondolkozást követve csak fokozódó újraelosztással lehet a híveket megnyerni és jutalmazni, és stabil és tartós hatalmi bázist teremteni.

1 2 3 4 ›

Kiadások és bevételek - egyedi pályán mozgunk.

Az egyik legfontosabb fiskális mutatót az államháztartás kiadásainak a GDP-hez viszonyított nagysága jelenti, ami jól jellemzi az egyes kormányzatok "fiskális lábnyomát". A modern vegyes gazdaságokra az állam és piac kölcsönhatásos viszonya a jellemző, ahol a két terület között, jó esetben, egyfajta szinergia segíti a gazdasági fejlődést. A növekedés, az innováció, a gazdasági dinamizmus kulcsterülete a piac. A keretek kialakítása, a piaci kudarcok kiküszöbölése, a társadalmi szolidaritás pedig főleg a modern állam feladata. Az állam optimális mérete, a növekvő és kiterjedt kormányzati szerepvállalás, mindennek a piaccal való kapcsolata, az elmúlt fél évszázad egyik örökzöld, legtöbbet vitatott közgazdasági kérdése. Ezek a nézet összeütközések mindig kiéleződnek, amikor jelentősebb gazdasági válság söpör végig a fejlett világon. Egyesek szerint a túl sok, mások szerint pedig éppen a túl kicsi állami beavatkozás a bajok, a válságok forrása.

A közel két évtized áttekintése kísérteties állandóságot mutat Magyarország államháztartási centralizációját tekintve. Öt kormányzati cikluson átível a GDP ötven százalékát kitevő, a térségben kiugróan magas kiadási érték. Érdemes ezt összevetni Szlovákia figyelemreméltó pályájával, ahol számos és fájdalma reform után sikerült lényegesen lecsökkenteni az államháztartási centralizáció mértékét, ami fontos eleme volt a kétezres években megfigyelhető igen dinamikus növekedésnek, és ami lehetővé tette az euró bevezetését is. Ha részletesebben is megnézzük a 4. ábrát, jól látható a politikai ciklus a kiadásoknál. A rendszerváltás utáni Magyarországon a választások éveiben a GDP egytizedét megközelítő deficit és ennek révén az állami kiadások megugrása figyelhető meg. Ezt 2010-ben az ország gazdasági kényszerhelyzete nem tette lehetővé.

Magyarországra már az 1970-es évektől kezdve jellemző az igen magas államháztartási centralizáció. A formailag piaci jellegű eszközrendszerrel operáló ún. piaci szocializmus a többi szocialista országnál sokkal nagyobb szerepet és súlyt biztosított az államháztartásnak. A Kádár rendszer "puha diktatúrájában", a piaci szocializmus kísérlete idején a többi szocialista országhoz képest sokkal nagyobb szerepe volt a túlsúlyos államháztartásnak és az azt működtető nagy létszámú bürokráciának. Amint Antal László oly plasztikusan leírta és elemezte, a kvázi piaci eszközökkel szerették volna a központi célok elérését biztosítani. (Antal László (1980) Fejlődés - kitérővel. A magyar gazdasági mechanizmus a 70-es években. Gazdaság 2. sz., 28-56. oldal.) Kialakult egy jelentős szakértelemmel rendelkező bürokrácia, illetve az államtól "fortélyos módon" függő vállalati vezetői réteg.

"Elmúlt4év" A Portfolio.hu az "Elmúlt4év" sorozatának keretében üzletembereket, egyetemi oktatókat, piaci elemzőket, gazdasági szereplőket kért fel, hogy mondják el, milyennek látták a mögöttünk hagyott kormányzati ciklus négy évét, illetve értékeljék a kilátásainkat. Mindezt műfaji megkötöttség és szorosabb témamegjelölés nélkül. Az írások ezen az oldalon kezdenek gyűlni.

A többi szocialista ország direkt és jól érzékelhető diktatúrájával szemben Magyarországon az állam jóléti intézkedései, és még inkább ígéretei segítségével próbálta legitimitását biztosítani. Az így kialakult "puha diktatúra" igyekezett elrejteni a rendszer autokrata jellegét. Az engedmények és juttatások fejében a hatalom elvárta az állampolgárok "önmérsékletét". Sok korábbi jellegzetesség a rendszerváltás után is tovább élt, a nagy állami szerepvállalás, a kiterjedt és az ország teljesítőképességét megterhelő jóléti rendszerek, a "koraszülött jóléti állam". Mindez hagyományosan magas államháztartási centralizációt eredményezett, és mint a 4. ábrán is láthattuk ez egészen napjainkig meg is maradt.

Az állami kiadások viszonylagos állandó súlya azt is jelenti, hogy a kormányzat költésének abszolút nagysága a mindenkori GDP függvénye volt a vizsgált időszakban. Az 5. ábra az államháztartás kiadásainak reálértékét, illetve azok alakulását mutatja a 2006 és 2013 közötti időszakra, a 2006-ös értékhez viszonyítva. Az 5. ábrán jól látható, hogy a magyar pálya rendkívül sajátos a térség többi országához viszonyítva.

A 2006-tól kezdődő, napjainkig tartó nyílt vagy rejtettebb fiskális konszolidációk sorozata, a GDP csökkenése, stagnálása ahhoz vezetett, hogy a magyar államháztartás kiadásainak reálértéke 2013-ban a 2006-os nagyságnak mindössze 92 százalékát érte el, míg Lengyelországban és Szlovákiában ugyanez 121 százalék, Csehországban és Szlovéniában pedig 110 illetve 111 százalék volt. Az 5. ábráról azt is érzékelhetjük, hogy a 2010-es kormányváltás utáni ciklus idején összességében az állami kiadások reálértékben elmaradtak az előző négy évétől is.