Gazdaság

10 félelmetes szuperfegyver, amivel rettegésben tartja Putyin a világot

Az elmúlt években elképesztő haderőfejlesztésbe kezdett Oroszország; a gyalogság, a harckocsizók, sőt, még a légierő arzenáljának jelentős részét is lecserélték, vagy tervezik lecserélni. Néhány fegyver, fegyverrendszer ezek közül olyan megoldásokat tartalmaz, amit még a NATO is megirigyelhet, már ha egyszer az oroszoknak tényleg sikerül őket rendesen beüzemelni. Összeszedtünk tizet a legmodernebb orosz harci eszközök, fegyverprogramok, fegyverek közül.

1 2 3

10.-8..

10. A Ratnyik-program



10 félelmetes szuperfegyver, amivel rettegésben tartja Putyin a világot
Egy orosz katona(vagy katonai egyenruhába öltözött airsoftos / katonaszínész). Felszerelése többnyire még nem tartalmazza a Ratnyik-program vívmányait. Fotó: Shutterstock.
A Ratnyik (harcos) programot Oroszország állítólag 2011-ben (van, aki szerint valójában inkább 2002-ben) indította, célja a gyalogos csapatok felszerelésének modernizálására. Közel hatvan felszerelési elem lecserélését, illetve újak bevezetését tervezik. A kézifegyverek mellett (melyekről később írunk), lecserélik a katonák testpáncélját (ami a terv szerint a katonák testének 90%-át elfedi majd), taktikai mellényét, és sisakját (melyet alkalmassá tesznek hőmonitor és éjjellátó rögzítésére) is.

Számos kommunikációjavító eszközt is kap a gyalogság: a "Sztrelec"-rendszerrel a katonák még videóval is tudnak kommunikálni, a rajparancsnok pedig egy tablet-szerű rendszeren minden katonájának helyzetét látja a térképen, adhat ki parancsokat és fotókat, videókat is küldhet rajta.

Eleinte az elitebb egységek, majd a tengerészgyalogság kapja meg az új felszerelést, az oroszok terv szerint 2020-ra a teljes gyalogságot ellátják a "Ratnyik-felszereléssel."

9. AK-12


Az AK-12-es projektet az AK-74-es gépkarabély (és származékainak) felváltására tervezték. Kezdetben a Kalasnyikov-konszern egy nagyon radikális megoldásának, az AK-200-as projektnek szánták ezt a szerepet, de végül, úgy tűnik, az AK-400-ast rendszeresítik majd, ami külső elemeit tekintve inkább hasonlít a most hadrendben lévő AK-74M-ekre, mint az AK-200-as.

Az új AK-12-es állítólag pontosabb, megbízhatóbb, olcsóbb és az orosz hadsereg igényeinek jobban megfelel, mint az eredeti projekt. Emellett az AK-15-össel felváltják az AK-103-ast és a típusnak egy támogató géppuska változata, az RPK-16 is készül majd.

8. Armata



10 félelmetes szuperfegyver, amivel rettegésben tartja Putyin a világot
A T-14-es általános harckocsi. Fotó: Shutterstock
Az "Armata" univerzális harci platformot 2009 óta fejlesztik az oroszok, 2015-ben láthattuk először a moszkvai győzelmi napi parádén. Az elképzelés lényege, hogy egy egységes alvázrendszerre többféle harckocsi típust lehessen felépíteni, jelenleg általános harckocsi, gyalogsági harcjármű, harckocsi-támogató és tüzérségi változatai ismertek. Az Armata-platformra épített harcjárművekkel többek közt a régebbi BMP-típusokat és a T-72-es, T-80-as, T-90-es általános harckocsikat, valamint a 2S19-es önjáró löveget akarják lecserélni.

Az platform általános harckocsi változata, a T-14-es sok mindenben szakít a korábbi, szovjet harckocsi építési elvekkel; már nem a könnyen előállítható, olcsó harckocsik tömegére apelláltak a konstruktőrök. Számos olyan megoldást tartalmaz a dizájn, ami semmilyen más típusnál nem látható a világon: a tornyot a páncéltestből irányítja a lövész, így a lőszertől elszeparálva dolgozik. A tank aktív védelmi rendszere radarok segítségével állítólag képes az ellenséges lövedékek elhárítására, míg az irányított rakéták kilövésére is alkalmas 125 milliméteres löveg állítólag képes arra is, hogy 8 kilométerről átüsse az ellenséges harckocsik páncélját.

Az Armata-platform, bár áttörést jelent az orosz harckocsigyártásban, jelenleg még számos technikai hibával küzd, ami eddig többnyire meggátolta, hogy a típus széles körben hadrendbe álljon Oroszországban.
Ez a cikk folytatódik
1 2 3
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
balaton