
Varga Judit az MTI-nek azt jelezte: komoly szakmai vitát követően a kormány úgy látja, hogy a bíróságot meg kell óvni a felesleges vitáktól, ezért megtartaná az egységes bírósági rendszert, nem lesz önálló közigazgatási bírósági szervezet. Az EP-választások utáni bejelentés lehetséges hátteréről ebben a cikkünkben írtunk:
Azóta a Fidesz európai néppárti tagságának felfüggesztésével kapcsolatban folytatta Magyarországgal kapcsolatos vizsgálatait a "három bölcs", akikkel Orbán Viktor legutóbb az októberi EU-csúcs keretében tárgyalt Brüsszelben. Ezt követően jött a minap az a hír, hogy az Országos Bírósági Hivatal és az annak felügyelő testülete, az Országos Bírósági Tanács közötti konfliktus feloldására milyen utat választott a kormány, most pedig Varga Judit jelentette be a közigazgatási bíróságokról szóló kormánydöntést.
Ezek a döntések mind abba az irányba mutatnak, hogy a kormány igyekszik elérni a Fidesz EPP-tagságának megőrzését, illetve a Magyarországgal szemben továbbra is zajló uniós 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárásban is igyekszik gyengíteni a kritikákat. Ezek mögött az lehet az egyik mozgatórugó, hogy formálódik a 2021-2027-es uniós költségvetés és abban egyre biztosabb, hogy a forráskifizetést összekötik a jogállamisági feltételrendszerrel, miközben eleve borúsak a kilátások a Magyarország által elérhető fejlesztési források terén.
Varga Judit mai jelzése szerint a most készülő törvénytervezet - minimális átalakítás mellett - a polgárok érdekeit jobban kiszolgálni képes jogorvoslati fórumrendszert alakít ki, a mostani szerteágazó közigazgatási jogorvoslati rendszer helyett. A tervezet egyértelműbb és világosabb kereteket ad, és egységesebbé teszi a bírói joggyakorlatot is. Hozzátette: a tervezetet az Országgyűlés őszi ülésszakán benyújtják a parlamentnek.
A részletekről szólva elmondta: tovább szélesedik azon ügyek köre, amelyek esetében a hatósági eljárás egyfokú lesz, és ezután közvetlenül bírósághoz lehet fordulni a sérelmezett közigazgatási határozat ellen. A közigazgatási bírósági felülvizsgálati rendszer pedig kétszintű lesz: első fokon a megyei törvényszéken lehet megtámadni a sérelmezett határozatokat, majd - a törvény által biztosított esetekben - ezután lehet a Kúriához fordulni jogorvoslatért - számolt be róla Varga Judit.
A miniszter közölte: a törvénytervezetben szerepel az is, hogy a bíróságok ítélkezésének egységesítése érdekében nemcsak a közigazgatási, hanem a büntető és a polgári ügyszakban is közvetlenül a Kúriához lehet majd fordulni, jogegységi eljárást kezdeményezni, ha egy jogkérdésben valamely bíróság eltér a Kúria döntésétől.
Címlapkép forrása: MTI/Rosta Tibor

Számolj háromig és start! Te készen állsz?- díjmentes, interaktív tőzsdei előadás
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Fordulat a közel-keleti konfliktusban, felpattantak a tőzsdék
Egyre feljebb az amerikai indexek.
Kegyetlen dróneső hullott Ukrajnára, nagy bajban Kijev - Híreink az ukrajnai háborúról hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Trump lépése a nukleáris biztonságot veszélyeztetheti
Kirúgott egy fontos bizottsági tagot.
Szétbombázza Teheránt az izraeli légierő, Irán kész tárgyalni a békéről - Hétfői híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,
VIDEÓ! Önvezető autók: A következő nagy befektetési robbanás?
Az önvezető autók fejlesztése és bevezetése nem csupán technológiai kihívás, hanem egyre inkább a globális gazdasági és geopolitikai verseny egyik kulcsfontosságú terepe. Az USA és Kína


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen