
Még költséghatékonyabb módon valósulhatnak meg a beruházások a második METÁR-tender alapján - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a második megújuló energia támogatási aukcióra beérkezett pályázatok adatait értékelve a minisztérium közleményében.
A technológiasemleges kiírásra beérkezett ajánlatok előzetes sorrendje alapján mintegy 40 új erőmű létesülhet összességében 280 megawatt teljesítménnyel. A beruházások kivételezése jótékony hatással lehet a nemzetgazdaságra, elsősorban a kis- és középvállalkozásokra.
Bízunk benne, hogy a hitelintézetek ismét nyitottak lesznek a nemzeti energiaszuverenitás egyik zászlóshajóját jelentő, megújulóenergia-alapú erőművi projektek finanszírozására
- tette hozzá Kaderják Péter.
Az ITM államtitkárának megfogalmazása szerint "a hazai megújuló energia szektor ismét szintet tudott lépni, egyre kisebb támogatási igénnyel, költséghatékonyan valósulhatnak meg a beruházások. Magyarországon az elmúlt években eredményesen felépült a naperőművek létesítéséhez szükséges projektfejlesztői és kivitelezői kör, a szektorban átlag feletti a hazai családi vállalkozások és kkv-k aránya. A kérelmek számossága alapján úgy látszik, hogy van jövője mindazoknak a magyar cégeknek, amelyek a naperőművek létesítése során értékteremtő szerepet látnak el"
A MEKH az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében felidézte, hogy az innovációs és technológiai miniszter felkérésére júliusban hirdették meg az újabb METÁR-pályázatot, a pályázati dokumentációkat szeptember 15-től október 15-ig lehetett benyújtani elektronikus úton.
A beérkezett pályázatokhoz tartozó ajánlati árakat titkosított bontási dokumentumok tartalmazták, amelyek közjegyzői bontása október 20-án volt. A hivatal a vonatkozó rendelet alapján közzétette a pályázók és a pályázatok azonosító adatait, valamint a benyújtott ajánlati árakat is - jelezték a közleményben.
A pályázaton mintegy öt és félszeres volt a túljelentkezés, a pályázók 2145 gigawattórára (GWh) igényeltek támogatást a kiosztható 390 GWh-val szemben. Túlnyomó többségük napelemes erőművet tervez építeni, de érkezett pályázat geotermikus és hulladéklerakóból származó gázt hasznosító erőműre is. A pályázó napelemes erőművek összteljesítménye 1335 megawatt (MW).
Az ajánlati árak a járványhelyzet és a forint árfolyamának gyengülése ellenére is kedvezőek - hangsúlyozta a MEKH. A legalacsonyabb ajánlati ár 16,18 forint kilowattóránként (kWh), a legmagasabb 26,65 forint, az igényelt mennyiséggel súlyozott ajánlati átlagár 20,66 forint. A hivatal tájékoztatása szerint a 2019-es METÁR-tendernél az igényelt mennyiséggel súlyozott ajánlati átlagár 23,58 forint volt kilowattóránként. A nyertes pályázók átlagos ajánlati ára végül a kis kategóriában 24,81 forint, míg a nagy kategóriában 21,69 forint lett kilowattóránként.
A 2020-as METÁR-tender ajánlatai jelentős árcsökkenést valószínűsítenek a 2019-es kiíráshoz képest - mutatott rá közleményében a MEKH. Az eredményhirdetés 2021. január végén várható.
Címlapkép: Rolf Schulten/Bloomberg via Getty Images
Friss felvételek bizonyítják: ballisztikus rakéta találta el az amerikai légibázist
Megsemmisítette a célpontot.
Még lehet pályázni az Év Zöld Innovációja díjra! - Mutatjuk a részleteket
A határidő július 20.
Flottafókusz: Ezek a legjobb "kulcsos autók" ma a magyar piacon
A Portfolio és MHC Mobility új cikksorozatában a legnépszerűbb flottaszegmensek modelljeit veszi végig.
Millimétereken múlhatott Donald Trump élete: itt a következménye a rendkívül súlyos hibáknak
Közeledik a merénylet első évfordulója.
190%-os vám és a kínai függőség: egy cipőmárka küzdelmei a megváltozott valósággal
Nem lesz egyszerű a gyártás "hazahozása az USA-ba".
Évtizedes rekordott döntött a vihar Magyarországon
Közel 4 ezer káreseménynél még dolgoznak.
Lex Magyarország alapú új EU-s pénzosztási szabályokat készít az Európai Bizottság
A 2026-os választás után akár egy új kormánynak sem adnák könnyen a pénzeket.
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You
Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned Bevezetés Ha otthonod felújítását tervezed, érdemes megismerned az
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Apró csúsztatások, nagy hazugsággá válnak
Talán mindenki tudja, hogy a média mennyire megbízhatatlan, milyen alattomos taktikákat alkalmaz. Ezen taktikák egy része teljesen érthető, értékítélet alapú, tehát jogosan tükrözi vissza a
Trump és az elektromos autók
Fosszilis fordulat: új pályán az USA autóstratégiája.
NKFIH + SZTNH: Két hivatal közösen a magyar innovációért
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közötti megújuló stratégiai együttműködés célja a magyar innovációs ökoszisz
Többet katonára, mint oktatásra
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra azt mutatja, hogy az egyes államoknak mekkora a... The post Többet katonára, mint oktatásra a

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
