Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) élelmiszerbiztonsági részlegének működése jelentősen lelassult január vége óta, ami a szakértők szerint komoly közegészségügyi kockázatokat hordoz magában - jelentette a Food Safety News.
Februárban 5,6%-os volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon. Előzetesen a szakértők arra számítottak, hogy a januári (nagy negatív meglepetést okozó) 5,5%-os infláció 5,3%-ra mérséklődik, tehát újból kellemetlen meglepetést okozott az adat.
A NASA jelentős szervezeti átalakításokat hajt végre Donald Trump elnöki rendelete nyomán, amely több részleg bezárását és létszámcsökkentést eredményez az űrügynökségnél. - közölte a space.com.
A pálmaolaj ára tartósan magas szinten maradhat a stagnáló termelés és Indonézia biodízel-programja miatt, ami a korábban olcsó alapanyag árát jelentősen megemeli, megszüntetve azt az árelőnyt, ami más növényi olajok árát is féken tartotta - tudósított az ESM kiskereskedelmi szakportál.
A grönlandiak körében egyre nagyobb a függetlenség támogatottsága, ami a szigeten tartandó március 11-i választás egyik kulcskérdése. A következő grönlandi kormány nagy valószínűséggel nagyobb költségvetési transzfereket fog kérni Dániától, de a Donald Trump amerikai elnök által elképzelt, Grönland USA-hoz történő csatlakozásának kérdésében is érvelnie kell majd.
A Duna vízállása Budapestnél hétfőn mindössze 94 centimétert mutatott, ami azt eredményezte, hogy előbukkant az Ínség-szikla a Szabadság híd tövében. Ez a jelenség általában csak akkor következik be, amikor a vízszint 95 centiméter alá süllyed, és ilyen alacsony vízállásra márciusban még soha nem volt példa a mérések 1876-os kezdete óta - írja a Telex.
Olaszország azt tervezi, hogy új pénzügyi eszközt javasol, amely több százmilliárd eurónyi magántőkét mozgósítana stratégiai védelmi és űripari projektekhez az Európai Unió és a tagállamok garanciáin keresztül, tudta meg a Bloomberg.
Betiltják a mobiltelefonok használatát az ausztriai iskolákban – jelentette be hétfőn Christoph Wiederkehr, az új osztrák oktatási, tudományos és kutatási miniszter.
Egy kanadai tartomány, Ontario, amely áramot exportál az Egyesült Államokba, hétfőn 25 százalékkal emelte az áram árát három államban, megtorlásul Donald Trump elnök vámtarifái miatt, írja a Bloomberg.
Az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért hétfőn a tavalyi félbeszakított román elnökválasztás első fordulójában legtöbb voksot összesítő Calin Georgescu, miután a központi választási bizottság (BEC) elutasította jelöltségét a májusi megismételt elnökválasztásra.
Június 10-én reggel 6 órától június 15-én reggel 6 óráig kerül sor az éves karbantartási munkálatokra a magyar gazdaság ütőerének hívott Török Áramlaton – jelentette be hétfői hírlevelében a magyar földgázhálózati rendszerüzemeltető FGSZ.
Szabaddá vált a szakrendelőválasztás, már nemcsak a lakóhely szerinti, hanem az ország bármely szakrendelőjébe lehet online időpontot foglalni az EgészségAblak alkalmazásban vagy az ingyenesen hívható 1812-es telefonszámon - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) hétfőn, közleményben az MTI-t.
Bár a koalíciós tárgyalások még tartanak a februári németországi előrehozott választásokon nyertes konzervatív CDU/CSU pártszövetség és az előző kormány vezető erejét adó szociáldemokraták (SPD) között, de a legvalószínűbb forgatókönyvek alapján nem várható, hogy a német energia- és klímapolitika kulcsterületein nagyon nagy elmozdulás következik be. Az új kormány az elmúlt években járt úton haladhat tovább, de a legtöbb szavazatot megszerző konzervatívok programja alapján néhány kiemelt témában akár jelentősen is módosulhat a hivatalos irány. A CDU/CSU a közös pontok mellett helyenként érdemben eltérő energia- és klímapolitikai tervekkel rendelkezik a várható koalíciós partner SPD programjához képest, nem beszélve a radikális energiaátállást sürgető Zöldekről, akiknek az előző után az új koalícióban való szerepvállalására is van még némi esély.
A tavaszi szél egyelőre nem áraszt vizet. Március eleje óta szinte folyamatosan csökken a Tisza vízhozama, ezért a szokásos tavaszi áradás helyett idén extrém alacsony vízállás jellemzi a Tiszát, különösen Szolnok térségében.
A Paks II. projektnél a VI. blokk munkagödrében "nem megfelelő pozícióban" van egy cölöp, ami miatt "további egyeztetés lesz" – ez derült ki abból a jegyzőkönyvből, amelyet az Átlátszó kért ki az Országos Atomenergia Hivataltól.
Hosszú száraz időszak után végre megérkezett az első csapadékhullám Magyarországra, ám az eső nemcsak felfrissíti a levegőt, hanem a légkörben lévő nagy mennyiségű szaharai port is kimossa. Ez azt jelenti, hogy a lehulló eső sáros lehet, ami miatt az autótulajdonosoknak érdemes még várni a mosással - hívja fel a figyelmet az Időkép.
A német gazdaság reformokra szorul a növekedési potenciál és a versenyképesség javítása érdekében, és nem támaszkodhat kizárólag a magasabb költekezésre a több éves stagnálásból való kilábaláshoz – jelentette ki Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke a Bloomberg szerint.
Jedlik Ányos Energetikai Program indul, 440 milliárd forint, tíz pályázat, vállalati fejlesztésekre – jelentette be hétfő délutáni Facebook-videójában Lantos Csaba energiaügyi miniszter. A friss bejelentések részleteiről is szó lesz a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek és jelentkezés itt.
A következő német kormánykoalíció kiemelt kutatási területként kezeli a nukleáris fúziót, és célja, hogy Németország építse meg az első működőképes fúziós reaktort a világon – számolt be a Les Echos. A kormánykoalíció több mint 1 milliárd eurót szán a technológia fejlesztésére, amely hosszú távon tiszta és fenntartható energiaforrást biztosíthat. A fúziós energia területén egyre nagyobb a verseny, és Németország nem akar lemaradni Kínával és az Egyesült Államokkal szemben. Eközben Franciaországban az ITER fúziós erőmű is áttörések küszöbén áll.