Tihany önkormányzata elfogadta 1,2 milliárd forintos költségvetését, amely stabil működést biztosít, de nagyobb fejlesztésekre nem nyújt lehetőséget. A település vezetése a bevételek növelését tűzte ki célul, mivel jelenleg nincs felhalmozott tartaléka - számolt be a Hírbalaton.
A horvát statisztikai hivatal friss adatai szerint a turizmus közvetlen részesedése az ország GDP-jéből mindössze 11,32 százalék, ami jelentősen elmarad a korábban széles körben elfogadott 20 százalékos becsléstől - közölte a Croatia Week.
Lengyelországban jelentős költségvetési terheket okoz az áramárstop, tehát a helyi "rezsicsökkentési" rendszer fenntartása, amely 2025 végéig több százmilliárd forintnyi kiadást jelent az állam számára. A kormány szerint 2026-tól már nem biztos, hogy indokolt lesz az intézkedés, szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a probléma mélyebben gyökerezik: a magas energiaárak fő oka továbbra is a lengyel szénalapú energiarendszer költséges fenntartása - írja a money.pl lengyel lap.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) üdvözli azt a politikai megállapodást, amely szerint az EU-ban a külföldi jogosítvány-bevonások a jövőben a gépjárművezető saját országában is érvényesek lesznek. A szabályozás azonban több kivételt is tartalmaz - írta az ETSC.
A magyar államadósság idén és a következő években is csökkenni fog, az Európai Bizottság állításaival szemben nincs kockázat a magyar államadósságban - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium reagálva arra, hogy Brüsszelben úgy látják, Magyarország államadóssága a következő évtizedben újra növekvő pályára állhat, miközben a költségvetési politika csak korlátozott mozgástérrel rendelkezik a kedvezőtlen gazdasági környezet és a magas kamatterhek miatt.
Európának bizonyos mértékben továbbra is szüksége lesz orosz gázra, ha meg akarja őrizni az európai ipar versenyképességét – jelentette ki a TotalEnergies vezérigazgatója. Ez könnyen arra utalhat, hogy az Északi Áramlat újraindítása ismét napirendre kerülhet. Eközben az EU egy újabb energiakitettség felé sodródik, ezúttal az Egyesült Államok irányába.
Egyre rosszabb képet fest a 2025-re várható infláció: az árstabilitásért felelős Magyar Nemzeti Bank a friss prognózisában már 4,5-5,1% közötti éves átlagos drágulással kalkulál. Ezzel szemben a nyugdíjasok csak 3,2%-os nyugdíjemelést kaptak az évre, ami azt jelenti, hogy átmenetileg ismét csökkenő pályára állhat a nyugdíjak reálértéke. Ezzel egy régóta ismert probléma üti fel a fejét: idővel a kormány ugyan kompenzálja a nyugdíjasokat az évközi veszteségért, de addig is a magyar állam használja a nekik járó pénzt, azaz a nyugdíjasok (köztük a kisnyugdíjasok is) megint hitelezni fogják az államot, még ha a múlt hónapban folyósított 13. havi nyugdíj gyógyítja is a sebeiket. A nyugdíjak értékvesztését könnyedén ki lehetne küszöbölni erre irányuló szándék esetén, de ehhez másmilyen nyugdíjemelési metódus lenne szükséges.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a kormány több intézkedést hozott a falvak támogatására. Új elem, hogy a kisboltokat is támogatják 3 millió forinttal, akárcsak a kocsmákat. Utóbbit már korábban is bejelentették. Szó esett az ATM-ek telepítéséről és a templomfelújításról is.
A rohamosan terjedő megújulókapacitások a villamosenergia-árak helyenként szédítő ingadozását vonják maguk után, azonban a megfelelő műszaki és jogi konstrukciók kihasználásával a fogyasztók saját előnyükre fordíthatják a körülményeket. A Portfolio-MAGE Járműipar 2025 konferencia előadói erről is beszéltek a rendezvény fenntarthatóságra fókuszáló szekciójában.
Csütörtökön 10 órakor Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő, miután a kormány szerdán ülésezik. Orbán Viktor miniszterelnök szerdai Facebook-posztjából pedig az is kiderült, hogy a kormány döntéseiről személyesen ő fog beszámolni hamarosan. Szerda délután 4 után érkeztek meg a kormányfő bejelentései.
Bár a hazai autó- és motorgyártók szerint 2024 eseménydús év volt, a termelés stabilitása javult, és a versenyképesség fenntartása továbbra is kulcskérdés. Miközben az európai piac stagnál, a magyar üzemek folyamatos fejlesztésekkel igyekeznek alkalmazkodni a globális trendekhez. Az elektrifikáció, a digitalizáció és a munkaerőpiaci kihívások jelentős változásokat hoznak, miközben a kínai verseny fokozódik. Milyen stratégiákkal próbálják megőrizni helyüket a magyar gyártók és beszállítók az egyre élesedő piaci versenyben? A hazai autóipar legfontosabb szereplői panelbeszélgetésekben vitatták meg a legégetőbb kihívásokat a Portfolio-MAGE Jűrműipar 2025 konferencián.
A német konzervatívok és a szociáldemokraták megállapodtak a gáztárolási díj eltörléséről, így a vállalatok és a háztartások is mentesülhetnek az energiaválság után bevezetett költség alól - írja a Bloombeg. Emellett más fontos energetikai kérdésekben is sikerült megállapodásra jutniuk.
Szlovákia szigorú határellenőrzési intézkedéseket vezet be a magyarországi száj- és körömfájás járvány terjedése miatt. A kis határátkelőket lezárják, a nagyobb átkelőhelyeken pedig fertőtlenítő állomásokat létesítenek - jelentette a Napunk.
Új fejezet kezdődik a Tupperware történetében: egy francia vállalkozó vásárolta meg a cég francia részlegét, és több európai országban, köztük Belgiumban és Németországban is újraindítaná a márkát - számolt be a Belga News Agency.
Florida állam törvényhozása olyan törvényjavaslatot tárgyal, amely jelentősen lazítana a gyermekmunka szabályozásán. A republikánus vezetésű állam ezzel próbálja orvosolni azt a munkaerőhiányt, ami a szigorú bevándorlási politika következtében alakult ki - tudósított a CNN.
Feszített az EU-tagállamok költségvetése, a GDP-növekedés pedig lassan indul be az éppen fegyverkezési kiköltekezésre készülő Európai Unióban – állapította meg az Európai Bizottság egy friss jelentésében. A költségvetési hiány és az államadósság-állomány növekedése általánosan folytatódhat a legtöbb országban a dokumentum szerint. Brüsszelben úgy látják, Magyarország államadóssága a következő évtizedben újra növekvő pályára állhat, miközben a költségvetési politika csak korlátozott mozgástérrel rendelkezik a kedvezőtlen gazdasági környezet és a magas kamatterhek miatt. Főként arra figyelmeztetnek, hogy a lakossági állampapírok tömeges lejárata, a devizaadósság árfolyamkockázata, valamint az állami garanciákból fakadó rejtett kötelezettségek fokozzák majd a fiskális kockázatokat. Megjegyzik, bár a kormányzat törekszik a hiány csökkentésére, az adósságszint 2035-re meghaladhatja a 85 százalékot, ami hosszú távon fenntarthatatlan lehet.
Elkezdődött a Portfolio-MAGE Járműipar 2025 konferencia Győrben. Az idén jubiláló, immár 10 éve megrendezett eseményen a hazai járműipar legfontosabb szereplői gyűlnek össze, akik megvitatják az iparág előtt álló jelentős kihívásokat. Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) ügyvezető főtitkára nyitóbeszédében kiemelte, hogy Magyarország különösen érintett a járműipari változásokban, lévén az országban 150 ezer embert foglalkoztat közvetlenül az iparág, és a hazai innovációs tevékenység jó része is az automotive szektorhoz kapcsolódik. Michael Breme, az Audi Hungária igazgatóságának elnöke, a globális versenyképesség megőrzésének szükségességét, és az alkalmazkodóképességet emelte ki a jövő legfontosabb feladatai közül. Tóth András István, az E.ON Hungária Csoport megoldásértékesítési igazgatója az energetikai szempontból legfontosabb rugalmas fogyasztást, és az energiatárolók telepítésének előnyeire hívta fel a figyelmet.
A hazánkban is aktív kínai elektromos autógyártó óriás, a BYD ambiciózus terveket jelentett be: 2025-re meg kívánja duplázni Kínán kívüli értékesítéseit, és helyi összeszerelő üzemekkel tervezi kikerülni a vámterheket - közölte a CNBC.
Ekrem İmamoğlu, Isztambul ellenzéki polgármesterének letartóztatása politikai vihart kavart Törökországban: tömegtüntetések robbantak ki, a török líra történelmi mélypontra süllyedt, a jegybank pedig 11,5 milliárd dolláros beavatkozással próbálta megfékezni az árfolyamzuhanást. A Recep Tayyip Erdoğan elnök vezette kormány vészintézkedésekkel igyekszik stabilizálni a helyzetet, miközben a gazdaságot magas infláció, regionális egyenlőtlenségek és egyre romló lakossági hangulat terheli. A politikai instabilitás és a romló gazdasági kilátások miatt egyre többen támogatják az előrehozott választások kiírását. Ez egy klasszikus tyúk-tojás problémához vezet: melyik következik miből, a gazdasági problémákból a politikai válság, vagy csak most jöhet az újabb krízis?
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!