Fontos tévhitet oszlat el Kemenesi: jobb a fertőzés, mint a vakcina?
Jobb a fertőzés, mint a vakcina? Természetesen nem. Nagyon nem - írja Kemenesi Gábor friss bejegyzésében.
Jobb a fertőzés, mint a vakcina? Természetesen nem. Nagyon nem - írja Kemenesi Gábor friss bejegyzésében.
Amerika első számú járványügy szakembere, Anthony Fauci az emlékeztető oltásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a Pfizer booster oltását hamarosan jóváhagyhatják az egészségügyi hatóságok, de a Modernáéra még várni kell – számol be a hírről a Reuters.
Dolgozni fog a koronavírus elleni védőoltások egyenlőbb elosztásán a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság (G20).
Izrael lehetővé teszi, hogy szeptember 19-től meghatározott országból érkező kisebb külföldi turistacsoportok belépjenek az országba, a turizmus újraindításáról szóló pilot program keretében – írja a kormány bejelentésére hivatkozva a Reuters.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megerősítette, valóban sikerült Perseverance űrszondájának begyűjtenie az első kőzetmintát a Marsról - írta a BBC hírportálja vasárnap.
Előbbre hozták az amerikai egészségügyi hatóságok az ország első Covid-19 miatti halálozásának dátumát: már tavaly január 9-én elhunyt egy kansasi beteg.
Romániában háromezer fölé emelkedett vasárnap a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma. Legutóbb május végén foglaltak el ennyi kórházi ágyat a koronavírusos betegek.
A sportban – sportágtól függetlenül - a óriási összegek röpködnek. A világ legjobban fizetett sportolói több tízmilliót, sőt százmilliókat keresnek évente, részben a különböző szponzorációknak köszönhetően. A világjárvány miatt sok sportág kereskedelmi szempontól jelentős csorbát szenvedett el, hiszen jó ideig egyáltalán nem lehetett sportrendezvényeket tartani, majd amikor már lehetett, akkor is csak zárt kapuk mögött, amivel a jegyeladásokból származó bevételek gyakorlatilag hónapokra teljesen kiestek. Bár általánosságban elmondható, hogy a csapatok és tulajdonosaik jelentősen kevesebbet kerestek ebben az időszakban, egyes sportolókra ez nem teljesen igaz, sőt, a Top50 legjobban kereső sportoló összesített jövedelme megdöntötte az egy évvel korábbi rekordot.
Több dolgozó és beteg covidos a Szent János kórház sebészeti osztályán – értesült a Népszava.
Az Európai Központi Bank kamatdöntő ülést tart jövő héten. A kormányzótanács ülése után a jegybank elnöke, Christine Lagarde sajtótájékoztatóban reagálhat majd a friss inflációs adatra, amely igencsak kellemetlen meglepetést okozott. A piac emellett lélegzetvisszafojtva keresi már a jeleket a tapering esetleges bejelentésére. Az UniCredit Bank elemzői a kamatdöntő ülés apropóján megvizsgálták, hogy mi hajtotta az áremelkedést augusztusban, hiszen ezáltal az is látható, hogy a jegybanknak kell-e érdemben reagálnia a folyamatra.
Átadták a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának (PTE-ÁOK) 12 ezer négyzetméteres új oktatási és kutatási épületét vasárnap. A beruházás a Modern városok programban, 13 milliárd forintból valósult meg.
Az oltás működik, Magyarország működik, és ezen az úton kell tovább menni - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az európai gazdaságra leselkedő legnagyobb veszély jelenleg a stagfláció, a jegybankok tartósan támogató monetáris politikája és a fiskális költekezés tovább fűtheti az inflációt – mondta szombaton a CNBC-nek Mario Monti volt olasz miniszterelnök.
Tavaly májusa óta a kkv-k akár 20 nap alatt is visszakaphatják a forgalmi adót, amely a legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban. Az intézkedés révén 2021 augusztus végéig összességében 1550 milliárd forintot kaptak vissza hamarabb a vállalkozások - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
Rekordra ugrott a szombati adatközlés szerint Ausztráliában az új koronavírus-fertőzések száma és a neheze még hátravan az országban egészségügyi szakemberek szerint. Közben Új-Zélandon először halt bele valaki a delta variáns fertőzésébe. Kubában országos kampány kezdődött a gyerekek beoltására, az Egyesült Államokban pedig értesülések szerint csak a Pfizer vakcinájával történik majd meg szeptember 20-án a harmadik oltási dózis beadása, a Moderna a jelek szerint addig nem kapja meg az engedélyt. Friss híreink szombaton a koronavírus-járványról.
Hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjeszti a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást - jelentette be szombaton Janez Poklukar egészségügyi miniszter.
A saját bőrünkön is érezhettük az idén nyári strandoláskor-nyaraláskor, hogy jócskán drágultak a kikapcsolódás tipikus „kellékei”, a lángos, a fagylalt, vagy a görögdinnye ára. A KSH-tól elkértük a hivatalos árlistát, a Portfolio-nak küldött részletes adatok szerint még a strandolásnál is sokkal durvábban nőtt az ára a hamburgernek és a gyrosnak.
Ellentétben a sajtóban megjelent téves információkkal a színházakban nincs szükség védettségi igazolványra - olvasható az EMMI közleményében.
Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton Twitter-bejegyzésében ítélte el azokat az oltásellenes tüntetőket, akik egy nappal korábban behatoltak a szlovén közszolgálati televízió (RTV) épületébe, majd sikerült bejutniuk a híradó stúdiójába is.
A perui egészségügyi intézet szombaton közölte, hogy 86 esetet regisztrált a koronavírus mű nevű variánsából az ország 14 régiójában, miközben továbbra is a gamma variáns vezeti a fertőzöttségi listát.
"Fight or flight" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább),...
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket...
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó...
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.