Gazdaság

Ma dönt az EKB - Mi várható?

Szinte biztos, hogy az Európai Központi Bank jegybankárai ma sem változtatnak az irányadó ráta szintjén, hiszen a gazdaság gyenge lábakon áll, arról nem is beszélve, a görög problémák pedig továbbra is megoldásra várnak.

USA: tovább javultak februárban a gazdasági kilátások

A gazdasági környezet tovább javult februárban az Egyesült Államokban annak ellenére, hogy az ország egyes részein súlyos hóviharok nehezítették a helyzetet - derül ki a Fed ma közzétett "Bézs könyvéből".

Nagyot emelkedtek az olajkészletek

Az amerikai Energia Információs Hivatal közlése szerint múlt héten a nyersolajkészletek 4.1, a benzinkészletek 0.7 millió hordóval emelkedtek, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó készletek 0.9 millió hordóval kerültek lejjebb. Az olajár kezdetben csökkenéssel reagált az adatokra, azonban mostanra vissza is húzták ismét 80 dollár fölé.

USA: több, mint kétéves csúcson a szolgáltatói ISM index

Az amerikai szolgáltatószektor szereplői optimistábbak, mint egy hónappal korábban - derül ki az ISM Intézet februári felméréséből. Az intézet szolgáltatói beszerzési menedzser indexének értéke 50.5 pontról 53.0 pontra emelkedett, köszönhetően annak, hogy az értékesítési és a munkaerőpiaci kilátásokkal kapcsolatban is csökkent a pesszimizmus. A szolgáltatói ISM index értéke legutóbb 2007 decemberében volt olyan magas, mint idén februárban.

eBay- 200.000 euró kártérítést a Louis Vuitton-nak

Egy francia bíróság 2010. február 11-én 200.000 euró kártérítés megfizetésére kötelezte az eBay-t a luxus termékeket gyártó Louis Vuitton cégcsoport javára, mivel a Louis Vuitton szó téves leírásával hozott létre kapcsolatot saját aukciós honlapjával.

Vállalati csalások: Diagnózis és Terápia

Vállalati csalások: Diagnózis és Terápia címmel tartott közös rendezvényt 2010. február 19-én az AAM Consulting és a Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda. A két cég szakértői a napjainkban igencsak aktuális integrált csalás-felderítési szolgáltatásaikról tájékoztatták a vezető hazai nagyvállalatok meghívott vezetőit, belső ellenőreit, jogászait és biztonsági szakembereit.

Újabb megszorításokról döntöttek a görögök - jön az IMF? (3.)

Az idei költségvetésben mutatkozó egyre nagyobb "lyukak" miatt az eddig jósolt 4 milliárd eurónál nagyobb, 4.8 milliárd euróra kalkulált idei megszorító csomagot jelentett ma be a görög kormány. A csomag fele kiadáscsökkentésekből, fele bevételnövelő lépésekből jönne össze. A piac, illetve az európai döntéshozók pozitívan reagáltak a fejleményekre. Később görög kormányközeli forrás kiszivárogtatta, hogy ha az eurózóna pénzügyileg nem segít (ahogy a pénteki berlini találkozóval kapcsolatban ma egyértelművé tette a német kacellár), akkor a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul Görögország.

USA: újabb 20 ezerrel kevesebb foglalkoztatott

Februárban a várakozásoknak megfelelően 20 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma az USA-ban (a mezőgazdaságon és a kormányzati szektoron kívül) - derül ki az ADP jelentéséből. 2008 februárja óta eddig minden egyes hónapban 20 ezernél többen maradtak állás nélkül az USA-ban.

Megbukott az ukrán kormány (2.)

Az ukrán kormány elvesztette a mai bizalmatlansági szavazást. Ezután nincs szükség előrehozott választásokra, a nemrég megválasztott államfő, Viktor Janukovics megjelölheti az új kormányfőt, aki megalakítja az új koalíciót.

"Reméljük, a görög válság nem lesz akadálya a 2011-es észt eurónak"

Észtország várhatóan teljesíteni fogja az összes maastrichti kritériumot az Európai Bizottság tavaszi értékelésére, így nagyon remélik, hogy a görög válság sem lesz kerékkötője az észt euró bevezetésének 2011-re - írja az észt központi bank gazdasági jelentésében.

Tovább emelkedhetnek a nyersanyagárak az IMF szerint

További emelkedést valószínűsít a nyersanyagpiacokon az IMF vezérigazgató helyettese, Murilo Portugal, de a hegymenet jóval visszafogottabb lehet, mint amit az elmúlt hónapokban tapasztaltunk. Pozitív véleményen van a BMO Capital nyersanyagpiaci stratégája is, aki a rezet, vasércet, platinát és ezüstöt favorizálja a nyersanyagok közül.

Saját hitelminősítő intézet felállítását javasolják az uniós miniszterek

Európai pénzügyminiszterek saját hitelminősítő rendszer kidolgozását javasolják az Európai Központi Bank számára - írja a Handelsblatt brüsszeli forrásokra hivatkozva. A saját hitelminősítő rendszer felállításának a nagy nemzetközi hitelminősítő intézetektől (Moody’s, Standard&Poor’s, Fitch) való függetlenedés lenne a célja.

Gyorsul az ausztrál gazdaság, jöhetnek a további kamatemelések

Az ausztrál gazdaság tovább gyorsult 2009 negyedik negyedévében, ami miatt további kamatemelésekre számítanak az elemzők. Az Ausztrál Statisztikai Hivatal adatai szerint az előző negyedévhez képest 0.9, az előző év azonos időszakához képest pedig 2.7 százalékkal növekedett a gazdaság.

Felmosórongy karizma, bankhivatalnok külső - Buzek nem díjazta

Napidíja egy részének megvonásával büntette meg kedden Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke azt az euroszkeptikus brit képviselőt, aki nem volt hajlandó megkövetni Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét a múlt héten neki címzett verbális sértések miatt - számol be a Bruxinfo a nem mindennapi felszólalás következményeiről.

IMF: informális eszmecsere volt a Fidesz képviselőjével (2.)

Hivatalosan nem tárgyalt a várhatóan kormányt alakító Fidesz képviselőjével a Nemzetközi Valutaalap, de informális eszmecserére sor került - jelezte a Reuters-nek adott interjúban Irina Ivaschenko. A Nemzetközi Valutaalap állandó magyarországi irodájának vezetője a február közepi találkozóra úgy emlékszik, hogy a Fidesz illetékesei ígéretet tettek az államháztartási hiány "idővel" történő mérséklésére.

A Malév megmentése is a költségvetési tartalékból megy

A költségvetés általános tartalékából 10 milliárd forintot, az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési fejezet tartalékából pedig 7,32 milliárd forintot fordít az állam a Malév tőkeemelésére, amelyből összesen 20,7 milliárd forint készpénzzel vesz részt és 4,66 milliárd forint adósságot tőkévé konvertál - derül ki a Malév tőkehelyzetének rendezéséről szóló magyar-orosz megállapodás részleteit ismertető, kedden megjelent kormányhatározatokból - írja az MTI.

Oszkó szerint bölcsek voltuk

Magyarország szakított a hitelre alapozott növekedési modellel, és speciális terápiát alkalmazott a gazdasági válságra, amelynek legfőbb tanulsága az, hogy a rövid távú gondolkodás nem old meg semmit, csupán még több adósságot hagy hátra - írta Oszkó Péter pénzügyminiszter a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadásának keddi számában, a véleményoldalon megjelent cikkében.

Összeomlás előtt az ukrán kormány

A Julia Tyimosenko vezette kormánykoalíció nem kapta meg a parlamenttől a szükséges támogatást, amelyet aláírás formájában várt a ház elnöke a képviselőktől. Az ukrán kormánynak eszerint nincs meg a törvényhozáshoz szükséges többsége, a parlament elnöke bejelentette a koalíció megszűnését - írja az Interfax.

Építettői fedezetkezelő: Új szereplő az építési beruházásokban

II. rész


Az építőiparban jelentkező körbetartozások csökkentésének szándékával a Kormány 2009 őszén a "Gyorsítás II" jogszabálycsomag részeként külföldi mintára Magyarországon is bevezette az építtetői fedezetkezelő intézményét, amely azt hívatott biztosítani, hogy a láncban szereplő vállalkozók időben hozzájussanak az őket megillető vállalkozói díjhoz.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.