Kínos számokat közöltek az oroszoknak átadott rakétákról: csúfosan leszerepeltek az éles bevetéseken
Globál

Kínos számokat közöltek az oroszoknak átadott rakétákról: csúfosan leszerepeltek az éles bevetéseken

Portfolio
Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda.

Andrij Kosztyin, az ukrán főügyészség vezetője szerint Moszkva számos alkalommal vetette be 2024 telén a Phenjantól kapott fegyvereket, ám azok leszerepeltek a bevetések alkalmával. Elmondása szerint a rakéták körülbelül fele már azt megelőzően a levegőben megsemmisült, hogy elérte volna a célját. Úgy fogalmazott a hatékonyságukkal kapcsolatban:

Az észak-koreai rakéták mintegy fele elvesztette programozott röppályáját és a levegőben felrobbant.

Az ukrajnai hatóságok egyelőre még vizsgálják, hogy Észak-Korea kiképzőket is küldött-e az eszközök bevetéséhez. Kosztyin szerint folytatni fogják a távol-keleti rezsim eszközeinek vizsgálatát, hogy a jövőben a korábbiaknál is hatékonyabban tudjanak fellépni a rakéták ellen.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Ricardo

Egy kritika kritikája

Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyik napról a másikra felsorakozott a kínai hadsereg – Nyakunkon a következő nagy háború?
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Ukrán tüzérség tüzel a frontvonal közelében