Az IMF következő "páciensei" eurózóna tagországok lehetnek
A következő években a közép-kelet európai régió 3,5-4%-os növekedésre számíthat, de ezt a növekedési szintet a vártnál gyengébb beruházási- és tőkeállomány-növekedés még veszélyeztetheti. A régióban mutatkozó demográfiai trend globális pénzügyi válság nélkül is a gazdaság csökkenését vonta volna maga után. A legnagyobb kockázat a térség - ezen belül főleg Magyarország számára - a magas államadósságráta lehet, bár ezt a kockázatot a nemzetközi szervezetek (EU, IMF) segítségével az egyes országok sikeresen csökkentették. A fizetési mérlegek egyensúlyának jelentős javulása miatt jelentős devizagyengülésre nem számíthatunk, ugyanakkor erősödésre sem, az UniCredit szerint a jegybankok akár intervencióval is közbe fognak a lépni a versenyképességet veszélyeztető árfolyam-erősödéssel szemben. A perifériális eurózóna tagországok lehetnek a következők, akik az IMF pénzügyi segítségéhez folyamodnak - mondta előadásában Tóth Gyula, az UniCredit Bank közgazdásza a Portfolio.hu és a HVCA közös Közép-Kelet Európai Vállalatfinanszírozási és Kockázati Tőke Konferenciáján.