Rövid értékelés a sajtótájékoztató előtt
Alapvetően nem láttunk ma semmi meglepőt, az EKB nem módosította az irányadó kamatokat, ám egy halvány utalással jelezte, hogy szükség esetén elkezdődhet a kamatcsökkentés. A piacok várták ezt a jelet, ugyanis arra számítanak, hogy a kamatcsökkentés már júniusban megkezdődhet.
Ahogy azt ejteni lehetett, a június utáni időkre semmilyen konkrét jelzést nem kaptunk, de a jegybank konkrétan bele is írta a közleménybe, hogy semmilyen jövőbeli kamatpálya mellett nem köteleződnek el. Ezzel azt sugallják, hogy nem rejtegetik a jövőbeli terveiket, hanem egyszerűen nincsenek jövőbeli terveik. Ettől függetlenül Lagarde biztosan számtalan kérdést kap 20 perc múlva kezdődő sajtótájékoztatóján a várható kamatpálya kapcsán, amelyre alighanem a közlemény üzenetével válaszol majd (ha mégsem, az igazi meglepetés lenne).
Az EKB várhatóan júniusban kamatot csökkent, május 23-án jönnek ugyanis az első negyedéves béradatok, amelyben lassulást kíván látni a jegybanki testület. A béradatok fotnosságára alighanem Lagarde is felhívja majd a figyelmet.