Leköszönő államfő: Szlovákia folytatja Ukrajna támogatását
A Robert Fico által tavaly október óta irányított szlovák kormány folytatja Ukrajna támogatását, és ez várhatóan nem fog megváltozni Peter Pellegrini megválasztott elnök hivatalba lépése után sem – jelentette ki Zuzana Caputová leköszönő szlovák elnök kedden Varsóban.
Zuzana Caputová és Andrzej Duda lengyel elnök a kétoldalú megbeszélést követő közös sajtókonferencián összefoglalták az utóbbi öt év során folytatott lengyel-szlovák együttműködés eredményeit.
Újságírói kérdésre válaszolva Caputová úgy ítélte meg: utódja, Peter Pellegrini júniusi hivatalba lépése után feltehetőleg nem változnak meg az Ukrajna támogatásával összefüggő konkrét lépések, már csak azért sem, mert a szlovák államfő hatásköre erre nem terjed ki.
Szlovákia átadott Kijevnek mindent, amire képes volt, elérte lehetőségeinek határát
– utalt Caputová az Ukrajnába irányuló korábbi szlovák fegyverszállításokra.
Megjegyezte: az új kabinet és az új elnök esetében bizonyos retorikai váltásról van szó, gyakorlati lépéseivel viszont Szlovákia továbbra is segíti Ukrajnát.
(MTI)