Uniós források

Földre viszik a Temut és a Sheint – lesújt az Európai Bizottság

Földre viszik a Temut és a Sheint – lesújt az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy vámokat vet ki a kínai online kiskereskedőktől - például a Temu, az AliExpress és a Shein – vásárolt olcsó árukra, hogy kezelje a Kínából az EU-ba érkező nem szabványos termékek számának növekedését. Súlyos póttételeket és a vámmentes küszöbérték megváltoztatását is tervezik. Az EU-s belső piacot így megvédhetik az olcsó kínai dömpingárutól, azonban a fogyasztók magasabb árakra számíthatnak.

Brüsszelnek egy nagy haditerve van, de azonnal jött rá egy vétó

Brüsszelnek egy nagy haditerve van, de azonnal jött rá egy vétó

Az Ukrajnában dúló háború nyomán az Európai Unió kénytelen szembenézni a tagállami hadseregek kapacitáshiányával, ami akadályozza a Kijevnek nyújtott segítséget. Az EU ezért felgyorsította a védelmi ipar megerősítésére irányuló kezdeményezéseit, melyek középpontjában a közös fegyverbeszerzések és a magántőke bevonása áll. A finanszírozást illetően szakértők egy közös uniós kötvénykibocsátást javasolnak, ám Németország azonnal megvétózta a tervet az uniós csúcson. Azonban az Európai Bizottság nem tett le az újabb közös adósságfelvételről és Berlin sem tűnik meggyőzhetetlennek.

1,2 milliárd eurós beruházást oszt szét az EU

1,2 milliárd eurós beruházást oszt szét az EU

Az Európai Bizottság újabb 1,2 milliárd eurónyi beruházást mozgósít a nyugat-balkáni országok számára, az uniós forrás a vízellátás és szennyvízkezelés, a vasúti közlekedés, az innováció fejlesztését, valamint a régió kis- és középvállalkozásainak zöldítését célozza.

Vesztésre áll Európa a digitális harcban, kiakadtak Brüsszelben

Vesztésre áll Európa a digitális harcban, kiakadtak Brüsszelben

A tagállamoknak ambiciózusabbnak kell lenniük az Európai Unió digitális programjában meghatározott célok elérése érdekében, a digitális infrastruktúra, a vállalkozások, a készségek és a közszolgáltatások terén való előrelépés ugyanis döntő fontosságú az EU jövőbeni gazdasági jóléte és társadalmi kohéziója szempontjából - jelentette ki az Európai Bizottság kedden.

Föld alatti szén-dioxid tárolót építhet Szlovákia az RRF-pénzvesztés elkerülése érdekében

Föld alatti szén-dioxid tárolót építhet Szlovákia az RRF-pénzvesztés elkerülése érdekében

Azért, hogy elkerülje a helyreállítási támogatások egy részének elveszítését, a szlovák kormány azt mérlegeli, hogy egy föld alatti szén-dioxid tárolót épít az ország klímavállalásainak teljesítése érdekében, és így nem kényszerülnének az ipari kibocsátók sem további technológiai átalakításokra – írja az EurActive. A terv lényege, hogy 300 milliót irányítanának át a beruházásra, de sietni kellene a megvalósítással, mert az RRF-forrásokat csak 2026 nyaráig lehet felhasználni. Közben friss fejlemény, hogy az Európai Bizottság pozitív értékelést adott ki Szlovákia negyedik RRF kifizetési kérelme kapcsán, így további 799 millió euróhoz juthat hozzá rövidesen az ország.

Kína megszorongatja az EU-t és az USA-t

Kína megszorongatja az EU-t és az USA-t

A kínai kormány új szabályozást vezetne be, amelynek célja, hogy megerősítse a ritkaföldfémek feletti állami ellenőrzést. A nyersanyagok kulcsfontosságúak a különböző iparágaknak, például az elektromos járművek, a szélturbinák és a számítógépes chipek gyártásának. A kínai államtanács szombaton bejelentette, hogy a ritkaföldfémek állami tulajdonban vannak, és óva intett ezen erőforrások engedély nélküli kiaknázásától vagy megsemmisítésétől. Mindez pedig komoly kockázatot jelenthet az Európai Unió és az Egyesült Államok ellátására – derül ki a Politico cikkéből.

Fizetős Facebook és adatkövetés – besokallt az EU, letámadja a Metát

Fizetős Facebook és adatkövetés – besokallt az EU, letámadja a Metát

Az Európai Unió arra készül, hogy eljárást indítson a Facebook anyavállalata, a Meta ellen a blokk új digitális szabályainak megsértése miatt, alig egy héttel azután, hogy hasonlóan tett az Apple ellen annak alkalmazásboltja miatt. Az Európai Bizottság a digitális piacokról szóló törvény (DMA) által biztosított új hatásköreivel él, amely jogszabály célja a fogyasztók választási lehetőségeinek bővítése és az európai startupok versenykörnyezetének elősegítése.

Kilőnek a dízelárak az EU új lépése miatt – mégis a kiskeretűek járnak jól

Kilőnek a dízelárak az EU új lépése miatt – mégis a kiskeretűek járnak jól

Összesen 50-54 eurócenttel (azaz 197-212 forinttal) lehet majd magasabb az EU-ban a gázolaj ára, amint bevezetik az ETS2-rendszert. Az új kibocsátáskereskedelmi modell célja, hogy visszaszorítsa a szén-dioxid-emissziót, míg a büntetőadóból befolyt tételből az alacsonyabb jövedelmű háztartásokat támogassák.

A magyar EU-elnökség erdőtűz helyett füstölgő parázs lehet

A magyar EU-elnökség erdőtűz helyett füstölgő parázs lehet

Tavaly már voltak tagállamok, amelyek a hétfőn induló magyar soros elnökség elhalasztását kérték, de Brüsszelben nem várnak konfrontatív helyzeteket a következő félévben. A kormány által választott prioritások jól illeszkednek az Európai Unió már megkezdett menetrendjébe, a versenyképesség például olyan téma, amely minden tagállam számára egyre fontosabb kérdéssé válik, és teljesen illeszkedik az EU-s agendába. Sok, a Portfolio-nak nyilatkozó uniós tisztviselő és diplomata mondta azt, hogy ez az időszak enyhítheti a feszültségeket a felek között, még akkor is, ha a felszínen a politikai kommunikáció konfliktusos lehet.

Von der Leyen 40 milliárd eurónyi EU-s beruházást jelentett be

Von der Leyen 40 milliárd eurónyi EU-s beruházást jelentett be

Európai uniós cégek potenciálisan több mint több mint 40 milliárd euró (16 ezer milliárd forint) értékben kötnek beruházási megállapodásokat Egyiptommal - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a szombaton kezdődött kétnapos beruházási konferencián Kairóban.

Kiderült, hány nem uniós állampolgárt utasítottak ki az EU-ból

Kiderült, hány nem uniós állampolgárt utasítottak ki az EU-ból

Az uniós tagországok 2024 első negyedében 103 515 nem uniós állampolgárt utasítottak területük elhagyására, és 30 570-et küldtek vissza ténylegesen valamely másik országba kiutasítási határozat alapján - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken.

Az EU-vezetők keveset akartak, azon is csak kicsit vesztek össze

Az EU-vezetők keveset akartak, azon is csak kicsit vesztek össze

Megúszós uniós csúcstalálkozó ért véget csütörtökön. Az utolsó napokban már eleve minden konfliktusosabb témát kihúztak a napirendből, hogy legalább az Európai Unió csúcsvezetőiről megállapodásra jussanak, mégha teljes konszenzus nélkül is. Az elmúlt időszakban ritkán értek egy nap alatt a tárgyalások végére, még ritkábban fordult elő, hogy ne tolták volna tovább a kényes ügyeket egy újabb találkozóra. Most viszont sikerült megállapodni arról, hogy Antonio Costa lesz a Tanács új elnöke, Ursula von der Leyent jelölik egy újabb ciklusra a Bizottság élére, amiről még az Európai Parlament dönthet. Orbán Viktor magyar és Giorgia Meloni olasz miniszterelnökök ugyan lefutották a kötelező köröket, hogy megtámadják a jelölteket, és a német–francia tandem is megpróbálta kisiklatni a Stratégiai Menetrendről szóló vitát, de végül mindenki inkább haza akart menni.

Orbán Viktor üzenetet kapott Brüsszelből

Orbán Viktor üzenetet kapott Brüsszelből

A küldetés teljesítve, a tagországok vezetői megválasztották az Európai Tanács következő elnökét, megállapodtak az Európai Bizottság következő vezetőjének személyéről és kiválasztották az uniós főképviselőt a következő ötéves uniós intézményi ciklus idejére - közölte Charles Michel, a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben péntek hajnalban. Orbán Viktor is üzenetet kapott az Európai Unió Tanácsának előző elnökétől, Alexander De Croo belga kormányfőtől. 

Konszenzus nélkül, de megválasztották az EU új vezetőit

Konszenzus nélkül, de megválasztották az EU új vezetőit

Csütörtök este az uniós vezetők megállapodtak a blokk következő öt évre szóló politikai vezetéséről. Ursula von der Leyent újra megválasztották az Európai Bizottság elnökének egy második ciklusra, António Costát az Európai Tanács elnökének, Kaja Kallast pedig a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői tisztségre. A vezetők jóváhagyták a stratégiai menetrendet is, amely a kinevezettek jövőbeli munkáját körvonalazza. Orbán Viktor magyar és Giorgia Meloni olasz miniszterelnökök voltak csak különutasok.

Orbán nem szavazza meg von der Leyent, meglepő jelölt mellé állt

Orbán nem szavazza meg von der Leyent, meglepő jelölt mellé állt

Rövid EU-csúcsban reménykedik mindenki Brüsszelben, bízva abban, hogy miután a Stratégiai Menetrendet is sikerült áttolni még csütörtökön a tanácsi szavazáson, és nem sokkal este 10 után ráfordultak a tagállami vezetők a csúcspozíciókról szóló vitának. Orbán Viktor miniszterelnök tűnik az egyetlen biztos ellenzőnek, aki nem támogatja Ursula von der Leyen újraválasztását az Európai Bizottság élére, helyette a horvát elnököt támogathatja.

Francia–német manőver siklatja ki az EU-csúcsot

Francia–német manőver siklatja ki az EU-csúcsot

Hiába egy általános, csak a következő ciklus politikai céljait nagyvonalakban körül író, jogilag nem kötelező érvényű szöveg a Stratégiai Menetrend, most Franciaország és Németország teleírta módosító javaslatokkal a 2024-2029-es időszakra vonatkozó iránymutatást. Más tagállamok is kiegészítéseket tennének a szöveghez, de Berlin és Párizs vélhetően egy hosszú vitába lökte bele az Európai Tanács csütörtökön kezdődő csúcstalálkozóját.

Orbán Balázs: Magyarország feloldhatja a vétóját az EPF-nél

Orbán Balázs: Magyarország feloldhatja a vétóját az EPF-nél

Magyarország megfelelő ajánlatért cserébe feloldhatja a vétóját az Európai Békekeretből Ukrajnának szánt támogatások esetében. A Fidesz és a KDNP semmilyen frakcióhoz nem csatlakozna, de új képviselői csoportot létrehoznának az Európai Parlamentben. A magyar kormány Ursula von der Leyen újraválasztását sem támogatja – mondta el Orbán Balázs, Orbán Viktor magyar miniszterelnök tanácsadója egy doorstep interjú során a Portfolion-nak a brüsszeli EU-csúcs szünetében.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!