A Csősz-Platán Cégcsoportot két testvér, Csősz Ferenc és Csősz László indította el Záhonyban, kezdetben autóalkatrészek forgalmazásával és használt autók bizományi értékesítésével foglalkoztak. Azonban arra lettek figyelmesek, hogy a szerelők elviszik tőlük az alkatrészeket és beépítik az akkor még jórészt keletről érkező járművekbe, ezért hamar rájöttek arra, jobb, ha inkább saját szerviztevékenységbe kezdenek. A szervizhez egy bemutatóteremet is építettek a családi almáskert mellé, jó érzékkel, hiszen Magyarországra ekkor jöttek be a gépjárműimportőrök, és kezdtek kiépülni a márkakereskedői hálózatok.
„Akkoriban a Suzuki és az Opel két nagyon erős márkának számított, hiszen mindkét cégnek volt már gyára Magyarországon. Megkerestük őket, hogy szeretnénk a márkákat értékesíteni, végül az Opellel sikerült megegyeznünk, így 1993-tól Opel márkakereskedés vagyunk” – mondta Csősz Ferenc. Miután 1995-ben a nyíregyházi Opel-kereskedő csődbe ment, az importőr őket kérte fel, hogy vigyék tovább az üzletet. Ez a változás sorsfordító volt, hiszen hatalmas piachoz jutottak, és olyan márkákkal bővült a kínálat, mint a Daewoo, a Chevrolet és a Saab.
A testvérpár tapasztalata szerint körülbelül tízévente jön egy nagyobb válság egy vállalkozás életében.
Az ő vállalkozói életükben a 90-es évek közepén volt az első, amikor 28 százalékos alapkamat mellett kellett hitelt felvenniük. Majd jött a 2008-as válság, ekkor közel egymilliárd forintos forgóeszköz hitellel rendelkeztek svájci frankban. „A bank mondhatta volna, hogy elhatároljuk a veszteséget, zárjatok be, mert nagyon durva volt a hitelállományunk, de mi képesek voltunk negyedévente előállni egy „előremenekülési” tervvel, és meggyőzni őket, hogy működni fog” – mondta Csősz László. Ráadásul ez volt az a pillanat, amikor egy nehéz gazdasági helyzetben fontos stratégiai döntést hoztak és megvásárolták a Platán Autóházat, amely magával hozta a Volkswagen csoport márkáit is.
Már 1995-ben is nagyon figyeltünk arra, hogy a meglévő kollégáinkat ne veszítsük el, a mostani koronavírus-válságban pedig több, mint 100 embernek és 10 ezer ügyfélnek kellett megoldani a helyzetét” – mondta Csősz Ferenc. Véleménye szerint a koronavírus okozta időszakot megelőzte egy HR-válság, ezért korábban, illetve a mostani bizonytalan helyzetben is kivételesen fontos volt a csapat megtartása, miközben az autóértékesítés 90 százalékkal visszaesett, és a szervizek is 50-60 százalékban üzemeltek.
A testvérpár úgy látja, hogy a vírus okozta helyzetben nem az eredmény volt fontos, hanem a likviditási pozíció fenntartása: márciusig még havonta készítettek likviditási tervet, később már hétről-hétre.
Tavaly februárban, március elején már láttuk a piaci réseket. Ennek is köszönhető, hogy a pénzügyi eredményeink az elmúlt 6-7 évben nem voltak olyan jók, mint most
– mondta Csősz László. Ezt támogatta a gyengébb forint árfolyam, ami mellett jelentős mennyiségben exportáltak főleg Németországba, ahol éppen a járvány miatt készletproblémák adódtak. Kihasználták azt is, hogy emelkedett az új autók ára, ami helyzetbe hozta a „rent a car” cégeket. Összességében így az exporttal és a használt autókkal tudták pótolni a kiesett árbevételt. Augusztusig majdnem ezer autót adtak el, aminek 50 százaléka újraexportált volt. A jó eredmények lehetővé tették, hogy nem kellett részt venniük a hitelmoratóriumban, 48 milliós hitelüket pedig ki tudták váltani NHP-val.
A válsághelyzeteken túl sikereik egyik legfontosabb fokmérőjeként az ügyfélélményt tartják, beleértve az ügyfelek minél gyorsabb kiszolgálását, illetve a folyamatosan növekvő igények minél teljesebb kielégítését. „Felépítettünk egy brandet, a megyében pedig tudják, hogy amit ígérünk, az úgy van. Ebben nincs semmi ördöngösség, persze ezt gazdaságilag le is kellett tudni vezényelni” – teszik hozzá.
Csőszék nagy tervezőnek tartják magukat, ennek ellenére ma olyan sok bizonytalanságot látnak a piacon, hogy fél évre sem látnak előre, ezért igyekeznek minél jobban elosztani a kockázatot.
Két éve elkezdtek autópark-kezeléssel foglalkozni, működtetnek egy flottás csapatot, van bérautó-részleg és használt autó kereskedésük is. Emellett fut a szervizelés, és vannak autómosóik is. A cél az, hogy az árbevétel arányos eredménnyel el tudják érni a 2-3 százalékot, ami egy 9 milliárd forintos árbevétellel rendelkező cégnél már jelentős profittömeget jelent.

Sok más magyar kkv-hoz hasonlóan a Csősz testvérek számára is kihívást jelent a generációváltás. A családból Ferenc fia dolgozik a cégnél, de jelenleg ő sem venné át az egész csoport vezetését, ezért most zajlik egy olyan menedzsment felépítése, amely tovább tudná vinni az örökséget. „Legalább három éve dolgozunk ezen, de nem jönnek olyan könnyen az eredmények. Nem olyan vonzó a szakma, a profit nem olyan kiemelkedő, és sokat kell hozzá dolgozni” – tették hozzá.
Az üzlettel járó rövid távú bizonytalanság ellenére az autógyártók általában megmutatják a következő néhány év meghatározó trendjeit. A jövőbeli modellek esetében látni lehet a megjelenési dátumokat, és már minden gyártónál megtalálhatók az elektromos autók, ami Csőszék szerint egy feltartóztathatatlan folyamat az autózásban. Azt biztosan látni, hogy az elektromos autóké a jövő, ahogy azt is, hogy a robbanómotoros autók jövője is biztosítva van az elkövetkező néhány évre.
A cikk eredetije a Budapesti Értéktőzsde kiadványában, a BÉT50-ben jelent meg. A BÉT50 médiatámogatója a Portfolio Csoport.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
A Google és az Apple riadót fújt
Államilag támogatott hackerek miatt küldtek figyelmeztetést.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


