
A mezőgazdasági vállalkozókat az elmúlt időszakban tapasztalható recesszió, a gabonapiaci helyzet, a megnövekedett gépárak és a gyengülő finanszírozási lehetőségek, illetve a pályázatok kifutása jóval óvatosabbá tették. Ezt jól mutatja, hogy a hazai gép- és alkatrészpiac 2022-es rekordforgalmát követően a tavalyi év második negyedévétől jelentősen visszaesett a gépberuházási kedv, és a csökkenés tovább folytatódik. Az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások idén júniusig 89,5 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket, ami 49%-kal marad el az egy évvel korábbi forgalomtól. Ebben az időszakban alkatrészekre 6%-kal kevesebbet, közel 41 milliárd forintot költöttek.
A gépek átlagéletkorának növekedésével azonban nő azok szervizigénye is, hiszen egyre több alkatrész fogja elérni az élettartama végét.
“A legnagyobb kihívást abban látom, hogy a gazdákat hogyan tudjuk a tervezett gépfelújításra ösztönözni. Az alkatrészbeszerzés folyamatában nem a gépleállásnak kellene a fő motivációnak lennie, hanem a tervszerű, megelőző karbantartásnak, ami a nyugat-európai piacokon nagyrészt már így működik” – mondta el a Portfolio-nak Bedekovits Csaba, a Kramp Hungary kereskedelmi igazgatója.
Amíg egy nyugati, vagy különösen egy amerikai gazdálkodó a saját üzleti teljesítményéből fakadóan gyakran cseréli a gépeit, addig a kelet-európai piacokon az látható, hogy a gazdák sok esetben az utolsó pillanatot is kivárják a gépvásárlással. Az alkatrészek esetében pedig egyre jellemzőbb, hogy csak azokat a darabokat és részeket cserélik le, amelyek teljesen elkoptak.

Viszont minden csere gépleállást eredményez, amire pedig valószínűleg akkor fog sor kerülni, amikor a gépnek éppen működnie kellene. “Több költség keletkezik, ha a mezőgazdasági gépnek addig állnia kell, amíg beszerzik a szükséges alkatrészt és megcsinálják a javítást, mintha szezonon kívül cserélnék azokat a kopó alkatrészeket, amelyeket állapotuk miatt indokolt” – hangsúlyozta a kereskedelmi igazgató.
Több mint 10 ezer alkatrészcsomag naponta
Egyre nő a régi és új, azon belül is a különböző művelési ágakhoz tartozó gépek variációja, amelyekhez helyi szinten nem minden esetben érhető el a megfelelő alkatrész, tartozék. Ahhoz, hogy a munkagépek a lehető legkevesebb időt töltsék állva meghibásodás miatt szezon közben, a termékkínálat és az alkatrészek optimális rendelkezésre állása mellett
az alkatrész-forgalmazók a minél rövidebb szállítási idővel és a folyamataik digitalizálásával tudják a gazdálkodók munkáját segíteni.
Az európai mezőgazdasági szektorban a Kramp az egyik legnagyobb alkatrész- és tartozékbeszállító, 2021-ben lépték át az 1 milliárd EUR forgalmat, idén a cégcsoport 1,2 milliárd EUR körüli forgalommal tervez. A magyarországi vállalat lényegesen nagyobb mértékben növekedett. A digitális ajánlatok fejlesztésével elérték, hogy a rendelések 98%-a online érkezik a partnerektől, többek között ez is hozzájárult a forgalom 100%-os növekedéséhez 4 év alatt. A magyarországi fejlődéssel kapcsolatban Bedekovits Csaba kiemelte, a generációváltás a küszöbön áll, a gazdák igénye a digitális működésre folyamatosan növekszik, pár éven belül nagy mértékben áttérhetnek az online beszerzésre: ez óriási üzleti lehetőség a Kramp és kereskedelmi partnerei számára a hatékonyabb vevőkiszolgálásra.

A hazai piacot a németországi strullendorfi raktár szolgálja ki, ahol több mint 550 ezer termék érhető el. A német raktár összesen 9 piacra szállít;
a szükséges készletet és készletszinteket pedig a mesterséges intelligencia nagy mértékű használatával határozzák meg.
A digitális rendelési folyamatnak köszönhetően a magyar gazdák kereskedőnél leadott rendeléseit már 15 perc múlva elkezdik összekészíteni a regionális disztribúciós központban. “A logisztikai hálózatunk azt is biztosítja, hogyha egy termék kifogy Németországban, vagy nem része a választéknak, akkor azt hatékonyan tudjuk mozgatni a raktáraink és a vevőink között” – tette hozzá.
A Kramp kínálata naponta bővül, de saját márkás termékekkel is jelen van a piacon, ami alapvetően olcsóbb árkategóriába tartozik, kisebb a választék, viszont az nagymértékben a géppenetrációra, vagyis a leggyakrabban használt elemekre lett szabva. A választékukat rendszeresen újrastrukturálják, azaz termékcsoportonként haladva megvizsgálják az elérhető termékeket, kondíciókat és az ügyfelek visszajelzéseit.
Ha a gazdálkodónak valamilyen alkatrészre, tartozékra szüksége van, arról a forgalmazó weboldalán vagy applikációján keresztül teljes körű információt kaphat, és az alkatrészt egyszerűen be is tudja azonosítani a Kramp vonalkód beolvasásával (Kramp App). A kiszállításra pedig nem kell sokat várni: ha a rendelést 16 óráig leadják, akár másnap reggel, a kereskedő üzletnyitásakor – tehát reggel 6 órakor is – át lehet venni, és a legtipikusabb nappali szállítási mód esetén is a rendelést követő munkanapon – tehát 24 órán belül – megérkezik a rendelt alkatrész.

A kereskedelmi igazgató elmondta, alapvetően a kereskedők a partnereik, de a gazdákra tekintenek elsődleges vásárlóként. A helyi piacokon az értékesítésre, a marketingre és a vevőszolgálatra fókuszálnak, a raktározást és a logisztikát kizárólag a disztribúciós központjaikon keresztül szolgálják ki.
2021 óta megtöbbszöröződött a Kramp Hungary aktív partnereinek száma, jelenleg már lényegesen több mint ezer kereskedő van a vásárlóik körében, ezzel nagyjából lefedik a hazai kereskedőket. Az a helyi stratégia, hogy akivel a magyar piacon együtt tudnak működni, azzal működjenek is együtt.
A mi erősségünk az utángyártott alkatrészek, ezért a nagy gépforgalmazókra se versenytársként, hanem partnerként tekintünk, hiszen a termékportfoliónk nem zavarja, hanem kiegészíti egymást
– emelte ki Bedekovits Csaba.
AI a készletgazdálkodásban és a termékinformációkban is
A magyar kereskedők szakértők, az alkatrészek területén óriási tudással rendelkeznek a gazdák igényeinek beazonosításában. A Kramp egyik versenyelőnye, hogy képes üzleti támogatást nyújtani az üzleti, például a készletkezelési folyamatokban. "A szektornak meg kell értenie, hogy az első lépés a háttérfolyamatok - pénzügyi, a raktári és a HR folyamatok - digitalizációja, a következő pedig a fő tevékenység digitalizációja, például egy jól működő webshop vagy a digitális kereskedelem bevezetése."

Ezután következhet a mesterséges intelligencia alkalmazása, ami egy-két éven belül teljesen egyértelmű versenyelőnyt fog jelenteni, hiszen a használatával például sokkal jobb minőségű készletgazdálkodást lehet végezni, de a nagy mennyiségű termékek adminisztrációs kezelésében, a termékinformációk összegyűjtésében, rendezésében és a helyi nyelvre való lefordításában is megnőhet a szerepe.
Összehangolt alkatrészvásárlási élmény
Magyarországon októberben kezdik el bevezetni a cég omnichannel modelljét, a folyamat várhatóan 6-8 hónapig tart. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy azt a tudásbázist, ami a Kramp-nál létezik, nyelvi korlátokon kívül meg tudják osztani. A felmerülő vásárlói kérdések a dedikált nemzetközi szakértőkhöz érkeznek majd, akik a nyelvi akadályokat a technológia segítségével leküzdve közvetlenül a kérdezőnek válaszolnak. Ez jelentős szintugrást jelent a vevőkiszolgálásban.
A fejlesztéseink elsősorban az ügyfelek igényei mentén zajlanak, fontosnak tartjuk, hogy az információk minél gyorsabban és költséghatékonyabban eljussanak a gazdálkodókhoz.
Emellett egy olyan szervezeti átalakítás zajlik, amely eredményeképp a vállalat nem országként, hanem klaszterenként - ami nemcsak földrajzi régiót jelent, hanem a földrajzi régión belül hasonlóan működő piacot is jelez - határozza meg a működési struktúráját, a logisztikai folyamatok további optimalizálása miatt. Az átalakítás egyik előnye, hogy a kollégák szakértelme és a tudás hatékony áramlása és megosztása – a klasszikus hierarchiákat alkalmazó vállalatoktól eltérően – elérhető és monetarizálható legyen a vevők részére. Az átalakításra való felkészülés már Bedekovits Csaba belepése óta zajlik Magyarországon, így a Kramp esetében is igaz, hogy a vezető filozófiája, a kollégák tudása és hozzáállása elengedhetetlen része a vállalat sikerének.
Fotók: Berecz Valter/Portfolio, Kramp
A cikk megjelenését a Kramp Hungary Kft. támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio
Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Véget ért a vizsgálat: kiderült, hogy ki volt a spanyol áramszünet felelőse
Nem kell messze menni.
Trump megfenyegette Iránt - Lefordultak a világ tőzsdéi
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Amerika is belépne a háborúba Irán ellen? - Esik tovább a forint
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Aranylázban a jegybankok, és a vásárlásoknak még nincs vége
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Az amerikai hadsereg már készül Trump Iránnal kapcsolatos döntésére
Már nem kizárt már az USA bevonódása az Irán elleni háborúba.
Halálos balesetek miatt Citroeneket vonnak ki a forgalomból Franciaországban
A légzsákokkal van probléma.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen