Üzlet

Ausztriában is olcsóbb a dízel, mint Magyarországon

Nem számít kiemelkedőnek magasnak a hazai benzinár a kelet-európai térségben, ugyanakkor a gázolaj tekintetében már inkább a drágább országok között szerepel Magyarország. Ha pedig azt is megvizsgáljuk, mennyi üzemanyag vásárolható a havi átlagos nettó jövedelemből itthon és más régiós országokban, még kevésbé kedvező eredményt kapunk.

A magyar tőzsde jövőjét vázolta a BÉT elnök-vezérigazgatója

A fejlett országok erős tőkepiaccal rendelkeznek; minél erősebb egy tőzsde, annál fejlettebb az ország gazdasága - emelte ki Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten a Napi.hu konferenciáján. Végh Richárd mindemellett azt is hozzátette, hogy a BÉT nemrég elfogadott, új stratégiája három fő célt jelöl ki: az erős helyi ökoszisztéma kiépítését, az új szolgáltatások bevezetését, illetve a kis- és középvállalatok segítését a tőzsdére lépésben.

Rossz hír érkezett a torrentezőknek

Felelős a szerzői jogok megsértéséért az a felhasználó, akinek internetkapcsolatával a jogsértést fájlmegosztással elkövették, nem mondhatja azt, hogy egy rokona használta a kapcsolatot - mondta ki ítéletét az Európai Unió Bírósága csütörtökön.

Nem csak a robotok jelentik az ipar 4.0-át

A Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferenciájának második szekciójában nyilatkozó cégek bemutatták, hogy milyen ipar 4.0-ás megoldásokat alkalmaznak és ezzel mire jutottak.

Mészáros Lőrincé lehet a TV2

Mészáros Lőrinc egyik nagyvállalata még idén átveszi Andy Vajnától a TV2 Média Csoport irányítását - tudta meg a 444.hu.

Új üzleti modellekre van szükség a klímaváltozás miatt

Az idő sürget, ezért új üzleti modellek kellenek; a vezetők elsődleges felelőssége a fenntartható értékteremtés és a bizalomépítés a nagy változások korában - fogalmazott Doreswamy Nandkishore előadásában a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) üzleti ebédjén.

Egyesül a Konzum és az Opus

Döntött a Konzum igazgatósága: megkezdik azokat az előkészítő munkálatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a vállalat egyesülhessen az Opusszal. A tervezett fúzió, amely egyedülálló a Budapesti Értéktőzsde történetében, Mészáros Lőrinc semmilyen más tőzsdei érdekeltségét nem érinti. A folyamatok lezárására, amelynek eredményeként Magyarország legnagyobb és legtőkeerősebb befektetési holdingja jöhet létre, legkésőbb 2019. március 31-ig sort kell keríteni.

Rekordév jöhet az SAP-nál

Lendületet vett a felhő alapú szolgáltatásokra való átállás a vállalatoknál, ennek köszönhetően több mint 40 százalékkal nőttek az üzletág bevételei az SAP-nál a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ennek fényében a menedzsment megemelte az idei bevétel-és profitvárakozását, a részvények árfolyama mégis esik. A befektetőket a profitmarzsok alakulása ábrándíthatta ki.

Az ipar 4.0 túlmutat a technológia megoldásokon

Az ipar 4.0-ás megoldások egyelőre egyedi, elszigetelt megoldások, nincsenek kiforrott alkalmazási példák, és ezek jellemzően technológiai megközelítésűek, nem elég rendszerszemléletűek, vállalaton átívelő megoldások - mondta Ács István, a magyarországi Bosch Csoport i4.0-ért felelős vezetője, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója, a Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferenciáján.

Figyelmeztet az MNB: támadnak a bankszámlákra vadászó csalók

Az MNB - a vonatkozó szigorú szabályok számonkérésével - folyamatosan felügyeli a pénzügyi intézmények informatikai rendszereinek biztonságát. Az adathalászok épp ezért nem a banki rendszereket támadják, hanem az ügyfeleket igyekeznek rábírni személyes banki azonosítóik megadására. Az MNB a csaló tartalmak felismerése és tudatos fogyasztói kezelése érdekében honlapján tájékoztató aloldalt indított, s csatlakozott az Európai Kiberbiztonsági Hónap kampányhoz is - olvasható az MNB közleményében.

Hátrányt szenved az a cég, amelyik nem ad cafetériát

A jövő évtől a SZÉP-kártya kivételével az összes cafetéria elem bérként adózik, beleértve az olyan népszerű eszközöket is, mint az Erzsébet-utalvány vagy az utazási támogatás. A nyári bejelentés óta sokan a béren kívüli juttatási rendszerek végét vizionálják, mondván, hogy adókedvezmény nélkül a cégeknek nem éri meg erre áldozni. A jelenlegi munkaerőpiaci viszonyok között azonban a legtöbb cafetéria elemre továbbra is szükség lesz, mert ha az adóelőnyüket nem is, motivációs erejüket mindenképpen megőrzik. Szakértőkkel beszélgettünk arról, hogy miért nem szabad ezt csupán adóoptimalizálási kérdésként tekinteni, és hogy mi a különbség a jóléti és a megélhetési juttatások között.

Új startup programot indít az OTP

Az OTP Bank jövő év elején induló második nemzetközi akcelerátor programjára, az OTP Startup Programra november végéig jelentkezhetnek a hazai és külföldi növekedési fázisban lévő startupok. A három hónapos programba bekerülő cégek lehetőséget kapnak arra, hogy a bankkal szoros együttműködést kialakítva fejlesszék ötleteiket.

Nagy újításokra készül a Budapest Bank: új netes azonosításról is tárgyalnak

A Budapest Bank hamarosan készpénzbefizetésre is alkalmas ATM-eket vezethet be, új netes kártyás fizetési azonosítást indíthat el, prepaid bankkártyákat bocsáthat ki. Mindezt a bank kártyarendszerének cseréje teszi lehetővé, ami miatt jövő hétre több napos leállást is beterveztek. Ezen kívül a teljesen online hitelek és az online számlanyitás felé is nagy lépést tesznek a projekttel. Első körben a videóbankos online számlanyitás lesz elérhető a banknál, a netes azonosítás területén alternatív digitális megoldásokat is keresnek, és erről meg is kezdték a tárgyalásokat - árulta el lapunknak Tóth Viktor, a Budapest Bank üzleti vezérigazgató-helyettese.

Összefogtak a részvényesek, eltávolítanák Mark Zuckerberget a Facebook elnöki székéből

Állami alapok fogtak össze, hogy eltávolítsák a Facebook elnöki székéből Mark Zuckerberget az elmúlt hónapok sorozatos botrányai után - írja a Reuters. Már volt tavaly is egy ilyen próbálkozás, de sikertelenül zárult, mivel Mark Zuckerberg rendelkezik a szavazatok irányító többségével, így ez csak akkor történhet meg, ha ő is akarja. Egyébként minden kívülről jövő próbálkozás gyakorlatilag csak szimbolikus.

Gondot okozhat a gázellátásban, ha extrém hideg lesz a tél

Ismertette az iparági szereplőkkel a földgázellátási kockázatok értékelésének előzetes eredményeit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Eszerint Magyarország jelenlegi ellátásbiztonsági helyzete megnyugtató, a vizsgált kockázati események döntő többsége az elfogadható kockázatú kategóriába sorolható, azonban a biztonságos ellátást veszélyeztető kockázat lehet például az extrém hideg hőmérsékleti viszonyok kialakulása.

Fontos szintek alá zuhant az olaj ára

Nagyot estek szerdán a világpiaci olajárak, így egy hónap után a WTI árfolyama ismét 70, a Brenté pedig 80 dollár alá süllyedt, miután a tengerentúlon megjelent adatok ismét a tartalékok váratlanul jelentős mértékű bővülését jelezték.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.