Musknak igaza lett végül: ilyen számokra nem számítottak a Teslától
Elon Musk nem véletlenül írta azt a hétvégén a Tesla dolgozóinak egy belső kör-e-mailben, hogy ha mindent megtesznek annak érdekében, hogy a negyedév utolsó napján is a lehető legtöbb Model 3 gördüljön le a gyártószalagról, akkor nagy győzelmet arathatnak. A Tesla ugyanis most közzétette hivatalos harmadik negyedéves gyártási számait, amelyből kiderült, hogy 80 142 autót állítottak elő, amelyből 53 239 darab volt a vállalat új modellje. Ez pedig azt jelenti, hogy a Tesla teljesítette a saját maga által korábban adott előrejelzését és felülmúlta a legtöbb várakozást is. A kiszállítással viszont akadtak gondok, ráadásul Kínában jelentős importvámokkal kell szembenéznie a vállalatnak.